A lehető legnagyobb összegű bírságot szabta ki a tűzvédelmi hatóság a debreceni Semcorp szeparátorfólia-gyárra a február 18-án ott történt káreset után indult vizsgálat során – írja a Telex a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal érdeklődésükre megküldött válaszára hivatkozva. A történtekről lapunk is beszámolt, miután az üzemben jelzett az oltórendszer, és a helyszínre hatalmas erőkkel vonultak ki a tűzoltók, az akkor ott dolgozó 56 embernek el kellett hagynia a területet. Az akkori hivatalos közlés szerint a tűzoltóknak nem kellett beavatkozniuk, a vizsgálat során megállapították, hogy a csarnok csőrendszerében egy fémillesztés elengedett, ahonnan vízgőz jutott a légtérbe, ami beindította tűzoltórendszert.
A katasztrófavédelem mobil laborja a gyár környékén a levegőben nem talált egészségre ártalmas anyagokat. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalt azt viszont elárulta, hogy az eset után több hozzá tartozó hatóság is vizsgálatot indított.
A környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási hatóság arra jutott, hogy az oltóhabot szakszerűen összegyűjtötték, így környezetszennyezés nem történt, és további intézkedésre sem volt szükség;
a műszaki biztonsági hatóság az épületben lévő berendezések használatát azonnali hatállyal megtiltotta. Azokat azóta kijavították, így a hatóság egy új ellenőrzés során új üzembevételi engedélyt adott;
a tűzvédelmi hatóság a „maximális bírság kiszabása mellett szintén megtiltotta az épületben folytatott technológiai tevékenység végzését”, de azóta egy új helyszíni ellenőrzés után engedélyt adott az üzemrész újraindítására.
A Telex kérésére a kormányhivatal nem küldte el a vizsgálatok jegyzőkönyveit, ezért a portál közérdekű adatigényléssel szerezné meg azokat. Elsősorban a tűzvédelmi hatóság dokumentuma lehet érdekes, ugyanis, hogy kiderüljenek a gyárban feltárt szabálytalanságok. Utóbbiakra a bírság – eddig nem közölt – mértéke utalhat.
Jelzett az oltórendszer, hatalmas erőkkel vonultak ki a tűzoltók a debreceni SemcorphozA tűzvédelmi szabálytalanságokért ugyanis általában 1-2 millió forintos bírságokat lehet kiosztani, a maximális bírság több szabálytalanság együttes fennállása esetén lehet 10 millió forint.
Debrecen fideszes polgármestere elismerte, hogy gond van az akkugyárakban, kemény fellépést ígért
