Megölték Moammer Kadhafi egykori líbiai vezető fiát, Szaif al-Iszlám Kadhafit – közölték kedden a családhoz közel álló források, az ügyvédje és a helyi média.
A líbiai főügyészség szerdán arról számolt be, hogy az 53 éves férfi lőtt sebek következtében halt meg. A családhoz közel álló források szerint a nyugati országrészben található Zintán városában, otthona udvarán gyilkolták meg Szaif al-Iszlámot. A négy támadó elmenekült a helyszínről.
2015-ben egy líbiai bíróság távollétében halálra ítélte Szaif al-Iszlám Kadhafit azzal a váddal, hogy az apja, Moammer Kadhafi hatalmának megdöntésére 2011-ben kitört felkelés idején békés tüntetők meggyilkolására buzdította a hatóságokat. 2021-ben Szaif al-Iszlám elnökjelöltként regisztrálta magát, de egy bírósági döntés kizárta a megmérettetésből.
A BBC cikkében emlékeztet: Szaif al-Iszlámot sokáig az ország legbefolyásosabb és legféltebb személyiségének tartották apja után, aki 1969-től uralkodott Líbiában, amíg a 2011-ben begyűrűző forradalom, az arab tavasz alatt meg nem buktatták és 2011. október 20-án meg nem ölték. Apja eltávolítása után Szaif al-Iszlám – akit azzal vádolnak, hogy kulcsszerepet játszott a kormányellenes tüntetések brutális leverésében, és a Nemzetközi Büntetőbíróság emberiség elleni bűnökért akarta bíróság elé állítani – egy rivális milícia Zintan városában csaknem hat évre börtönbe zárta. A Kadhafi-rezsim összeomlása óta Líbia különböző milíciák által ellenőrzött területekre szakadt, és jelenleg két rivális kormány osztja meg.
Máig él Kadhafi öröksége Líbiában
