Ma már feledésbe merült, hogy a Gorbacsov főtitkársága éveiben (1985-1991) elindított reformokat (glasznoszty és a peresztrojka), amelyek a Szovjetunió felbomlásához, ezzel a hidegháború befejeződéséhez vezettek, megelőzte a brezsnyevi pangás időszaka. Leonyid Brezsnyev – Sztálin után – a leghosszabb ideig (1964-1982) töltötte be a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkári tisztjét, „uralkodásának” utolsó éveit (1975-1982) nevezték a pangás éveinek.
Minden pangott, mert a gazdaság stagnált, a technológiai fejlődés, a termelékenység növekedése megállt, hatalmasra nőtt a korrupció, a politikai légkör agresszívvé és elmerevedetté vált, a korábbi vonzó ideológia (a „brezsnyevi dolce vita” = árubőség) elfáradt, a tömegek elvesztették a hitüket a rendszerben - annál is inkább, mert az egyre agresszívabb rezsim történetéből erre az időszakra esett a lengyel Jaruzelski puccs (a „prágai tavasz” leverésének tapasztalatait hasznosítva). De a legtaszítóbb az 1979-es afganisztáni kaland volt, közel százezer szovjet halottal.
Sok a hasonlatosság a 2022 óta tartó orbáni pangáshoz.
AZ ORBÁNI PANGÁS ÉVEINEK (2022-2025) TETŐPONTJÁN TARTUNK. 2022 óta megállt az idő, az Orbán újraválasztásához tonnaszámra ellőtt puskapor ellenére. A GDP közel 12-14 százalékát elérő költekezés után: államháztartási deficit 6,8 százalék, MNB tőkevesztés 3 százalék, uniós transzferek hiánya 4 százalék. Nincs növekedés, a termelékenység nem növekszik, beragadt az államháztartás hiánya, emelkedik az államadósság, csökkent a szociális, egészégügyi ellátásra és az oktatásra fordított pénz, lerohadt az infrastruktúra, a háborús uszítás pedig a legmagasabb fordulatra kapcsolt. Orbán rendszere már minden társadalmi réteget megsértett vagy megtámadott.
Orbán 2022 óta nem jut hozzá a megszokott mértékű uniós transzferekhez, a világban azonban még mindig pénzbőség van, így az egyre növekvő mértékű államháztartási hiányt – igaz, egyre drágábban – még finanszírozzák a hitelezők. Ám Orbán a saját retorikájának, az álszent gyermekvédelmi malasztnak a csapdájába esett: attól fogva, hogy nyilvánvalóan az ő személyes nyomására kegyelmet kapott egy éppen a gyermekvédelemben elkövetett bűncselekményeiért elítélt bűnöző, most a Szőlő utcai ügyek cunamija fenyegeti az önmagának emelt szobortalapzatot.
Az már csak hab a tortán, hogy kiderült, minden szava hazugság volt a Trumppal kötött egyezségekről. Hiába magas a devizatartalék szintje, sőt még a külföldi fizetési mérleg sem ad okot az aggodalomra, mégis, a helyzetet jól jellemzi Micimackó mondása: „Addig nem volt baj, amíg nem volt baj”. Éppen ezt érzékelve szalad Orbán fűhöz-fához, azaz a hasonszőrű autoriter rendszerek vezetőihez, Trumphoz, Putyinhoz és Erdoganhoz.
A LÁTSZAT PERSZE AZ, HOGY ORBÁN A 2026-OS VÁLASZTÁSOK MEGNYERÉSÉRE KÉSZÜLVE SZALADGÁL PÉNZÉRT A MAGYARORSZÁGI FORRÁSOK PÓTLÁSÁRA. Ám valószínűleg ennél többről, sőt némileg másról is szó van. Persze, ahogy Kádár hanyatló korszakában is az osztogatási célú pénzfelhajtás motiválta - súlyos eladósodást eredményezve - a rendszer korifeusait; de legalább ennyire fontos, hogy Orbán jópontokat szerezzen ezeknél az autokratáknál. Ahogy Orbán Magyarországa fogadta be a megbukott önkényuralmi vagy despotikus rendszerek saját országukban bírósági ítélettel sújtott vezetőit, úgy neki is fel kell készülnie, hogy a választások esetleges elvesztése után akár ő is áthelyezhesse a székhelyét.
Emellett nyilván az is felmerülhet, hogy Orbán, aki magyarországi rendszerének kiépítésekor gazdag tapasztalatokat szerzett a strómanok használatában, erre is felajánlkozhat: ahogy szorul a hurok az agresszor Oroszország külföldi kapcsolatokat ápoló nyúlványai, különösképpen a szénhidrogéntermékeket exportáló vállalatainak Oroszországon kívül működő, így ellehetetlenülő külföldi leányai körül.
Ha Orbán a stróman tapasztalatait ajánlja fel arra a célra, hogy a „törvényen kívül helyezett” orosz vagy orosz olajat felhasználó cégek magyar zászló alatt hajózva újra működőképesek legyenek, ehhez meg kell szereznie mind a két nagyhatalmú Gazdának, így Trumpnak és Putyinnak is az egyetértését. Amikor pedig a Török Áramlat „hungarikummá” átminősítése a téma, akkor bizony meg kell látogatni a rokonlélek (szintén focista) Erdogant is.
Fülembe cseng Vittorio Gassmann a hetvenes évek egyik híres gengszterfilmjében elhangzott mondása: „Csak az igazi maffiózó ismeri meg az igazi maffiózót!”.
MAGYARORSZÁGRÓL ELMONDHATJUK UGYAN, HOGY A SZOVJET 80-AS ÉVEKHEZ HASONLÓ PANGÁS ÁLLAPOTÁBA JUTOTT, DE ORBÁN ÉS BREZSNYEV KÖZÖTT MÁR KORÁNTSEM VONHATUNK PÁRHUZAMOT. Amíg Brezsnyev az uralkodásának közepén (1975) elszenvedett szívinfarktus következtében csak kevés mozgásra és utazásra volt képes és hajlandó, addig Orbán a Figaro házasságából ismert népszerű ária szövegének megfelelően („Figaro itt, Figaro ott”) repked ágról ágra. Brezsnyevről a pesti vicc úgy fogalmazott, hogy a belehelyezett elemet nem Duracellre cserélték, ezért oly szögletes a mozgása - Orbán bezzeg kitartó lendülettel söprögeti partvisával – a tavaszi nagytakarítás keretében – a poloskákat, sőt még arra is képes, hogy digitális harcossá képezze át magát.
Hogy mutassa elkötelezettségét, Erdogannál tett látogatása során még a lókupec mesterséget is kipróbálta, amikor a török rendőrség számára 600 ló eladását intézte.
Ez a dinamizmus mutatja a legjobban, hogy Orbán rendszere, végóráit felismerve micsoda energiák életre hívására képes, mennyire akarja szolgálni – akár Goldoni Két úr szolgája darabjának főhőse – a támogatóit. Csak hogy valóra válthassa Bill Clinton róla adott jellemzését: „Maradni akar örökre és pénzt!”
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.