Tisza-Fidesz 73-20. Talán egy kosárlabda meccs eredményéhez lehet hasonlítani ezt a számot, de semmiképpen nem azonos osztályban játszó csapatok között. A kosárlabdában persze bőven 100 pont fölé is lehet menni, de ez a közvélemény-kutatási eredmény (a Záveczé) – amelyhez hasonlót a választás óta mások is közöltek – olyan, mintha az egyik csapat akár kétszáz kosarat dobott volna. Mi történik itt? A kosármeccsből bokszmeccs lett, és az egyik szereplőt úgy megütötték, hogy már csak tántorog a ringben?
Valahogy így. De miért? Utólag persze könnyű okosnak lenni, szokták mondani, csakhogy ebben az esetben még utólag is nehéz. Elvégre a Fidesz úgy telepedett rá az országra, úgy szerzett meg pénzt, befolyást, hatalmat, pozíciót, hogy közben még a közgondolkodást, a magyar társadalom tudatát és érzelmeit is képes volt erőteljesen befolyásolni, valósággal uralni. Ami magyar, az Fidesz. Ami nemzeti, az Fidesz. Ami újjászületett nemzeti nagyság, az Fidesz. Ami kicsi a bors, de erős, az Fidesz. Ami keresztény, az Fidesz. Ami erkölcsös, az Fidesz. Ami biztonságot nyújtó, megőrzendő hagyomány, az Fidesz. Ami a kis Magyarországnál nagyobb, az Fidesz. Ja, és nemcsak Fidesz, hanem elsősorban Orbán, természetesen. Ilyen nagy vezetőnk sose volt, sose lesz. Micsoda ritka történelmi szerencsénk van!
Nem mintha nagyon sokan nem láttak volna át rajta és a folyamatos hazugságokon, továbbá az egyre fenyegetőbben rossz történelmi-politikai irányon is szinte az első, tizenhat évvel ezelőtti pillanattól fogva, és mégis reménytelennek érzett, inkább becsületbeli küzdelmet folytattak ellene, egyre növekvő frusztrációval. A rendszer hatalomtechnikája egyszerre volt durva és kifinomult, szinte lehetetlen volt rajta fogást találni. Valakinek az elmúlt két évben mégis sikerült, és erről már születtek könyvek meg fognak is születni, de most nem Magyar Péter sikerének okait keresem, hanem azt, hogy a nem várt mértékű választási győzelem után miért szakadtak át a gátak? Ahogyan a 89-90-es rendszerváltás után nem.
Valószínűleg azért, mert egészen váratlanul, egyik pillanatról a másikra Magyarország megtalálta önmagát, vagy legalábbis önmagában azt a soha nem hitt erőt, hogy képes a sorsán változtatni. A választásokon győztes jelentős többség azonnal, már a választás megünnepelt estéjén megérezte, hogy milyen az, ha saját kezébe tudja venni a dolgok irányítását, a vereséget szenvedett kisebbség pedig az azóta eltelt hetekben döbbent rá arra, hogy rengeteg dolog nem úgy van, nem úgy volt, ahogy neki mondták. Lehet, hogy ennek nem örült, lehet, hogy csalódott, lehet, hogy még tart is attól, mi lesz ennek a gyakorlati következménye az ő saját életében, lehet, hogy még mindig kitart az övéi mellett, ám azt ennek a vesztes kisebbségnek is egyre nagyobb része látja és érzékeli, hogy az ország felszabadult.
73-20. Igen, minden áldott nap történik valami. 73-20. Igen, meg lehet állapodni az Európai Unióval, hatalmas összegeket lehet felszabadítani a magyar gazdaság, a magyar társadalom számára. 73-20. Igen, meg lehet egyezni Ukrajnával úgy, hogy a magyar kisebbségnek is jobb legyen, Ukrajna is elindulhasson Európa felé, és Európa is erősebbé váljon az ukránok bevonásával. 73-20. Igen, meg lehet kezdeni szövevényes bűnügyek feltárását, mert nincs politikai tiltás. 73-20. Igen, be lehet bizonyítani, hogyan zajlott a lopás, a rablás, a csalás, a családi, baráti, haveri és politikai kör kisebb, nagyobb és még nagyobb kedvezményekkel való etetése. 73-20. Igen, be lehet tiltani a gyűlöletkeltő hirdetéseket és óriásplakátokat. 73-20. Igen, végre látszik az egykor teljhatalmú urak arcán a félelem, hogy minden disznóságuk, aljasságuk kiderül. 73-20. Felszabadultunk. Még azok is, akik megszokták és jól viselték a zsarnokságot.
Nem lesz ez mindig így, nem lesz a 73-ból 100, és ne is legyen. Sőt a felszabadulásból az következik, hogy a következő mérkőzést, az ország barátságos meccseit ne egy, ne is két, hanem jóval több, a magyar társadalom sokféle érdekeit képviselő csapat játssza. De ehhez kell ez a mostani 73-20.