nosztalgia;2016;Z generáció;2026;

Menekülünk vissza a múltba, de nem korai ez? 

Igencsak mostohasors jut egyelőre 2026-nak, köszönhetően főként a Z generációnak. Az idei esztendő egyedi identitását a fiatalok ugyanis nem szeretnék megvárni és kibontani, hanem 2026-ot rögtön átkeresztelték 2016-ra. A lényeg: csináljunk úgy, gyártsunk olyan videókat, hallgassunk olyan zenéket, keressük újra azt az érzést, mintha 2016 lenne. Hiszen akkor még minden is jó volt. Jó... remek! De tényleg ekkora a baj, hogy a 20–30 éves korosztály már most menekül vissza a múltba? 

2025 az internetes trendek szempontjából mélypontot ért el (bár persze mindig tudjuk, hogy van lejjebb). A mesterséges intelligencia térnyerésével megszületettek a furcsa fantázianevű olasz karakterek, amelyeknek tényleg, de tényleg semmi értelmük nincs az égadta világon, de két-három hónapig mindent vittek. Volt itt 6-7 (kimondod egymás után hogy 6-7 és hahotázás, reméljük az olvasó is megszakad a nevetéstől), Charlie Kirk elleni merénylet utáni trolláradat, a közéletben pedig a béke pártján álló internetes harcosok „lájktűzzel" nyomnák el a nevetős reakciókkal „előrenyomuló", egyértelműen Tisza-szimpatizánsokat. A Z-generáció (főként a 20-30 éves korosztályra fókuszálva most) úgy döntött, hogy elébe megy a dolgoknak, és ezt 

a mélyrepülést megelőzve esélyt sem ad 2026-nak és visszanyúl oda, ahol minden is a legnagyobb rendben volt és megpróbál újra úgy élni és alkotni, mintha 2016 lenne. 

A Z generáció nem sokat tétlenkedett és már az újévbe lépés után elkezdett visszamenni az időben. 2016 első mémje Cristiano Ronaldo közel 10 évvel ezelőtti rövidvideója lett, amelyben az ötszörös aranylabdás cseppet sem erőltetett mosollyal néz farkasszemet a kamerával, belekortyol italába, majd kacsint egyet (a dolog apró szépséghibája, hogy ez a videó eredetileg 2017-ben készült). Ronaldo pedig csak a kezdet volt, elkezdődtek a filterekkel teli videók újratöltései, hirtelen előkerült a fiók alján lapuló fidget spinner, minden színes, minden jó. 

A „sohavégetnemérős” nyár 

A trend hatása hathatósan érződik a mainstream világban. A 10 éve berobbanó, és az olyan slágerekkel, mint a Lush Life vagy a Never Forget You világhírnévre szert tevő Zara Larsson üstökösként tért vissza a világ legtrendibb előadói közé, amit a leginkább annak köszönhet, hogy a lehető legjobbkor alakította át gyökeresen a saját brandjét. A svéd énekesnő glitteres, színes, csilllogó ruhákban kezdett el arról énekelni, hogy a “nyárnak még nincs vége” (Midnight Sun).

Ezzel, és az egész jelenséggel pedig annyira tudott azonosulni a pont erre az érzésre vágyó réteg, hogy Zara Larsson, aki másfél éve (mindenféle rosszindulat nélkül) a szegedi SZIN fesztiválon lépett fel, tavaly ősztől egészen idén augusztusig 54 állomásból álló turnén veszt rész Európában és az Egyesült Államokban. 2016 vonzereje a nemrég szabadlábra helyezett amerikai rappernek, Fetty Wapnek is segített, aki a börtönből kiszabadulva, régi, 8-10 éves slágereit játszva egy-egy privát bulin egyből learathatta a babérokat a közösségi médiában. 

Év végén különös látvány hökkentette meg az olvasót a közösségi médiában: élénkvörösben úszó havas utakról készült képek járták be az internetet. A kísérőszöveg szerint Svédország forradalmi újítást vezetett be: felhagytak a környezetszennyező sózással, és helyette cékla melléktermékével jégtelenítik az utakat.