Mesebeli kastély, már 1930 óta. A Palotaszálló tervezője, Lux Kálmán építész alaposan átgondolta, milyen hatást váltson ki azokból, akik felkeresik Lillafüredet: romantikus látványarchitektúrát komponált, amely harmonikus egységet alkot a Hámori-tóval. A függőkertek és a Szinva-vízesés is egy tájépítészeti költemény részei – olyan ritka madarak is megfordulnak itt, mint a hegyi billegető vagy a hajnalmadár. A neoreneszánsz kastélyban a kovácsoltvas korlátok, a stukkók, a faburkolatok, a csillárok, a bútorok, valamint Helbling Ferenc történelmi pannói az 1930-as évek luxusát idézik. Ez a fajta építészet magában hordozza a teatralitást – kulturális események helyszínének ezért is tökéletes. Szinte kész filmkép: számos magyar mozgókép forgott itt az 1930-as években, például Gaál Béla 1934-es Meseautója. Nem véletlen, hogy 1939-ben itt rendezték meg az első filmszemlét.
Ha Lillafüred, akkor József Attila is: 1933-ban itt írta meg a magyar irodalom egyik legszebb szerelmes versét, az Ódát, Marton Márta művészettörténészt megpillantva az Írók Gazdasági Egyesülete által szervezett íróhéten. A helyszín romantikus – gondolnánk, a költőnek talán már-már túl szép is lehetett –, míg a vers modern, testi és intellektuális. Kevésbé ismert, hogy a művészet akkor is jelen volt, amikor a kastély SZOT-szállóként működött négy évtizeden át. 1978 nyarának „kultúrprogramját” például Ruttkai Éva, Psota Irén, Váradi Hédi, Lukács Sándor és Bessenyei Ferenc estjei jelentették. Ruttkai Éva Kleopátraként a szálló teraszán siratta el újra Antoniusát, Latinovits Zoltánt. Gyerekként nem fogtam fel Shakespeare szavainak értelmét, Ruttkai Éva könnyeit azonban megértettem. És sosem felejtem.
Az elmúlt hétvégén Kokas Katalin és Kelemen Barnabás szervezésében harmadik alkalommal rendezték meg a Winterfestet a Palotaszálló falai között. A fesztiválnak számos olyan momentuma volt, amely a megértést és a megőrzést erősítette. S bár ez a hétvége a Bálint-, illetve Valentin-napra esett – a szerelem természetesen szóba került –, nem lett rózsaszín selyempapírba csomagolva a program. Ahogy a szerelem sem csak felhőkön sétálás: Bezerédi Zoltán Karinthy-előadása is ezt jelezte.
Mácsai Pál ironikus megfogalmazásában a zenei fesztivál az irodalmat is a művészet magasságába emelte, olyan „kétes egzisztenciákat” is a sorai közé engedve, mint a színművészek. Mácsai Pál és Máté Gábor immár ötvenedik Különkiadása – Örkény és Esterházy szövegeivel, Lukács Miklós bartóki, népzenei és jazzes improvizációival – két szellemi rokon között teremtett párbeszédet. Három művész, három komoly jelenlét.
S bár péntek 13-ára esett az első nap, mindössze annyi „baleset” történt, hogy Dani Imre zongoraművészt megviccelte a hangszer, amely a bárban összegyűlt tömeg okozta „légköri változások” miatt elhangolódott. Erre azonban aligha emlékezett bárki a nap végén: ifj. Sárközy Lajos és Zenekara a kávéházi cigányzene, a jazz és a népzene határain átrepülve, rendkívüli színvonalon bizonyította, hogy bizonyos horizont fölött minden zenévé válik.
Mácsai Pál és Mácsai János beszélgetése a zenéről arra világított rá, miként teremtette meg az idők kezdetén a ritmus és az ismétlődés a muzsikát, és miért fakad egy tőről az irodalmi előadásokkal. Mellékesen arról is szó esett, hogy az alkotás folyamatának része a közönség is: egy mű a befogadó gondolatvilágában válik igazán teljessé. (A Zeneakadémia Nagytermének mennyezetén olvasható „ritmus” és „fantázia” szavakat látva ezentúl erre is érdemes gondolni.)
Alkotókból pedig nem volt hiány: a Winterfest értő és lelkes közönsége soraiban többször lehetett látni, hogy egy-egy zenemű alatt két ember jelentőségteljesen egymásra néz: „na, ez az!” Lukács Miklós, Nagy Márton gitárművész, Radu Ratoi harmonikaművész, Kokas Ági csellóművész és Ácsné Szily Éva hegedűművész, valamint kis tanítványaik hangszerbemutatóin éppúgy ott voltak, mint például a Beethoven és Tolsztoj Kreutzer szonátája című programon, a műveket Kelemen Barnabás, José Gallardo zongoraművész és Bezerédi Zoltán szólaltatta meg. Korábban azt hittem, jól ismerem József Attila Ódáját – de talán csak most értettem meg igazán, Mácsai Pál előadásában. (A vers valódi megismeréséhez hozzátett a fesztivál szószólója, Berecz István Örökös Aranysarkantyús táncos is.) És azt is most értettem meg igazán, hogy mindig érdemes kivárni egy történet végét: a fesztivál zenei csúcspontját az utolsó koncert hozta el, a Kelemen Kvartett egészen berántotta a közönséget Beethoven F-dúr (Razumovszkij) vonósnégyesének világába.
Még egy szerelmi történet is végződhet olykor happy enddel.
Infó: III. FAB Winterfest. Lillafüred, Palotaszálló. 2026. február 13. és 15. Művészeti vezető Kokas Katalin és Kelemen Barnabás
