Orbán Viktor;levél;katonai misszió;Csád;

„Biztosítson katonai segítségnyújtást és telepítsen magyar fegyveres erőket szuverén területünkre” – Kiszivárgott a csádi elnök Orbán Viktornak írt levele

Afrikai terrorista csoportokkal kellett volna harcolnia a magyar katonáknak.

Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnök szükség esetén akár a terrorista csoportokkal szembeni közvetlen beavatkozásra is bevetette volna az országába érkező a magyar katonákat szerezte meg a Telex az Orbán Viktornak címzett 2023-as csádi elnöki levelet.

A dokumentum konkrét jogalapot is jelentette a magyar katonák Csádba küldésére. A magyar parlament még 2023-ban, a csádi elnök meghívó levelére hivatkozva szavazta meg a Magyar Honvédség csádi katonai missziójára vonatkozó felhatalmazást, amely viszont 2025 végén lejárt. Tavaly novemberben még a felhatalmazás meghosszabbításán dolgoztak, de végül ejtették az akció ötletét.

A Telexhez a csádi elnök levelének első hét bekezdése jutott el a kiszivárgott kormányzati előterjesztés részeként. Ezt (a kiemeléseket leszámítva) mi is változtatás nélkül közöljük:

„Csádi Köztársaság

Átmeneti Elnökség

Elnök

Őexcellenciája Miniszterelnök Úr,

Kormányunk rendkívüli erőfeszítéseket tesz a lakosság jólétének biztosítása és a Csádi Köztársaság területi integritásának megőrzése érdekében. Az ország és a Száhel-övezet stabilitását azonban a terrorista csoportok jelenléte és a szomszédos országokban a közelmúltban bekövetkezett fejlemények befolyásolják.

Annak ellenére, hogy a fegyveres biztonsági erőink mindent megtesznek országunk védelmében, a csádi biztonsági helyzet javítása érdekében üdvözöljük a baráti országok – köztük európai partnereink – által nyújtott segítséget. A 2023. július 6-8. között N’Djamenában, magas szintű katonai szakértőink részvételével tartott megbeszéléseken jól tükröződött az a szándékunk, hogy egy biztonsági együttműködés érdekében Magyarországot meghívjuk országunkba. A megbeszélésekből levont következtetések egyben megerősítették Csádnak a magyar partnereinkhez intézett, annak katonai felszereléseire és szakértelmére vonatkozó speciális igényeit, megalapozva ezzel egy hosszú távú együttműködést.

Ennek fényében az Ön kormányától kérem, hogy biztosítson katonai segítségnyújtást és telepítsen magyar fegyveres erőket szuverén területünkre. Következésképp ezen meghívólevél a magyar fegyveres erők tagjai és egységei Csádi Köztársaságba való telepítése hivatalos jogalapjának minősül.

A magyar fegyveres erők tevékenysége hozzá fog járulni a harci és katonai képességek megerősítéséhez, az állami szereplők és a közigazgatás nagyobb mértékű jelenlétének a sérülékeny területeken történő elősegítéséhez, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdításához, amelyek mind alapvető fontosságúak a térségünk békéje és biztonsága szempontjából.

Az Ön egyetértése esetén a hazánkban tartózkodó magyar fegyveres erőknek az lesz a feladata, hogy a fegyveres terrorista csoportok elleni küzdelemben (szükség esetén közvetlen beavatkozással is) nyújtsanak segítséget a fegyveres erőinknek kiképzési, oktatási és mentorálási tevékenységek végzésével, a tapasztalataik megosztásával, valamint missziók, műveletek és katonai mentorálási feladatok közös végrehajtásával. Országunk fegyveres erői is készek megosztani tapasztalataikat Magyarországgal.

A magyar fegyveres erőknek jogukban fog állni erőt alkalmazni, beleértve szükség esetén a halálos erőt is, figyelembe véve a harcérintkezési szabályokat, ideértve az országaink között külön egyeztetendő műveleti szabályokat is.

Amíg ennek érdekében egy külön megállapodás megkötése szükségessé nem válik, a magyar fegyveres erők országunk területére telepített elemeinek jogállása a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. április 18-i bécsi egyezmény értelmében a diplomáciai képviseletek igazgatási és műszaki személyzetével lesz egyenértékű, beleértve a külföldi fegyveres erők számára biztosított általánosan elfogadott mentességeket és egyéb kedvezményeket.”

Hogy ez-e a levél vége, vagy folytatódik még egy következő oldalon, az nem derült ki a laphoz eljutott dokumentumból. Szerepel viszont benne a jogállási megállapodás fontosabb rendelkezéseinek kivonata is, amelyben egyebek között a magyar csapatok feladatait részletezve a következő áll:

„A műveleti segítségnyújtás a szükséges katonai eszközök felhasználásával történhet, beleértve – ha a helyzet úgy kívánja – a magyar személyi állomány által végrehajtott és a Csádi Köztársaság katonai képességeivel összehangolt katonai feladatok végrehajtását is. A magyar személyi állomány a műveleteit és tevékenységét a magyar jogszabályokkal és a nemzetközi jog szabályaival összhangban végzi. A csádi fél kijelölt képviselőjének felkérése, illetve előzetes engedélye esetén a magyar személyi állomány ezeket a feladatokat önállóan is végrehajthatja. A magyar személyi állomány önállóan is jogosult a saját személyi állománya vagy számára kijelölt védett személyek kiszabadítására.”

A 2023. évi meghívólevél után egy évvel, 2024 szeptember írta alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Abderrahmán Kulamallah csádi külügyminiszter azt a stratégiai megállapodást, amely a magyar katonák csádi szerepvállalásának feltételeit volt hivatott rögzíteni, igaz, a két ország parlamenti jóváhagyása azóta sem történt meg.

Az Orbán Gáspárhoz köthető katonai misszió témája azért is szólt nagyot Pálinkás Szilveszter százados interjújában, mert az akcióban állítása szerint a miniszterelnök fia 50 százalékos harcértékvesztéssel számolt, vagyis ennyit tett volna ki a halottak, sebesültek, illetve adott esetben az anyagi veszteségek aránya.

Sok kép sok fellépőről és sok dühös fiatalról.