Szülővárosáról, kedvenc szerzőiről és többek között utazásairól mesél Krasznahorkai László abban a hivatalos interjúban, amelyet még tavaly év végén készítettek vele a stockholmi Nobel-héten. Az interjú első kérdésében arra kérték a magyar szerzőt, hogy meséljen arról a környezetről, amelyben felnőtt. Válaszában Krasznahorkai angolul elmesélte, Gyula gyerekként és tinédzserként a világot jelentette számára. Később azonban, amikor felnőttként visszatért és megpróbálta megtalálni az eredeti kisvárost, azzal kellett szembesülnie, hogy az eltűnt a múltban.
Azt, hogy elvesztette az otthonát, óriási krízisként élte meg.
Mint mondta, most is kritikus a kapcsolata szülővárosával. Köszönetét fejezte ki, hogy Nobel-hetet rendeztek a tiszteletére Gyulán, ugyanakkor hozzátette: az eredeti városát már elvesztette.
Az interjú további részében megismételte, amiről már korábban is beszélt, hogy csak egy könyvet akart írni (a Sátántangót), de újra átolvasta, amikor barátja, Tarr Béla rendező filmet készített belőle és nem volt elégedett. Ezután döntött úgy, hogy megírja Az ellenállás melankóliáját, utána pedig már nem volt kiút: író lett.
„Az ellenállás melankóliájának szinte az összes fontos helyszíne Gyulán van”Arra a kérdésre, hogy mely szerzők voltak rá hatással Franz Kafka mellett William Faulknert említette. Mint mondta, nagyon furcsa ott előadást tartania, ahol korábban William Faulkner is tartott (Ezzel a Nobel-díszelőadásra célzott - a szerk.).
Krasznahorkai László: A remény nálam éppen végleg kifogyottEbben az interjúban, ahogy korábbi nyilatkozataiban is hangsúlyozta, nem írónak, hanem moderátornak (korábbi nyilatkozataiban szkriptornak) tartja magát. Mint nyilatkozta, a szerepe gyakorlatias, azt tekinti feladatának, hogy megtalálja az utat két ember, két gondolkodásmód, két világ között.
Az interjút azokban a napokban tették nyilvánossá, amikor egy másik beszélgetés is megjelent a szerzővel az olasz La Repubblica című lapban. Ebben a magyar író a többi között nem először arról nyilatkozott, hogy Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézet. Erre a kijelentésére az a Ókovács Szilveszter is reagált, aki a Nobel-díjat inkább Vörösmarty Mihálynak adta volna.
Krasznahorkai László: Magyarország már nem egy ország, hanem egy elmegyógyintézetÓkovács Szilveszter: Krasznahorkai László Nobel-díját inkább adják oda Vörösmarty Mihálynak!Krasznahorkai László 2021-ben: Ez a jelenlegi Magyarország engem inkább egy tök jelentéktelen őrültekházára emlékeztet, és nem vagyok elalélva attól, amit ezzel szembe tudunk állítani
