Miskolcon francia krémessel és tüskével lazítanak szavazás után, ha a Tisza Párt nyer, úgyis vége a világnak

Idős házaspár ballag a miskolci Avas lakótelep panelházai között a Hajós Alfréd utcában. Itt az egyik általános iskolában két szavazókör is van, oda igyekeznek. Melléjük szegődök, kérdezem, mire számítanak, milyen végeredményre? – Csakis Orbán Viktor! – felelik egyszerre. – Fideszesek voltunk, fideszesek vagyunk, azok is maradunk, nincs miért átállnunk a másik oldalra. Nekünk ez a kormány csak jót adott, nézzen körül, itt a lakótelepen van orvos, gyógyszertár, iskola, óvoda, bolt, mi más kellene még nekünk, nyugdíjasoknak?

– Úgy gondolják hogyha a Tisza kormány kerül hatalomra, akkor mindez megszűnik? – Igen, úgy gondoljuk. Vége lesz a világnak – mondják, de aztán maguk is érzik a kijelentés abszurditását, kicsit finomít az asszony: – Nem lehet tudni, hogy őalattuk mi lesz, mert egyik nap ezt ígérnek, a másik nap meg azt. Azt legalább tudjuk, hogy a mostani milyen, megelégszünk azzal, amink van, mi már nem akarunk semmilyen változást. – Meg aztán Magyar Péter ott diszkózott, meg csúnyán is beszél, nem tiszteli az öregeket – veti közbe a férfi. – Igaz, ő még fiatal, ilyen bohóságok beleférnek abba a korba – mentegeti párja a Tisza-elnököt – de emiatt szavazzanak rá a fiatalok, nekünk jó Orbán Viktor is! – fűzi hozzá. Séta közben kiderül, ő korábban gyermekgondozóként dolgozott, a férje pedig kőműves volt, „megette” a munka, most is csak zihálva veszi a levegőt, a lába is fáj, lassan halad. Az egészségügyi ellátásra mégsem panaszkodnak, azt mondjak, akinek utaznia kell, hogy kezelést kapjon, hát utazzon, a nyugdíjasok amúgy is ingyen mennek, nem kell sopánkodni. Igaz, a nyugdíj lehetne több – mondják -, mert nekik ugyan már nem sok kell, de az unokákat legalább támogathatnák, de jó így is, inkább ez, minthogy még ezt is elvegyék.

Bent, az iskola aulájában egy hozzájuk hasonló korú asszony mellé huppanunk a várakozáshoz kitett székek egyikébe. Ő is fájlalja a lábát, később kiderül, a szemén is szürke hályog, a fülére sem hall jól, és több olyan betegsége van, ami miatt rendre orvoshoz kell járnia, de ellentétben előbbi beszélgetőtársaimmal, a Fideszre sosem szavazott, s most sem teszi. Választását névvel is vállalja, bemutatkozik: Simonyi Ferencné, korábban szakácsként dolgozott, de aztán 25 éve leszázalékolták, így sokáig gondnoki teendőket látott el az egyik avasi társasházban. Azt mondja, neki a Fidesz az elmúlt 16 év során semmi jót nem adott, a rokkantnyugdíja olyan alacsony, hogy az már-már nevetséges. Egészségi állapota miatt a Tisza párt rendezvényeire személyesen ugyan nem jutott ki, de a közösségi oldalakon rendre követte nemcsak az elnököt, hanem a miskolci jelölteket is, és a programjuk minden pontjával egyetért – magyarázza. Később az aulában szóba elegyedek egy 70 éves forma, egyedül üldögélő férfivel is. Ő a barátnőjét kísérte el, szavazni egy másik körzetben fog, de azt nem árulja el, hogy kire. Annyit mond: ha mind a ketten leadták a voksukat, beülnek egy cukrászdába, és megesznek egy francia krémest meg egy minyont, mert különleges alkalmakkor ennyi jár az embernek.

Autóba ülünk, hogy eljussunk a város túlsó végébe, a Lyukó-völgybe, ami afféle periféria errefelé. Zömmel romák élnek itt, komfort nélküli viskókban, a régi telepi részen akad inkább egy-két tucat olyan, főleg idős ember, aki annak idején a bányában dolgozott, és a szolgálati lakásában maradt. Egy ilyen tisztességben megőszült, itt ragadt lakó meséli az egyik szavazóköri helyiség teraszán: a helyi romák között is vannak jó ismerősei, s szavai szerint egyikük árulta el neki reggel, hogy indul szavazni, aztán kap majd valakitől tízezer forintot, már amennyiben igazolja, hogy a Fideszre voksolt.

 Így aztán azt használják ki, ami az adott pillanatban megadatik: ha ez tízezer forint, akkor azt, ha három doboz sör, akkor meg azt – magyarázza.

Az egyik bolt előtt találkozunk négy fiatal tiszás aktivista fiúval, mikor megtudják, hogy újságírók vagyunk, izgatottan mutatnak egy felvételt. Ezen éppen bevallja nekik egy itteni férfi, hogy tízezer forintot kapott a szavazatáért. A fiúk a rendőrséget is értesítették, s megosztották a hangfelvételt a pártjukkal is. Sajnálkoznak, hogy az illetőt nem tudták lefotózni, csak a hangját vették fel. Míg a Lyukó-völgyben vagyunk, két EBESZ-delegáció is érkezik: egyikből német, másikból angol szavakat hallunk. Mindkét csapathoz odamegyünk, de azt mondják, nem nyilatkozhatnak, csak megfigyelők, rögzítik, amit tapasztalnak. Később halljuk, amint az egyik szavazókör elnökével beszélgetnek egy tolmács segítségével: arról érdeklődnek, hány fős a bizottság, melyik párt delegált oda megbízottakat, illetve, miként segítik azokat, akik látás vagy hallássérültek. Az aktivisták nekik is megmutatják a hangfelvételt, aztán megy tovább mindenki a dolgára.

A szavazókörökre kijelölt közösségi házban hatalmas Jézus-kép alatt osztják a szavazólapokat. Míg ott vagyunk, mindenki egyedül megy be a fülkébe, legfeljebb a karján ülő gyereket viszi be.

Akit erről kérdezünk, mind azt feleli: nem fotózott, kap pénzt a voksáért, s más juttatást se.

Az egyik kiskocsma előtt két férfi és egy nő ácsorog. Egyikük kezében hatalmas szatyor, tele kiflivel és kenyérrel, de mint megtudjuk, ez sem a „lekenyerezést” szolgálja. A helyi családvédelmi szolgálat ugyanis minden szombaton és vasárnap pékárut oszt itt a rászoruló családoknak. Kérdezzük, vajon szavaztak-e. Igennel felelnek, egyikük azt is elárulja, hogy ő a DK-ra, mert a jelölt, Mokrai Mihály haver – mondja. Majd a zsebükből elővesznek fejenként egy-egy „tüskét” – kis üveges féldecis alkoholt, amit a két méterre lévő boltban árulnak – a szatyorból meg egy-egy doboz sört. Néhány perc alatt fel is hajtják mindkettőt. Kiderül, a két férfi alkalmi munkákból él, pedig korábban volt rendes állásuk, targoncásként és szoba-festőként dolgoztak, egyedül a nőnek van bejelentett munkahelye az egyik miskolci pékségben. Valaha mindannyian a városban éltek, de aztán válás, anyagi gondok és betegség miatt itt kötöttek ki a peremvidéken, ahol – mint mondják – minden nap a túlélésért kell küzdeni, és ahol szerintük szinte mindegy, ki irányítja az országot, nekik jobb már úgyse lesz.