A Mi Hazánk egy budai kampányközpontban rendezte be eredményváró főhadiszállását. A zárt körben tartott eseményt nem hirdették meg nyilvánosan, Novák Előd alelnök és kampányfőnök ezért külön kérte az újságírókat, hogy ne tegyék közzé a pontos helyszínt. A pártot a közvélemény-kutatók jellemzően a bejutási küszöb környékén mérték. Az eddigi rekordot megdöntő választási részvétel tükrében a Mi Hazánk számára a legfőbb kérdés nyilván az volt: sikerül-e elérnie az öt százalékot?
Toroczkai László pártelnök pár hete készült interjúnkban arról beszélt, hogy nem számolgatja, hány mandátumuk lesz, hány százalékot kapnak. Teljesen kiszámíthatatlannak tartja a végeredményt. „Ebbe belefér a 6 százalék és a jóval 10 százalék feletti eredmény is, bármit el tudok képzelni” – mondta. Azt viszont, ha a magas részvételi arány miatt nem kerülnének be a parlamentbe, „bukásnak” érezné.
Novák Előd az eredményváró rendezvényen urnazárás után kérdésünkre kijelentette, – Mindenképpen büszkék vagyunk arra, hogy megőriztük a régi szavazótáborunkat”, sőt: azt a „szimpátia szintjén” gyarapítani is tudták. Reméli – tette hozzá –, nem történtek olyan mértékű átszavazások a két nagy pártra, amelyek megakadályoznák a parlamentbe kerülésüket.
Toroczkai László: Keményen dolgozik a Fidesz és a Tisza azon, hogy elvegye a szavazóinkatA Mi Hazánk legfőbb célja – folytatta Novák Előd –, hogy senkinek ne legyen túlhatalma. Bízik abban, hogy pártja a mérleg nyelvévé válhat. Szeretné, ha nem alakulna ki kétpártrendszer, ami egyrészt megágyazna a mutyiknak, másrészt annak a felfogásnak, hogy „aki nincs velem, az ellenem” van. Ez nagyon veszélyes társadalmi megosztottsághoz vezethetne – vélekedett.
Hangsúlyozta, a Mi Hazánk úgy őrizte meg társadalmi támogatottságát, hogy az összes többi parlamenti pártnak csökkent a népszerűsége, volt, amelyik eljutott a megszűnésig. A Tisza Pártban még nem lehetett csalódni – jegyezte meg Novák Előd –, de szerinte a csodavárás után csalódás következik majd. Már csak azért is, mert ami könnyen jött, az könnyen megy. A Tisza nem dolgozott meg a szavazókért, sikerét a többi pártban való csalódottságnak köszönheti – jelentette ki.

