húsvét;sonka;sertéspestis;

A kínálat bőséges, a minőség magas, az ár a tavaly megszokott lesz

Idén nem lesz drágább a húsvéti sonka, nyugalomra viszont így sincs ok

A sertéspestis 3-4 éven belül elérheti a Balatont.

Idén a hús és húskészítmények ára a húsvét előtti hetekben egyértelműen a 2025-ös szint alatt lesz – mondta Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke a szervezet ünnep előtti sajtótájékoztatóján. Hozzátette: egyértelműen ki lehet jelenteni azt is, hogy a sertéshús és a húskészítmények nem fokozták a tavalyi élelmiszerinflációt. Az első félévben tapasztalt sertésár-emelkedést a húsipar átadási árai nem követték, a későbbi árcsökkenést viszont igen. Ennek következtében az elmúlt év januárja és decembere között – a virsli kivételével – minden, a KSH által megfigyelt termék ára csökkent. Így a tavaly márciusban életbe léptetett és a mai napig érvényben tartott árrésstop intézkedés ebben a szektorban nehezen alátámasztható és indokolható – jelentette ki. A húsipart az sem segítette, hogy a gazdasági növekedés elmaradt a várttól, így a fogyasztás is a várakozások alatti szinten alakult.

A jelenlegi helyzetet vázolva Éder Tamás kifejtette, hogy 2024-ben Kína az EU-ból származó importra 15 és 62 százalék közötti vámot vetett ki, aminek hatására az EU Kínába irányuló exportja tavaly 6,8 százalékkal csökkent. Ezzel párhuzamosan Spanyolországban az év második felében megjelent az afrikai sertéspestis. Ezek együttesen drámai árcsökkenést okoztak az európai és természetesen a hazai piacon is. (Az Agrárinformációs portál adatai szerint a vágósertés ára 2024 22. hetében kilogrammonként 844 forint fölött volt, míg jelenleg nem éri el az 560 forintot.) Javulást egyébként csak az elmúlt másfél hónapban lehetett látni, és most van remény arra, hogy lassú áremelkedés mellett egy kiegyensúlyozott piac alakuljon ki.

Nyugalomra viszont semmi ok – hangsúlyozta a szakember, miután novemberben Baranyában afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak. A probléma rövid időn belül hatalmasra duzzadhat – vetítette előre. Amíg északon az M1-es autópálya egyfajta természetes gátat jelent a Szlovákiában felbukkanó betegségek terjedésének, addig délen semmilyen hasonló „falat” nem találunk. Szerinte ha nem vesszük komolyan a fertőzést és nem szorítjuk vissza, akkor a sertéspestis 3-4 éven belül elérheti a Balatont. Amennyiben ez megtörténne, akkor az ország mintegy kétharmadából nem lehetne az Európai Unión kívüli országokba sertéshúst exportálni. (Jelenleg az észak-keleti országrész számít fertőzöttnek.) Csak az uniós és a belföldi értékesítés maradna támasznak. Ez azért is lenne nagyon kellemetlen fordulat, és rajzolhatná át az ágazat teljes jövőjét, mert a szektor vállalatai minden évben arra készülnek, hogy a harmadik országokba irányuló kivitelt növelni tudják, amivel enyhíteni tudnák a hazai kereskedésben keletkező ellentmondásokat. 

A gyárban történt korábbi súlyos balesetek, rákkeltő anyagokkal való veszélyeztetés, szabálytalanságok, működés felfüggesztés ellenére idén február végén a minisztériumi  jóváhagyás is megérkezett a jelentős kapacitásbővítésre.