Nem lesz Pilisjászfalun veszélyes hulladék-feldolgozó üzem - közölte a Pest vármegyei település egy Facebook-posztban.
Mint korábban mi is hírt adtunk róla, február elején derült ki, hogy a kínai-horvát-magyar tulajdonosoknál lévő NT Recycling a közel kétezer tonna bontásból származó veszélyes hulladékot tárolt és hasznosított volna újra a pilisjászfalui telephelyen, és többek között a súlyos mérgezéseiről elhíresült gödi Samsung SDI-től is szállítanának ide hulladékokat. Nemrégiben a képviselő-testület ülésén elszabadultak az indulatok.
Botrány Pilisjászfalun, a rendőrséget is kihívták a tervezett akkufeldolgozóról tartott testületi ülésenA bejegyzése szerint elutasították az NT Recycling Kft. környezetvédelmi engedélykérelmét. A testület ugyanis azzal érvelt az illetékes kormányhivatalnak, hogy a településre tervezett helyszínt az iparügyekért felelős miniszter nem jelölte ki rendeletben. Ennek hiányában a törvényben meghatározott kötelező előfeltétel nem teljesült, így bármely, az üzem létesítéséhez kapcsolódó hatósági eljárás megindítása vagy lefolytatása jogszabálysértő, mivel a kijelölés hiányában az eljárás megindításának sincs törvényes alapja.
Az önkormányzat köszönetet mondott mindazoknak, akik higgadtan, türelemmel kezelték a kialakult helyzetet, és bíztak a polgármesteri hivatalban.

