Alakul az új német-olasz tengely, Giorgia Meloni és Friedrich Merz szerint a két ország még soha nem állt ilyen közel egymáshoz

Friedrich Merz német kancellár és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök viszonya az elmúlt hónapokban szorosabbra fűződött, ami újrarajzolja az európai hatalmi viszonyokat. A 62. Müncheni Biztonsági Konferencia múlt heti megkezdésekor, sokan egy közös német-francia fellépést reméltek volna, ám ehelyett Merz egyedül tartotta meg alapvető beszédét, amelyben öt „európai kulcsjátékost" nevezett meg: a megszokott E3-trió (Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság) mellett Lengyelországot és Olaszországot is.

Bár Friedrich Merz tavaly májusi kancellári beiktatásának napján Párizsba utazott Emmanuel Macronhoz, hogy enyhülést hozzon az Olaf Scholz alatt befagyott kapcsolatokba, az ígéretes tavaszi időszak után ismét lehűlt a viszony. A közös FCAS vadászgépprogram szinte holtpontra jutott a francia Dassault és az Airbus – amely a német és spanyol érdekeket képviseli – közötti ipari viták miatt. A német kormányzati szóvivő szerint az év végére ígért döntést ismét elhalasztották, mert „az átfogó francia-német kül- és biztonságpolitikai napirend még nem tette lehetővé" a projekt megvitatását.

További feszültségforrás Emmanuel Macron elutasítja a Mercosurral kötött szabadkereskedelmi megállapodást, amit Berlin az EU globális kereskedelmi pozíciójának gyengítéseként értékel. Az EU-költségvetésről, az adósságfinanszírozásról és az európai versenyképességről is eltérően vélekednek. A német politikusok különösen felháborodtak a francia bizonyos lépésein, amelyeket nem egyeztetett szövetségesével: február elején Emmanuel Bonne, a francia elnök legfőbb diplomatája Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyin tanácsadójával, Jurij Usakovval tárgyaljon. A németek ezt igen rossz néven vették. A berlini kormány ugyanis úgy vélte, Párizs tartja magát ahhoz a szóbeli megállapodáshoz, amely szerint az orosz kapcsolatfelvétel megfelelő pillanatát közösen határozzák meg, s ezt követően E3-formátumban lépjenek fel.

és ezt az időszakot instabil parlamenti többséggel kell végigküzdenie. Emiatt Berlinben sokan „béna kacsának" tekintik a francia elnököt, akinek több belpolitikai problémával kell megküzdenie. Egyrészt cselekvőképessége korlátozott, másrészt – s a kettő persze összefügg – a nemzetgyűlésben sincs mögötte stabil bázis. A jövő is bizonytalan: 2027-ben először történhet meg, hogy a jobboldali populista populista Nemzeti Tömörülés (RN) jelöltje kerül az Élysée-palotába, legyen az akár Marine Le Pen, vagy (ami valószínűbb), a RN elnöke, Jordan Bardella. Ez pedig jelentős mértékben újradefiniálná Franciaország európai szerepét.

Ezzel szemben Giorgia Meloni helyzete rendkívül stabil belpolitikai tekintetben. 2022 októbere óta vezeti jobboldali konzervatív koalícióját, és ha a 2027-es választásokig kitart, majd újraválasztják, túlszárnyalja Silvio Berlusconit, mint a második világháború utáni leghosszabb folyamatos hivatali idővel rendelkező olasz kormányfőt. Minden esélye tehát megvan arra, hogy még legalább öt és fél évig olasz miniszterelnök maradjon.

Merz és Meloni közötti közeledés csúcspontja a januári római kormányközi konzultáció volt, amikor a kancellár szinte teljes kabinetjét magával vitte. Meloni nem a miniszterelnöki palotában, hanem a Villa Pamphiliben fogadta vendégét – ugyanott, ahol korábban III. Károly királyt. „Olaszország és Németország még soha nem állt ilyen közel egymáshoz" – hangoztatta Meloni, amit Merz szinte szó szerint megismételt.

A két vezető számos kérdésben egyetért. A migrációs politikában közösen dolgoznak az észak-afrikai államokkal, és Meloni „albániai modellje" – amely szerint a biztonságos országokból érkező migránsokat az Unión kívüli központokban helyeznének el – széles támogatást kapott az EU-ban. Az Ukrajna-politikát illetően Meloni folytatta hazája pragmatikus vonalát, és a koalíciós partner Liga, Matteo Salvini pártja ellenállása ellenére is kitart az atlanti és európai szövetségesek mellett. Pénzügyi politikája is megfelel Berlin elvárásainak: Meloni pénzügyminisztere, Giancarlo Giorgetti olyan megszorító kurzust követ, amely „németebb", mint Merz kormányának jelenlegi költségvetési gyakorlata.

Hans-Dieter Lucas, Németország egykori római és párizsi nagykövete figyelmeztet: Franciaország azért pótolhatatlan elsődleges partner, mert nagyobb gazdasággal rendelkezik, az egyetlen EU-tagállam, amely atomfegyverekkel rendelkezik, állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának, és ellentétben Olaszországgal, ahogy fogalmaz, „nagyhatalmi géneket" mondhat magáénak.

Hiányzik továbbá a személyi kötődés és a történelmi narratíva, amely a német-francia viszonyt mítosszá emelte. A német Bundestagban alig találhatunk olyan politikusokat, akik intenzíven foglalkoznának Olaszországgal, és a német-olasz parlamenti csoport vezetője egy fiatal AfD-képviselő, akinek életrajzában semmi különösebb kapcsolat nincs Olaszországgal. Jürgen Hardt, a keresztény uniópárti frakció külpolitikai szóvivője inkább a német-olasz kapcsolatok „normalizálódását" látja, miután azokat hosszú ideig elhanyagolták.

Jelképes értékű az is, hogy Meloni nem utazott el a Müncheni Biztonsági Konferenciára, hanem az Afrikai Unió addisz-abebai ülésén vett részt, míg Macron Münchenben jelent meg. Ez mutatja, mennyire hosszú még az út a „relazioni speciali", azaz a különleges olasz-német kapcsolatok felé.