Donald Trump nem hozta el a békét Ukrajnának: Moszkva nem enged a politikai feltételeiből, Washington kompromisszumot sürget

Milyen mérleget vonna az Ukrajna elleni orosz agresszió magunk mögött hagyott negyedik évéből?

Az elmúlt év katonai szempontból talán kevésbé volt súlyos Ukrajna számára, mint 2024, amikor az Avgyijivka elfoglalása után az orosz előretörés időlegesen felgyorsult, miközben az amerikai katonai támogatási csomag és az új ukrán mozgósítási törvény elfogadásának késlekedése miatt az ukrán haderő problémái összeadódtak. 2025-ben az előző évinél nagyjából ezer négyzetkilométerrel több terület, 4,5 ezer négyzetkilométer került Moszkva ellenőrzése alá. Ez azonban együttvéve is csupán Ukrajna 1,5 százalékát jelenti: két év alatt ennyivel tudta gyarapítani elfoglalt területeit Moszkva. Bár az emberveszteség valamelyest csökkent orosz oldalon, a halott-sebesült arány rosszabb lett, mert a drónok uralta fronton rendkívül megnehezült a sebesültek evakuációja. Folytatódott tehát a lassú, felőrlő jellegű orosz előrenyomulás, de nem fenyeget ukrán összeomlás. Kritikus fordulatot hozott viszont, hogy a Kreml a téli hónapokban intenzív légi hadjáratba kezdett az ukrán energiaszektor lerombolására, hogy megtörje a lakosságot. Az oroszok egyre több ballisztikus rakétát és robotrepülőgépet tudnak gyártani, a sokkal olcsóbb és folyamatosan fejlesztett Geran kamikaze drónokból pedig már évi 110 ezret, miután a gyártási kapacitást két év alatt megtízszerezték. Ez az oka annak, hogy míg 2024-ben havi két nagy légitámadást mértek az ukrán városokra, mostanra heti két ilyen csapáshullámot tudnak indítani, egyre kifinomultabb tervezéssel, s bár a légvédelem lelövi a támadó drónok és rakéták 80-90 százalékát, a maradék még mindig túl sok kárt okoz Ukrajnának. Nagyon nehéz ez ellen védekezni, különösen fenntartható ráfordításokkal.

Az energia-szektor elleni támadások nem roppantják meg az ukrán vezetés képességét a háború folytatására?

Én nem így látom. Az energetikai infrastruktúra elleni légicsapások egyfelől a katonai potenciál aláásását szolgálják, de mivel az ukrán hadiipar fragmentált, különösen a kisüzemi szinten zajló dróngyártás miatt, ezért ez kevésbé megvalósítható. És inkább a lakosság megtörésének célja rajzolódik ki abban, hogy az elmúlt két hónapban az orosz erők elsősorban a Kijevet, Harkivot, Odesszát, Dnyiprót energiával ellátó létesítményeket vették célba, hogy a rekordhideg télben drámaian rontsák a lakosság életkörülményeit. Azzal kalkulálnak, hogy emiatt az emberek a politikai vezetést Moszkva követeléseinek elfogadása felé terelik.

Az erőművek helyreállítása persze drága és időigényes lesz, de a tél elmúltával kevesebb energiára lesz szükség, az ukrán hatóságok pedig igyekeznek szétaprózott, kisebb áramtermelő egységekkel kiváltani a megrongált erőműveket, amiben a nyugati partnerek sokat segítenek.

Elon Musk amerikai multimilliárdos cége néhány hete ukrán kérésére „levágta” az orosz erőket a Starlink műholdas internet-szolgáltatásról. Milyen hatása lehet ennek?

A Starlink az utóbbi időben a dróncsapások célra vezetésében is szerepet kapott, lehetővé téve a hátországi, akár mozgó célpontok elleni csapásokat is. De Elon Musk lépése nemcsak ettől fosztotta meg az orosz hadsereget, visszavetette a harctéri kommunikációs képességeit is, ami módot adott az ukrán erőknek kisebb ellentámadások elindítására. Ezt a kárt csak tetézte, hogy az orosz hatóságok két hete korlátozni kezdték a harcokban szintén széles körben használt Telegram üzenetküldő alkalmazást, vélhetően mert a hadvezetés nem tolerálta az ott megosztott markáns haditudósítói véleményeket. Nehéz megmondani, mindez milyen hatással lehet a további orosz offenzívákra. Bár, ha van ebben a háborúban csodafegyver, az a Starlink. Az ukránok képessége erőik koordinálására ezen alapul és más döntéstámogató rendszereken, mint a Delta, amelyhez szintén internet-összeköttetés kell. Az orosz csapatok ukránoknál kevésbé függenek a Starlinktől. Igaz, a hozzáférés elvesztésével kénytelenek visszatérni a hagyományos katonai rádiókhoz, a mobil-telekommunikációhoz, és saját, műholdas internetet biztosító berendezéseikhez, mégha azok a Starlinknél jóval gyengébbek is.

Eltelt egy év Donald Trump második elnökségéből, mégsem tudta beváltani az ukrajnai háború gyors lezárására tett ígéretét. Az európai titkosszolgálatok szerint az idén kezdődött háromoldalú tárgyalásokon sem várható megállapodás, mert a Kreml nem törekszik erre. Ön szerint merre tartanak a tárgyalások?

Az eredeti amerikai tárgyalási stratégia az volt, és Orbán Viktor is ezt támogatta, hogy a felek kössenek azonnali tűzszünetet, majd utána kidolgozzák egy békemegállapodás részleteit, hogy mi lesz Ukrajna politikai sorsa, mi lesz a területekkel. Lényegében ezt adta fel Donald Trump a Vlagyimir Putyinnal tartott augusztusi alaszkai csúcstalálkozón, ahol az orosz elnök meggyőzte őt, hogy inkább a hosszú távú megoldást – a Kreml szavaival élve „a konfliktus gyökereinek megszüntetését” – szorgalmazza. Ez győzelem volt Putyin számára, mert elképzelése szerint a harcok folytatásával egyre jobb helyzetbe kerülhetnek a fronton, s így a tárgyalóasztalnál is javulnak majd a pozícióik, és végül rákényszeríthetik Kijevet az orosz ultimátumok elfogadására – elsőként a Donbász még ukrán kézen lévő részének átadására.

Azt hangoztatják, hogy ezt a 5000 négyzetkilométernyi donyecki területet idővel úgyis elfoglalják, tehát ez lehet a kiindulópont. Cserében az úgynevezett Anchorage-formula értelmében máshol a kontaktvonal mentén befagyasztanák a konfliktust, vagyis az oroszok nem követelnék az alkotmányuk szerint már Oroszországhoz tartozó négy ukrán megye még meg nem szállt részeit is. Valójában a területi kérdés másodlagos nekik a politikai követeléseikhez képest – hogy ők diktálhassák, a háború után mi történjen Ukrajnával, milyen katonai képességeit tarthassa meg, hogyan írják át az alkotmányát stb. Az orosz stratégiai cél továbbra is Ukrajna szuverenitásának felszámolása. A január végi, február eleji abu-dzabi találkozók szívélyes hangvétele pedig annak tudható be, hogy a politikai kérdések nem kerültek az asztalra, így a tárgyalások az esetleges tűzszünet technikai részleteire irányultak. A február 17-18-i genfi fordulón viszont már a politikai követelések is az asztalra kerültek, és kiderült, hogy ezekből az oroszok nem hajlandók engedni.

A Kreml a minap szellőztetett meg egy az USA-nak tett 14 ezer milliárd dolláros üzleti ajánlatot, és kiderült, hogy egy Trump családhoz közeli befektető már az alaszkai csúcs után megállapodást kötött Oroszország második számú gáztermelőjével, a Novatekkel. Mi a szerepe ezeknek az üzleteknek a háború lezárásában?

Mi tagadás, Trump üzletemberként tekint erre a folyamatra, egész tárgyalási habitusát ez határozza meg. Ezzel az ukrán fél ugyanúgy tisztában van, mint az oroszok, hiszen a 2025 áprilisában aláírt ritkaföldfém-megállapodást is Kijev ajánlotta fel Donald Trumpnak, még mielőtt másodjára elnökké választották volna. Mindazonáltal nem hiszem, hogy az amerikai cégek egymás sarkát taposva akarnának visszamenni Oroszországba, mert ehhez nincs meg a kiszámítható politikai környezet. A Fehér Házban viszont valóban azt gondolják, hogy Ukrajnának el kéne fogadnia kompromisszumként a Donbász átadását, és azzal revolverezik Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy ehhez kötik a kért biztonsági garanciák megadását. Donald Trump a novemberi félidős választások miatt nyárig megállapodást akar, ám beláthatatlan, hogy az agresszor Oroszországra való nyomásgyakorlás nélkül véget érhet-e 2026-ban a háború.

Megfigyelők szerint egyik fél sem számít megállapodásra, és csak azért folytatják a tárgyalásokat, hogy a Trump-kormányt benne tartsák a folyamatban?

Így van, egyikük sem érdekelt abban, hogy Trumpék felálljanak az asztaltól. Az oroszokat ebben az vezérli, hogy tudják, az Ukrajnával szemben 2022 elején támasztott politikai követeléseiket aligha képesek kikényszeríteni a fronton, legalábbis rövidtávon biztosan nem. És a Donbász megszerzése után nem nagyon lesz további hozadéka a háború folytatásának. Amennyire látom, az orosz eliten belül úgy merül fel a dilemma, hogy érdemes-e akkor inkább megállni most, és fegyverszünetet kötni. Ukrajna hosszú távon destabilizálható lesz anélkül is, hogy folytatnák az aktív konfliktust. Esetleg időt nyerve, három év múlva megpróbálhatják újra Oroszország alá rendelni. De könnyen lehet, hogy Putyin ezzel szemben úgy látja, nincs értelme most egy fegyverszünetnek, inkább fenn kell tartani a nyomást Ukrajnán, hogy idővel rákényszeríthessék a követeléseik elfogadására.

Mi az esélye annak, hogy az európai hatalmak be tudnak szállni a tárgyalásokba?

Szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Bár az Ukrajna által kért biztonsági garanciák kérdésében létrejött a „tenni készek koalíciója”, és számos felajánlást is tettek, de szerintem ez egy zsákutca. Lehet beszélni arról, hogy egy fegyverszünet után európai országok készek katonákat telepíteni Ukrajnába és részt venni bizonyos feladatokban, kiképzésben vagy a tűzszünet ellenőrzésében – bár ez utóbbit inkább távoli eszközökkel, drónokkal lehet megoldani egy ezer kilométeres frontvonalon. De nem gondolom, hogy ezek érdemi garanciát jelenthetnek. És akkor még nem beszéltünk arról a következetes állításukról, hogy erőiket a fegyverszünet megkötése után telepítenék oda. Ennek fényében az oroszok még kevésbé lesznek érdekeltek egy ilyen megállapodásban.

Az elmúlt hetekben Ukrajnával közös fegyvergyártási projekteket jelentett be Nagy-Britannia, Franciaország és Németország is. Mi a jelentősége ezeknek?

Ebben a vonatkozásban a legfrissebb fejlemény az a pénteki hír, hogy Ukrajna egy új rendelettel lehetővé tette a hazai gyártású fegyverek exportját. A fő probléma Kijev számára az volt, hogy a felfutó ukrán hadiipar kapacitásait lekötik a háborús szükségletek, miközben az országnak nagy szüksége van tőkebevonásra. A britekkel, franciákkal és németekkel közös gyártás beindulásával bizonyos eszközökből külföldi piacra is termelhetnek, ami ösztönözni fogja a tőkebeáramlást az ágazatba, s az államot esetleg extra adóbevételekhez juttatja. Mindez találkozik azzal a nyugati felismeréssel, hogy a hadviselési tapasztalatok miatt egyes eszközöket, például a katonai célokra szánt FPV-drónokat jelenleg az ukránok tudnak a legprofibb módon gyártani, a változó igények diktálta folyamatos adaptációval és innovációval. És vannak nagyobb hatótávolságú fegyvereik is, amit eleve külföldi technológiával és tőkével kezdtek gyártani, mint például a Firepoint nevű cég nagyobb hatótávolságú csapásmérő drónjai. Az ukránok az elektronikai hadviselés eszközei terén is gyors innovációt tudnak kínálni a szövetségeseknek.

A háborút kihasználva a magyar kormány a választások közeledtével egyre hevesebb ukránellenes propagandát folytat. Ön szerint eljuthat ez valamilyen provokációig is?

Nyilvánvaló, hogy az Orbán- kormány belpolitikai céllal generálja a feszültséget. Az ukránok pedig pontosan látják, hogy megpróbálhatja belehúzni őket olyan túlzott reakcióba, amit aztán fel tud használni, ezért nem fognak erre reagálni. Nyilván szükségtelen hangsúlyozni, de mindez borzasztóan aláássa a Magyarországgal szembeni bizalmat a NATO- és uniós partnerek részéről, ezért is érthetetlen számukra.

ahol a Grúz Álom párt regnál lassan már annyi ideje, mint a Fidesz nálunk. És hogy, hogy nem ők is egy oroszbarát politikai képződmény. Ott talán még érthető is ez a fajta kampány, mert 2008-ban Oroszország egyszer már súlyos háborús vereséget mért rájuk, ezért könnyű elhitetni a választókkal, hogy a grúz függetlenség fenntartásának garanciája a Moszkvához barátilag viszonyuló kormány, és az ország nem engedheti meg magának, hogy nyugatos utat járjon be, mert az oda vezethet, mint amit Ukrajnában látunk. De hogy Magyarország a történelem legerősebb katonai szövetségének, a NATO-nak a tagjaként miért kényszerül erre, azt nehéz belátni.