Orbán Viktor;Egyesült Államok;Donald Trump;

Megint Orbán Viktor mellett kampányol Donald Trump

Az amerikai elnök kormánya szükség esetén „készen áll arra, hogy az Egyesült Államok teljes gazdasági erejét mozgósítsa Magyarország gazdaságának megerősítése érdekében”. Bár nem tette egyértelművé, a korábban felmerült pénzügyi védőpajzsról lehet szó. 

„A kormányom készen áll arra, hogy az Egyesült Államok teljes gazdasági erejét mozgósítsa Magyarország gazdaságának megerősítése érdekében – ahogyan azt a múltban nagyszerű szövetségeseink esetében is tettük –, amennyiben Orbán Viktor miniszterelnöknek és a magyar népnek erre valaha szüksége lenne. Izgatottan várjuk, hogy befektessünk abba a jövőbeli jólétbe, amely Orbán további vezetésével fog létrejönni!” – írta Donald Trump a saját közösségi platformján, a Truth Socialön.

Az amerikai elnök posztjában nem mondta ki egyértelműen, de utalt rá, hogy az USA által nyújtott gazdasági támogatás összefügghet azzal, hogy Orbán Viktor marad-e a miniszterelnök a választás után.

Az ügy előzménye, hogy a kormányfő a november 7-i washingtoni látogatása után bejelentette: az amerikai elnökkel egy úgynevezett pénzügyi védőpajzsról szóló megállapodást kötött. Hozzátette, ha bármilyen külső támadás érné Magyarországot vagy az ország pénzügyi rendszerét, „szavukat adták arra az amerikaiak”, hogy minden ilyen esetben a magyar pénzügyi stabilitást meg fogják védeni. Később azonban Trump egy interjújában cáfolta, hogy pénzügyi mentőövet ajánlott volna fel Orbán Viktornak, ellentmondva annak, amit a magyar kormányfő állított, miszerint már konkrét megállapodást kötöttek. 

Trump egyébként a kampányhajrában egyre több posztjában teszi egyértelművé, hogy Orbán Viktort támogatja a vasárnapi magyarországi választáson. A minap azt üzente a magyaroknak, hogy szavazzanak a jelenlegi miniszterelnökre, és arról is írt, hogy erős vezetőnek tartja a magyar kormányfőt, aki szerinte bizonyítottan fenomenális eredményeket ért el. Donald Trump egyébként március végén csaknem szóról szóra ugyanezt üzente a magyaroknak. Az amerikai elnök fia pedig nemrég azt fejtegette, hogy Orbán Viktorra kell szavazni, különben a kommunisták átveszik a hatalmat Magyarországon.

Korábban olyan tervek is voltak, hogy a választások előtt Donald Trump Magyarországra látogat, hogy személyesen biztosítsa támogatásáról Orbán Viktort, ám végül JD Vance amerikai alelnök érkezett Budapestre, a magyar-amerikai barátság napja alkalmából nagygyűlést is rendeztek az MTK Sportparkban.

Ez a mostani kampány inkább hasonlít egy harchoz, ellenségeskedéshez, mintsem különböző eszmék, világnézetek értékeinek a képviseletéhez – mondta lapunknak Bokor László pszichiáter, pszichoterapeuta.