Szerda délelőtt lövöldözés történt a vágújhelyi Szent József Egyesített Iskola területén. A támadásban két tanuló megsérült - írja az Új Szó.
A támadó a Denník N szerint szintén diák volt, aki egy airsoft fegyvert használt, két iskolatársát találta el. Martina Frőhlich Činovská, a mentőszolgálat operatív központjának munkatársa közölte, mentőautókat küldtek a helyszínre, rendőrök is érkeztek. Petra Klenková, a Trencséni Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője szintén megerősítette, hogy több rendőrjárőr is a helyszínre hajtott. A rendőrségi tájékoztatás szerint egy diák airsoft fegyverrel lőtt a társaira. Két diák sérülését látták el a helyszínen, nincsenek életveszélyben.
„Megnyugtathatjuk a lakosságot, hogy már semmilyen veszély nem fenyeget. Vizsgáljuk, hogy szándékosan követte-e el a cselekményt”
- közölték.
Tomáš Drucker oktatási miniszter szintén elmondta, egy hatodikos tanuló a fegyverrel két diáktársát sebesítette meg, sérüléseik azonban nem súlyosak. A tárcavezető hangsúlyozta, teljes mértékben elfogadhatatlan és megengedhetetlen, hogy bármilyen fegyvert gyermekek vigyenek be az iskolába. Hozzátette, bár nem tragikus esetről van szó, a történtek rendkívül súlyosak, komolyan kell venni őket.

