A magyar kormány megtette a szükséges lépéseket és nem fog engedni Ukrajna zsarolásának azzal kapcsolatosan, hogy a szomszéd ország nem indította újra a kőolajszállítást a Barátság kőolajvezetéken – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Washingtonban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Transzatlanti Földgáz-Együttműködési Csúcstalálkozó előtt kiemelte, hogy Magyarország kiegyensúlyozott, minden földrajzi irányba kapcsolatokat fenntartó energiapolitikát folytat, hiszen ez az ország ellátásbiztonságának legfőbb garanciája. – Mi, magyarok mindig visszautasítottuk a külső beavatkozást az energiaellátásunk tekintetében, mindig visszautasítottuk a zsarolást, és soha nem voltunk hajlandók a meglévő olcsó energiaforrásokat drágább energiaforrásokra cserélni, mivel akkor Magyarországon a rezsicsökkentésnek vége lenne – mondta.
– A magyar embereknek, a magyar családoknak háromszor annyit kéne fizetni az energiáért, mint most. Ezer forint lenne a benzinár, tehát mi ezért nem vagyunk hajlandók engedni semmifajta zsarolásnak. Az energiapolitikát szuverenitási kérdésnek tekintjük, és azzal működünk együtt, akivel az az érdekeinknek a lehető legjobban megfelel – közölte. Vagyis – folytatta – mindig a legolcsóbb és a legbiztosabb energiaforrásokat vásároljuk.
– Sajnos ma az a helyzet, hogy az energiaellátás kérdése Európában sokszor zsarolási témává vált (…) Ugye Ukrajna jelenleg politikailag próbálja zsarolni Magyarországot úgy, hogy a Barátság kőolajvezetéken leállították, illetve nem indítják újra a szállítást, holott az teljes egészében alkalmas lenne arra mind fizikailag, mind technikailag, mind műszakilag
– tette hozzá.
Majd megismételte, az ukránok azért nem indítják újra az olajszállítást Magyarország felé, mert politikailag zsarolni akarnak minket, arra akarnak minket rávenni, hogy változtassuk meg álláspontunkat Ukrajnával szemben, hogy engedjük be őket az Európai Unióba, Magyarországot vigyük bele a háborúba, és a magyar emberek pénzét küldjük el Ukrajnába. – De mi ennek a zsarolásnak nem engedünk – szögezte le.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a kijevi vezetés célja ezzel egy olajellátási veszélyhelyzet előidézése, hogy a Tisza Pártnak kedvezzenek az áprilisi választás előtt, ugyanis Ukrajnának érdeke lenne hazánkban a kormányváltás.
– De mi nem engedünk ennek a zsarolásnak, és megtettük a szükséges lépéseket. A mai napon a szlovák és a szerb energiaügyi miniszterrel is egyeztetek itt Washingtonban, és (…) összehangoljuk a következő időszak feladatait
– tájékoztatott.
A külügyminiszter kiemelte, a horvátországi kiegészítő vezetéken keresztül fogunk kőolajat vásárolni. – Ez a vezeték önmagában nem tudja természetesen kiváltani a Barátság kőolajvezetéket, de az ilyen esetekben, amikor időlegesen leáll a Barátság vezeték, tökéletesen alkalmas kiegészítő vezetéknek – mutatott rá.
Ez lehetetlen! – üzente Orbán Viktor az Európai Tanács elnökénekOrbán Viktor: Az áramszállítás leállításának levét elsősorban a kárpátaljai magyarok innák meg, majd meglátom, hogy szükség lesz-e erreKitért arra is, hogy folyamatosan zajlanak a NIS szerbiai kőolajvállalat Mol általi megvásárlásához szükséges tárgyalások, s ha így Magyarország, Szlovákia és Szerbia olajpiacai ennek nyomán integráltan, koordináltan tudnak majd működni, az sokkal ellenállóbbá teszi az érintett országokat mindenfajta ukrán zsarolási kísérlettel szemben.
A miniszter emlékeztetett, hogy a felvásárláshoz az amerikai szankciós hivatal jóváhagyására is szükség van, így
ennek a folyamatnak az állását is át fogják tekinteni.
– És azt is el fogom mondani az amerikai kollégáknak természetesen, hogy mi nem fogadjuk el azt, hogy Ukrajna zsarol minket, s nem fogadjuk el azt, hogy az ukránok be akarnak avatkozni a magyar választási folyamatba, mi nem fogadjuk el azt, hogy az ukránok energiaellátási veszélyhelyzetet akarnak előállítani Magyarországon – sorolta.
A Mol 1,4 milliárd eurót fizethet a NIS-értSzijjártó azt is közölte, hogy az Európai Unió az ukrajnai háború kitörésének negyedik évfordulójára egy újabb szankciós csomagot akart elfogadni, amit a magyar kormány megakadályozott.
– Mindaddig, amíg az ukránok politikailag zsarolnak minket, amíg az ukránok blokkolják a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, addig sem a szankciós intézkedéseket, sem semmilyen olyan döntést nem fogunk jóváhagyni az Európai Unióban, ami az ukránoknak érdeke lenne vagy ami az ukránoknak fontos lenne
– jegyezte meg.
Szijjártó Péter a délután folyamán részt vesz a Transzatlanti Földgáz-Együttműködési Csúcstalálkozón, s kétoldalú megbeszélést folytat többek között Doug Burgum amerikai belügyminiszterrel és Chris Wright energiaügyi miniszterrel, valamint a szerb és a görög energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal és Sztavrosz Papasztavruval.
Mint arról beszámoltunk, az Oroszország felől Ukrajnán keresztül Magyarországra érkező Barátság kőolajvezetéken január 27-e óta nem érkezik kőolaj, mivel egy orosz találat érte az infrastruktúrát. Az Orbán-kormány azóta a választásokba való beavatkozással vádolta Kijevet, és az Európai Bizottságnak is felrótta, hogy nem gyakorol elég nyomást az ukránokra, hogy mielőbb tegyék működőképessé a vezetéket.
Nincs megállapodás az Oroszország elleni 20. szankciócsomagról, kemény bírálatokat kapott az Orbán-kormány az újabb vétó miattNémet külügyminiszter: Magyarország és Szlovákia nem lesz képes sokáig blokkolni az Oroszország elleni szankciókat
