Hatalmas nemzetközi sajtóérdeklődés mellett hirdetett elsőfokú, így még nem jogerős ítéletet szerdán a Fővárosi Törvényszék az antifa-ügyben; a német Maja T. nyolc év fegyházbüntetést kapott a 2023 februárjában elkövetett antifasiszta támadásokért – olvasható a Telex tudósításában. A magát nembinárisként azonosító személyt többedmagával – ahogy arról korábban mi is beszámoltunk – a vád szerint tagja volt annak a csoportnak, amely 2023 telén a ruházatuk alapján választotta ki, és támadta meg az általuk szélsőjobboldalinak vélt szimpatizánsokat Budapesten.
Maja T.-t z 2023 decemberében tartóztatták le Berlinben, Magyarország kezdeményezésére, európai elfogatóparancs alapján, de Német Szövetségi Alkotmánybíróság februári ítélete szerint azonban jogellenesen adták ki Magyarországnak, amiről korábban szintén beszámoltunk. Az ügyészség Maja T.-t bűnszervezetben elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével és bűnszervezetben, aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolta meg. Az előkészítő ülésen az ügyészség 14 év fegyházbüntetést ajánlott, amennyiben Maja T. beismeri tettét, de ő ezt nem tette meg.
A szerdai elsőfokú ítélethirdetéskor a vádlottak közül egyedül Maja T. volt a tárgyalóteremben, de a bíróság két másik, külföldön tartózkodó vádlottat is bűnösnek talált: az olasz Gabriele M. hét év börtönbüntetést, Anna Christina M. két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. – „Mindannyian tudjuk, milyen ítéletet akar Magyarország miniszterelnöke” – mondta Maja T. az utolsó szó jogán. Szerinte Magyarországon elnyomják az ellenvéleményeket, a hatalom célja az elrettentés, ezért akarják őt is száműzni a társadalomból.
Antifa-ügy vádlottja: Nem bírom tovább, hogy itt tartanak fogva MagyarországonA vádlottat a tárgyalóteremben jelen lévő támogatói megtapsolták, amikor befejezte az utolsó szó jogán mondott beszédét, ahogy a szerdai tárgyalás kezdetén, amikor több kommandós vezette be tárgyalóterembe, azonban a cikk szerint a másik oldalon hangos fújolással nyilvánították ki a véleményüket kopasz férfiak, akik között ott voltak a szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai is.
Sem Magyar Péter, sem Dobrev Klára, sem Ilaria Salis mentelmi jogát nem függesztette fel az EP, Ilaria Salis sorsa egy szavazaton múltAz ügy elsőrendű vádlottja, Ilaria Salis olasz tanárnő volt, akit 2024-ben európai parlamenti képviselőnek választottak, ellene fel kellett felfüggeszteni a büntetőeljárást. Bár a magyar hatóságok többször is kérték az Európai Parlamentet, hogy függesszék fel Salis mentelmi jogát, azt még az EP jogi szakbizottsága 2025 szeptemberében sem javasolta.
Életveszélybe került, inkább véget vetett éhségsztrájkjának a Magyarországon raboskodó német antifa aktivistaÉhségmenetben jön Magyarországra az itt raboskodó német antifa aktivista apja Jogellenes volt kiadni Magyarországnak az antifa-támadások egyik vádlottját
