„Vannak a családunkban sámánok, csak mi nem így hívjuk őket” – Egy keleti hanti a nyelvrokonságunkban

– Milyen környezetben nevelkedett?

– Az Ob egyik mellékfolyójának vidékén nőttem fel, a Vah folyó közepén a hetvenes években létrehozott településen, amelynek a neve hantiul: Pö̆ɣ juɣ puɣəl ’nyílfa jurtafalu’. Arrafelé napjainkban az emberek a falusi munkák mellett hagyományos életformát követnek, tehát halászattal, vadászattal, gyűjtögetéssel foglalkoznak. Gyűjtenek például cédrustobozt, vagy az egyik legértékesebb bogyófajtából a mocsári hamvas szedret. Annak idején az oroszok kutattak a környéken olaj után, nem sok sikerrel, ennek köszönhetően a környék a mai napig érintetlen terület maradt több ponton. Miután a tőlünk nem messze épült fafeldolgozó üzem hatására új nemzetiségű – köztük örmény, csecsen, ukrán – emberek jelentek meg a településen, közelebb került hozzánk a civilizáció. Én egy bentlakásos iskolába jártam Larjak faluban, ami több, mint 30 kilométeres távolság, így helikopter vitt kora tavasszal és késő ősszel.

– Ezt hogy kell elképzelni?

– A falu mellett csináltak egy helikopter-leszállót. Emlékszem, a helikopter közepén tárgyakat helyeztek el, egyszer még egy halottat is szállítottak. Így jártunk iskolába. A szüleim később azt a döntést hozták, hogy menjek rokonokhoz Nyizsnyevartovszkba, így a nagy ipari városban folytattam a tanulmányaim. Főleg tatárok, baskírok, oroszok, ukránok közt tanultam, s amikor megtudták, hogy hanti vagyok, az orosz nyelvű tanár megjegyezte, hogy a nyelvrokonaink Magyarországon élnek. Az iskolában tudatosodott bennem, hogy a térségünkben beszélt orosz nyelv eltér az igazitól. Gyerekkoromban a hanti a fő nyelvem volt, így írtam le az engem körülvevő világot, a világban történő jelenségeket. Akkor világos lett számomra, hogy a nyelvhasználatom kétirányú – a hanti nyelvet a természeti, hitvilági és rokoni szférákban használom, az oroszt pedig a gazdasági, társadalmi és technikai jellegű dolgokban.

– Mikor kezdett mélyebben foglalkozni a hanti nyelvvel?

– Még az iskolában rájöttem, milyen különleges a hanti nyelv, ezért mélyebben beleástam magam. A hantik és manysik fővárosában, Hanti-Manszijszkban akartam nyelvészetet tanulni, de mivel akkor nem indult el a képzés, ökológia és környezetgazdálkodás szakon tanultam tovább. Tudatosan kerestem az obi-ugor dolgokkal foglalkozó szakembereket, intézményeket. Ismeretségbe kerültem egy magyar nyelvésszel, Balázsi József Attilával, aki különböző tantárgyakat tanított oroszul. Ő segített a magyar nyelv megismerésében, cserébe elvittem őt az északi hantik egyik legszakrálisabb szertartására, a medveünnepre. A tanulmányaim során szembesültem azzal, hogy a hanti nyelv kutatásának jelentős része Magyarországhoz kötődik, a finnugrisztikai szakirodalom és a több évszázados kutatási hagyomány itt koncentrálódik. Tudatos döntés volt, hogy megtanulok magyarul, és Magyarországon folytatom a tanulmányaimat.

– Milyen benyomásokat szerzett Magyarországról?

– Egy rokonszenves ország képe jelent meg előttem. Még Hanti-Manszijszkban több alkalmam volt találkozni magyarokkal, akik mindig sokat meséltek a nyelvről, a kultúráról. Megértettem, hogy Magyarország nem egy homogén hely, sokszínű és sokarcú, nem írható le olyan egyszerűen. A nyelvtanulás alatt megtapasztaltam, mennyi hasonlóság fedezhető fel a két nyelv között. Először úgy jutottam el Magyarországra, hogy részt vettem egy diákköri tudományos konferencián, majd a Balassi Intézetnél tanultam a magyar nyelvet és kultúrát. A Budapesti Gazdasági Egyetemen a magyar ismerőseim javaslatára turizmus szakirányon képeztem magam. Bejártam az országot, a legkisebb helyekre is eljutottam.

– Érték nehézségek?

– Azt tapasztaltam, hogy az itt élők nagyon segítőkészek. A legnagyobb nehézséget az étkezés okozta. Például nálunk nem ismertek a tejtermékek, viszont itt annyi túrót ettem, hogy emiatt kórházba kerültem, nem bírta a szervezetem. Ezzel öt magyarországi kórház rendszerét és az ország egészségügyét ismertem meg behatóan (nevet). Amikor szegedi paprikát vittem a rokonaimnak, azzal hívtak fel, hogy milyen rossz teát ajándékoztam nekik. Történt egynéhány hasonlóan furcsa, mókás, a gasztronómiai szokásokkal kapcsolatos félreértés.

– Hogyan került kapcsolatba Schmidt Éva nyelvész, néprajztudós, tanár és az obi-ugor nyelvek és kultúrák kutatójának a hagyatékával?

– A Covid alatt kérdésessé vált az ittlétem, ki kellett találnom, hogyan maradhatok Magyarországon. Kapóra jött, hogy akkortájt vált nyilvánossá Schmidt Éva hagyatéka, aki a 70-es évektől kezdve rendszeresen járt az északi hantik lakta területekre, kitűnően megtanulta a hanti nyelvet, hatalmas tiszteletet vívott ki magának a hantik között. 2002-ben halt meg Hanti-Manszijszkban. A többnyelvű végrendeletében kikötötte, hogy a magyar kutatók húsz évig nem foglalkozhatnak a hagyatékával, amelyet a Néprajztudományi Kutatóintézet és a Nyelvtudományi Kutatóközpont kezelt. Engem a Nyelvtudományi Kutatóintézetbe vettek fel munkatársként. Ez azért is izgalmas, mert 2018-ban végigmentem Schmidt Éva közép-obi útvonalán, először hantiként eljutottam az északi csoportok legszakrálisabb helyszínére, Vezsakoriba.

– Mi a hagyaték jelentősége?

Az anyag rendkívül gazdag, mind nyelvi, folklorisztikai, mind kulturális szempontból. Egyrészt mi nem kutatjuk, hanem kutathatóvá tesszük az anyagot. Az itteni kutatóknak óriási forrásanyag, ebből nagy összefüggésekre jöhetnek rá a szakértők, ehhez érdemes hantiul (több nyelvjárást ismerni), oroszul, németül tudniuk. Schmidt Éva nőként nem jutott el könnyen az obi-ugor szertartásokra, de mindent elkövetett, hogy betekintést nyerhessen egyikbe-másikba, s ezzel rendkívül mély dolgokat élhetett meg. A NKFIH finanszírozású projekt 2022-ben indult, ennek a nemzetközi mértékkel is kiemelkedő jelentőségű korpusznak az első rendszerezését, megismerését és közreadását az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpont az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközponttal együttműködve, közös projekt keretében végezte el 2022 és 2025 között.

– Aki nem tud semmit a hanti nyelvről, annak hogy mutatná be?

– A hantit (régen osztjákot) akkora területen beszélik néhány ezren, mint hat Magyarország. Annyi nyelvjárása van, hogy mi nem értjük egymást, az orosz a közvetítő nyelv köztünk. Az első hanti nyelvemlék egy orosz misszionárius szójegyzéke, míg a következő megmaradt nyelvemlék egy hősepika, ezt történetesen Reguly Antal írta le. A kutatóknak sokat kell fáradozniuk az obi-ugor és szamojéd nyelvek megőrzése érdekében, mert sajnos azok a népek – részben a civilizációs változások tehetőek felelőssé ezért – nem érdeklődtek a saját kultúrájuk iránt.

– A leegyszerűsítve csak sámánizmusnak nevezett szertartások hogyan jelennek meg a hantiknál?

– Amikor Hanti-Manszijszkba kerültem, kérdezgettek az oroszok, vannak-e a családomban sámánok. Nem tudtam. Később jöttem rá, hogy igen, csak mi nem így hívjuk őket. Gyerekkoromban rendszeresen látogatták az emberek a nagyapámat, aki a szálláshelyünk közelében K͔i̮lsəm-ńi̮r helyen lakott, kikérték a tanácsát az ügyes-bajos dolgaikban. Ez a sámánizmus. A szovjet időkben titkolni kellett, de a mai napig létezik, élő hagyomány. Mostanság a hantik számára kiemelt szertartás a medveünnep. Ez a medvének az engesztelő szertartása, számos szabály és tabu övezi, és négy-öt napig is eltarthat. Schmidt Éva úgy vélte, hogy az obi-ugorok medveünnepe az egyetlen szertartás, amely teljes, összetett rendszerében maradt fenn. Kétszer volt részem hasonlóban a Kazim folyó vidékén, mondanom sem kell, fantasztikus hatást tett rám. Amikor megkérdeztem a helyiektől, honnan tudható, hogy ki a sámán, azt a választ kaptam, hogy az az ember lehet, aki kívülről tudja a folyóvidék összes énekét, össze tudja hívni a folyókban, tavakban, dombokban lakó istenségeket. Esetleg olyan, aki valamilyen különleges képességgel és tudással rendelkezik.

– Ön melyik hit mellett kötelezte el magát?

– A hanti hitvilág szerint úgy kell álmodni, hogy az ember ezt lekövethesse a Földön. Az álmok segítségével a földi életünkre vonatkozó jeleket kapunk. Úgy hisszük, hogy minden dolog, mint a fa, a kő, él, és jelentése van. Létezik egy középső világ, ez a létrehozott alkotások helye, létezik egy felső világ, ez az ihlet, az álmok, a jelenségek helye, és létezik az alsó világ, a nehézségek, a betegségek helye. Nekünk ezek a világok egyek. A hitem kettős: az egyik a természethit, a másik a kereszténység. A kétezres évek végén kereszteltek meg. Az első ortodox miséken itt, Magyarországon vettem részt.

– A különálló hitvilágok hogyan férnek meg egymás mellett?

– Két oltárt tartok az otthonomban. Az egyiken több ortodox ikon, az első keleti hanti nyelvű ortodox imakönyv található, a másikon a hanti tárgyak: nem teszek köztük különbséget, kiegészítik egymást az életemben. A hanti hitvilág a lelki-természeti környezetben, az ortodox az emberek közti viszonyban segít. Ugye itt, a városban nem tarthatok medveünnepet, ezért a hit megéléséhez, gyakorlásához ott van a kereszténység a maga nagyon fontos szabályaival, tanításaival, amelyek ebben a nagy keveredésben segítenek eligazodni.

– A kutatói munkája mellett Magyarországon is követi a spirituális hagyományt.

– Sok segítséget kaptam magyar ismerőseimtől, akiknek hála, jobban megismertem a magyar kultúra és lélek sajátosságait, amelyeknek a gyökerei hasonlóak az enyémhez. Ennek köszönhetően a kultúráink, rítusaink, szokásaink és szertartásaink összehasonlításával, ezek mélyebb feltárása révén új módon fedezzük fel őseink, népeink már meglévő tudását és tapasztalatait, átemelve ezt az élet minden területére és a modern ember mindennapjaiba. Ezen dolgozom most Szabó Ildikó Piroskával és Dr. Kerezsi Ágnes néprajzkutatóval.

– Hantiként milyen kapcsolata volt az oroszokkal?

– Különösebben nem volt velük gondom. Gyerekkoromban a környékünkön a gyárakban dolgozó orosz munkásoknak vitt árukból mi is kaptunk, elláttak minket. Sokszor kell szembenéznünk a rólunk kialakult előítéletekkel, valamikor a kollégiumban egy orosz srác nem értette, miért tanulok tovább hantiként, miért nem követem a hagyományos életmódot, és például miért nem iszom vodkát. Az iskolai éveim alatt egyszer-egyszer összetűzésbe kerültem orosz fiúkkal, sokat verekedtem, be kellett bizonyítanom, hogy erős és bátor vagyok. Ez az érem egyik oldala. A másik oldalon ott van, hogy sok orosz támogatását élvezhettem, sok oroszra számíthattam. Az biztos, hogy az oroszok szó szerint a jég hátán is megélnek, nem riasztja őket vissza a veszély, nincs bennük félelemérzet.

– Az orosz-ukrán háború hírét hogyan fogadják a szülőhelyén?

– A háború kitörése óta legutoljára tavaly jártam a szülőföldemen. Akárkivel beszéltem, mindenki elítéli, nem örül az orosz agressziónak. Ott, Nyugat-Szibériában nem érzik a háború hatásait, egyelőre nem befolyásolja őket a mindennapjaikban. Ami engem meglepett (a hírek ellenére), hogy sok fiatalember van otthon. Persze, a rokonságomból is elment egy-egy fiatal, de azok mind rendelkeztek katonai tapasztalattal, több éven át végeztek szolgálatot az orosz hadseregben.

– Tervezi, hogy Magyarországon marad?

– Feltétlenül. Megszerettem az országot, megszerettem a magyarokat, itt képzelem el a kutatói munkám, az életem, a jövőm. Folytatnám tovább a hagyományt és a tudást összekötő dolgaim, még jobban szeretném elmélyíteni a tudásomat az uráli népek őstörténetében, nyelvészetében és ismereteimet a kultúra és a tudomány terén, hogy hasznára lehessek a népeink kölcsönös együttműködésének.