Az országgyűlés elfogadta és hatályba lépett az az új törvényi szabályozás, mely szerint a jövőben a polgármesterek nem lehetnek tagjai a városaikhoz kötődő egyetemek fenntartó testületeinek. A parlamenti döntést természetesen tudomásul veszem és a mai nappal nappal lemondok az Óbudai Egyetemet fenntartó Rudolf Kalman Alapítványnál betöltött kuratóriumi tagságomról – közölte Facebook-oldalán Cser-Palkovics András. Székesfehérvár fideszes polgármestere kiemelte, hogy az alapítványi működési forma előtt, az alatt, és a jövőben is nagy örömmel támogattam és támogatom mindenben az Óbudai Egyetemet, azt, hogy minőségi felsőoktatás legyen a városban.
Több mint egy évtized közös munkájával az Óbudai Egyetem Székesfehérvár életének szerves része lett, büszke vagyok az Alba Regia Kar fejlődésére, a hallgatói létszám növekedésére, a városunkban elérhető képzési lehetőségek, valamint a duális képzési forma jelentős bővülésére. Arra kérem az egyetem és a fenntartó képviselőit, hogy közös erővel fejlesszük tovább a székesfehérvári egyetemi életet! Az Alba Regia Kar vezetését, oktatóit és hallgatóit pedig szeretném biztosítani arról, hogy az önkormányzatunkra és személy szerint rám is, a jövőben is mindenben számíthatnak – szögezte le posztjában a polgármester.
Csupán 3 százalékos hozamot kap 136 milliárd forintja után az Óbudai Egyetem alapítványaFolyamatban van az Óbudai Egyetem eddigi legnagyobb székesfehérvári projektje, egy kutatási-fejlesztési science park. Ha megvalósul, akkor ez évtizedekre alapozhatja meg a műszaki képzés helyzetét városunkban, világszínvonalú fejlődési lehetőséget nyújtva a fiataloknak, a kutatóknak, sőt, a helyi vállalatoknak is. Ez a science park az egyik kulcsa annak, hogy Fehérváron egyre magasabb hozzáadott értékű ipari termelés történhessen, egyre jobban fizető munkahelyekkel. A beruházás tervei elkészültek, az engedélyek rendelkezésre állnak, a kivitelező kiválasztására vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás pedig folyamatban van – fogalmazott Cser-Palkovics András. A polgármesternek van egy kérése a kormány és Székesfehérvár két (tiszás) országgyűlési képviselője felé: mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy folytatódhasson, megvalósulhasson ez a beruházás.
Cser-Palkovics András lett a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeLemondásra szólítja fel a Demokratikus Koalíció Cser-Palkovics Andrást és Szili Katalint az egyetemi kuratóriumi tagságrólCser-Palkovics András: Van összefüggés a gyenge PISA-eredmények és az elmúlt tíz év oktatáspolitikája között
