Egyre jobban érzem, hogy a jó oldalon állok, Isten oldalán állok, a hazám oldalán állok. Én a Fideszre fogok szavazni, mert hiszem, hogy ez a jó oldal. Győzni fogunk! – jelentette ki Tóth Gabi az Instagram-oldalán szombaton közzétett videójában.
Az énekesnő a videóban kifejtette véleményét a tegnapi Rendszerbontó Nagykoncerttel kapcsolatban is. „Drogos kutyák veszik elő a péniszüket a színpadon, üvöltve-csaholva a Hősök terén, megszégyenítve, megszentségtelenítve azokat a történelmi alakokat, akik tettek azért, hogy ez az ország legyen” – szörnyülködött Tóth Gabi. Ezzel arra utalt, hogy a Hősökből Eckü a fellépésének zárásaként Gulyás Gergelynek megüzente, hogy a heréjét a fejére rakja, miközben markolászta magát. A kormányközeli sajtó azóta is ezzel próbál fogást találni a tegnapi eseményen.
A koncerten az énekesnő szerint olyan „senkiháziak” léptek fel milliókért, akik csak elhitetik az emberekkel, hogy érdekli őket a magyarok sorsa. Állítása azonban szimpla hazugság, ugyanis a közreműködő előadók egytől egyig ingyen vállalták a fellépést. „Ha a szakmám ebből áll, akkor ebből nem kérek” – jelentette ki Tóth Gabi, aki egy nemrég kiszivárgott dokumentum szerint egyébként 2024 júliusa óta nettó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz parlamenti frakciójának.
Tóth Gabi azt állítja, ő még soha nem csalódott Orbán Viktor szavaiban„Komolyan rábíznátok egy ilyen paprikajancsi drogos bordé pártra az országot?” – tette fel a kérdést, majd kijelentette, hogy „drogos senkik irányítják a zenei szakmát, most már az egész országot is szeretnétek, hogy ők irányítsák”.
Az úgynevezett Rendszerbontó Nagykoncertet két nappal a parlamenti választás előttre, április 10-én péntekre hirdette meg a Puzsér Róbert-féle Polgári Ellenállás mozgalom. Az esemény mintegy hét órán át tartott, és több mint 50 előadó lépett színpadra egy-egy rendszerkritikus dal erejéig, köztük olyan ismert és népszerű zenészek, mint Azahriah, Dé:Nash, Ivan and the Parazol, Hétköznapi Csalódások, Molnár Tamás, Sisi, Mehringer Marci, Elefánt, Krúbi, Héra Barnabás és Bóna Zsombor (Carson Coma), Quimby, Dzsúdló vagy Beton.Hofi.
Tízezrek gyűltek össze a Hősök terén és a környező utcákban, a tömegből rendszeresen zúgott a „Mocskos Fidesz” és a „Ruszkik, haza!” Az esemény végén pedig váratlanul megjelent Szabó Bence, a Tisza Párt elleni titkosszolgálati műveletet leleplező volt NNI-s nyomozó, valamint Pálinkás Szilveszter, a Magyar Honvédség válságos állapotáról kitálaló százados is, mindketten beszédet mondtak.
Rendszerbontó Nagykoncert: A hatalom fárasztóbb hét óra zenénél, Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter megjelent a színpadon„Ha zenészként valaki nagyon függ a rendszertől, akkor nem a közönség elvárása lesz a döntő, hanem azoké, akik foglalkoztatják, akár titkárnőként”Dé:Nash: Az aktuális közhatalommal rendelkezők azok, akik több bajt tudnak elkövetni
