Bródy János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelentette be, hogy 2026. április 11-én, a Költészet napján búcsúzik a közönségtől. – Én azt gondolom, hogy az én korszakom lassan véget ér, és csak remélem, hogy a következő korszak, 80 éve, hát legalább olyan jól teljen, mint az én generációmé, mert mi nagyon sokáig megúsztuk háború nélkül - mondta Rónai Egonnak a legendás zenész. A műsorvezető kérdésére, hogy lesz-e búcsúkoncert, Bródy János visszafogottan válaszolt. Mint mondta, ezt nem szívesen jelenti be az ember.
Bródy János néhány héttel ezelőtt a Carson Coma legújabb, Szegény öreg Tóth című dalában tűnt fel közreműködőként.
Bródy János dalban üzent Novák Katalinnak és Varga JuditnakA Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas dalszerző a magyarországi könnyűzenei élet megkerülhetetlen alakja. A magyar nyelvű beatzene egyik megteremtője, az Illés és a Fonográf tagjaként, Szörényi Levente alkotótársaként, majd szerző-előadóként a nagy beatgeneráció tagjai közt tartják számon.

