„Az emlékeink a tárgyakban is tovább élnek...”

Mi történt azóta, mióta kikerült az egyetem falai közül? 

Diplomázás után úgy gondoltam, lesz elég időm pihenni. Ehelyett több művésztelepen voltam a nyáron, rezidenciaprogramon vettem részt Antwerpenben, és különböző kiállításmeghívásokat is kaptam. Elkezdtem dolgozni a szakmámban, de azért egy kicsit pihentem is. Voltam a Velencei Építész Biennálén, inspirálódtam. A félelmem, miszerint elveszett leszek az egyetem, a biztonságos hely után, elillant. Úgy érzem, számos lehetőségem van.

Az idei 360 Design Budapest kiállításon már láthattuk Leltár című diplomamunkáját. Személyes tárgyaiból álló installációja ezúttal egy üvegvitrin mögött látható. Miért választotta ezt a kvázi kirakatként funkcionáló helyet?

Nem választás, hanem pályázás útján találtam meg a helyet. A Parallel Art Foundation által meghirdetett pályázat nem a Cairo kirakatára, hanem a Rákóczi téri Puccs-ra volt kiírva. Pintér Gábor, a Parallel Art Foundation vezetője felajánlotta, hogy mi lenne, ha mégis a Cairo vitrinje mögé kerülne a művem. Elküldte az alaprajzot, és szerencsére befért. Azért is gondoltam ezt megfelelő helyszínnek, mert ugyan nem lehet körbejárni, viszont a mű egy bluebox háttér előtt van. A tervezésnél is egy kék háttér előtt volt három dimenzióban, de érdekelt, hogy ez a valóságban hogy néz ki. A Leltár csoportos tárlatokon már szerepelt, ám mindig átfedésben más munkákkal. Itt viszont önmagában, üveg mögött látható. Ez fokozza a biztonságot, és az összetömörítés által keltett zsúfoltságot. Ezt szerettem volna hangsúlyozni, és azt, hogy a színek miként fedik el egymást. Igyekeztem kitölteni a két raklapnyi teret. Minden egymáson van, minden mindent elbír, az egész egy öntartó szerkezet.

Az egyetem után az ember általában számot vet önmagával, leltárba veszi az ott megszerzett tudást, így tekint a jövőbe. Innen ered a címadás?

Nem. 

Installációm technikáját, amit manuális 3D nyomtatásnak hívok, most már rutinosan elsajátítottam. A címben tehát benne van a téma és a technika is.

Miként zajlott a munka?

Először megterveztem 3D-ben a víziót, majd megbizonyosodtam, hogy ez nem is nézhet ki rosszul élőben. Írtam egy hosszú listát azokról a tárgyakról, amiket hosszú utazásokra vittem mindig magammal. Felsoroltam a számomra jelentős, ám utazásokra nem vitt tárgyakat is. A listám kiegészült a lakásom berendezésekor gyűjtögetett, funckionálisan, érzelmileg és a forma-szín-statika szempontjából is fontos tárgyakkal.

Diplomamunkája különlegessége a technikájából is ered: 3D tollal rajzolva készítette el. Hogyan talált rá az eljárásra?

Elsőévesként, a Covid idején találtam rá. El szerettem volna rugaszkodni a hagyományos anyagoktól, a kőtől, a gipsztől, és inkább különös matériával dolgozni. Az izgatott, hogy miként lehet egy gesztussal térben megjeleníteni egy kifejező formát. Van egy elsőéves feladatunk a figura székkel. Ezzel kísérleteztem, Barcsay tanulmányokat nézegettem. Először viasszal, fogtechnikai anyaggal kutakodtam, megfagyasztottam, és figurákat készítettem. Majd beütött a Covid, és láttam, hogy a társaim milyen szép maketteket készítenek 3D tollal. Egy kedves ismerősömtől kaptam az elsőt, amivel térbeli szövéseket készítettem. Majd elhagytam a textilt, de a rács megmaradt. A pók szőtte hálók is érdekeltek, így az is benne van ezekben. Például készítettem egy önportrét rézdrótokból, belehelyeztem egy terráriumba, ahol a pókok beszőtték.

Hogyan viszonyul a tárgyakhoz?

A nénikém gyűjtögetése révén a tárgyakhoz való viszonyom sokat formálódott. Fontosak, de meg is kell tudni válni tőlük. A Leltár is egy ilyen gesztus volt, az én emlékeimhez mások is hozzá tehetik az övéket.

Kiállítása január 4-ig látható. Mi a következő projekt?

Sok tervem van, de igyekszem türelmes lenni, az elmúlt időszak sűrű volt. Vettem egy 3D nyomtatót, amivel tudok kísérletezgetni, de ilyen a vasalható gyöngy is. Jövő tavasszal Münchenben megyek, a NEBYULA galériával leszek szerződésben.