Debrecen;szennyezés;egészségügyi határérték;Semcorp;

13 ezerszeresen (!) haladta meg a határértéket az alumínium-szennyezés a talajvízben a Semcorp debreceni akkuipari üzeménél

Más káros anyagok jelenléte is sokszorosan meghaladta a határértékeket.

Közzétették a hajdú-bihari kormányhivatal honlapján azt a határozatot, amelyben a hatóság június 24-én azonnali hatállyal felfüggesztette az akkumulátorokhoz szükséges szeparátorfólia gyártását a Semcorp debreceni üzemében. A határozat kimondja, hogy a kínai gyár az egységes környezethasználati engedélytől eltérően folytatott tevékenységével környezetveszélyeztetést és szennyezést okozott - írja a Debreciner.

A dokumentumból kiderül - írja a lap -, hogy a kormányhivatal már jóval az április 12-i országgyűlési választások előtt tudott arról, hogy a Semcorp-gyárnál valami szivárog a talajba, közel másfél hónapja pedig arról is, hogy a kínai cég súlyos környezetszennyezést hajtott végre és folyamatosan veszélyezteti a környezetet.

„A gyártóüzem és alapanyagraktár között húzódó CS-1-1 jelű csatorna egyik víznyelő aknájába (a telekhatárhoz közel eső víznyelő akna) a szemle ideje alatt azonosítatlan, szúrós szagú, gőzölgő anyag került bevezetésre. A gyártóüzem ezen részéből kivezetésre került mobil csőből is még a víznyelő aknába való bevezetés előtt kisebb szakaszon szivárgott ez a szúrós szagú anyag. Ezen a szakaszon mind a talaj, mind a zöld terület elszíneződött” - jelezték a hatóság február 26-án tartott helyszíni szemléjének tapasztalatait. A cég azzal védekezett, hogy egyszerű kondenzvízről van szó, amely nem tartalamaz káros vagy környezetszennyező anyagot.

Március 19-20-ára aztán a hatóság mintavételeket rendelt el, amelynek eredményeit a Semcorp május 14-én el is küldte. 

Kiderült, hogy a szivárgással érintett területen a talajvízben extrém mennyiségben mutattak ki a szeparátorfólia-gyártáshoz használt alumíniumot, valamint más fémeket és félfémeket is. „Az alumínium koncentráció az összes monitoring kút vízvizsgálati eredményeiben, talajfuratok talajvizének vízvizsgálati eredményeiben, valamint a csapadékvíz-elvezető hálózaton és a csapadékvíztározóban vett minták vízvizsgálati eredményeiben határérték feletti túllépést mutatott” - közölték. Nem is akármilyet: a megengedett, literenkénti 200 mikrogrammhoz képest 2 676 000 mikrogramm mértek literenként, ami a határérték több mint 13 000-szerese.

Sokszorosan meghaladta a határértéket a vízben talált arzén, cink, ólom, kobalt, kadmium, nikkel, bárium, króm, réz, mangán és lítium mértéke is. A vízügyi és vízvédelmi hatóság jelezte, ezeknek az anyagoknak a többsége nem vezethető vissza természetes eredetre.

Mindennek megfelelően a kormányhivatal május 22-én megállapította a Semcorp jogsértését. Döntöttek a felfüggesztés azonnali végrehajtásáról is: „Mivel a további működés valószínűsíthetően a kialakult helyzet fokozódásával is járhat, a környezet védelméhez fűződő érdek elsőbbséget élvez a döntés végrehajtásának elhalasztásához fűződő érdekhez képest” - indokolt a hatóság.

Eközben 40 évesnél fiatalabb gyógyítóból alig négyszáz dolgozik Magyaroszágon.