Több mint 12 milliárd forintnyi közpénz jutott a Fidesz üzeneteit közvetítő erdélyi magyar médiacéghez 2017 óta – ez derül ki az RTL Híradó által megszerzett dokumentumokból.
A csatorna felidézi, az Erdélyi Médiatér Egyesület több szálon is köthető a korábbi kormányhoz. Létrehozásának ötletét még 2017-ben fogalmazta meg Demeter Szilárd akkori miniszteri biztos.
Azóta már 10 rádióadója és 8 hírportálja van. Ezek működéséhez az Orbán-kormány jelentős mennyiségű közpénzzel járult hozzá: az RTL Híradó birtokába került dokumentumok szerint
2017 és 2026 között kormányhatározatokkal 4,8 milliárd forintot kaptak. De milliárdos támogatások érkeztek a korábbi Miniszterelnökség alatt működő Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül is, kilenc év alatt összesen 7,8 milliárd forint. Összeadva ez 2017 óta 12,6 milliárd forintnyi magyarországi közpénzt jelent.
Ebből kétmilliárdot egy hónappal a választás előtt kaptak meg. Az összeg egyébként szinte pontosan annyi, mint amennyit a működésükre költöttek 2017 óta.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a támogatások átvilágítását ígérte. A Transparency International Magyarországnál azt mondták, az előző kormány a pénz nagy részét titkos határozatokban osztotta ki.
A választási kampány hajrájában milliárdokat osztott szét Erdélyben az Orbán-kormány
