Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter több alkalommal is ötcsillagos hotelekben szállt meg külföldi útjain, alkalmanként több százezer, sőt milliós napi áron – derül ki az RTL Híradó közérdekű adatigényléséből.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) évekig titkolta, pontosan hol, mennyiért szállt meg az egykori tárcavezető a hivatalos külföldi útjain, most azonban közadatigénylésre kiadták a részleteket. A dokumentumokból kiderül, hogy Párizsban egyetlen napra 713 ezer forintért foglaltak neki szobát, miközben magángéppel utazott, 14 millió forintért. A davosi Világgazdasági Fórumra négy napra ment: a szállás 5,1, a repülő további 30 millió forintba került.
A luxuslakosztályba készülő Nagy Márton inkább lemondta az osztrák szállodába tervezett találkozóját, miután megjelent a helyszínen a 444Emlékezetes, hogy kidén februárban az NGM inkább lefújta a Fertő tavi találkozójukat, miután a 444 munkatársai megjelentek a helyszínen. Nagy Márton a lapnak akkor azt nyilatkozta, hogy a stáb „szétverte” az eseményt. Ez az út egyébként az adatok szerint még visszafogottnak is számít a többihez képest. Ami a külföldi hivatalos látogatások luxusköltéseit illeti, az RTL Híradó kérdésére a Pénzügyminisztérium azt ígérte, hogy egyértelműen felülvizsgálják a korábbi gyakorlatot.
Nagy Márton és protokollfőnöke 611 ezer forintért szállt meg egyetlen éjszakára IzraelbenNagy Márton és társai kifizették a meghiúsult Fertő tavi találka árát, a szobaillatosító 300 euróba kerültNagy Márton nem mondott igazat, valójában nem is az NGM szervezte a Nagy Márton-féle Fertő tavi találkozót
