Azt már régóta tapasztaljuk, hogy a politikusok és a politika mindent elkövet, hogy a foci hallatlan népszerűségét maga felé csatornázza át. Gondolom, nem vagyok egyedül azzal, hogy már évek óta automatikusan leveszem a tévé hangját a félidő végén, és nem a reklámblokk harsánysága miatt, hanem mert nem vagyok kíváncsi az egyperces híradóban erőszakosan megjelenő propagandára. Még az sem baj, ha emiatt olykor lemaradok a szakmai értékelésről.
Tavaly a (tragi)komédia határát súrolta, amikor a klubvilágbajnokság döntőjét követően az amúgy nem túl népszerű Trump előbb Infantino néma beleegyezésével a zsebébe csúsztatott egy aranyérmet. Majd a lehető legnagyobb természetességgel ott maradt az emelvényen (a győztes játékosok nem kis döbbenetére), hogy őt is ünnepelje a tömeg. Az ő fejében nyilván úgy képződött meg, hogy örüljön a Chelsea, hogy az ő fényében sütkérezhet. Ebből is látszott, hogy Trump narcizmusa nem ismer határokat, és egy pillanatig sem képes másnak átengedni a reflektorfényt.
Ezen akkor még röhögött a fél világ, és egyszeri kisiklásnak gondolta, amit a szervezők nem tudtak idejében megakadályozni, ám a világbajnokság sorsolásán kiderült: a helyzet ennél százszorta rosszabb. A FIFA az egyre infantilisabbá váló vezetője, Infantino révén nem csupán a most először odaítélt (erre az alkalomra kitalált?) Béke-díjat adta át Trumpnak enyhítve a Nobel-békedíj iránti csillapíthatatlan éhségét, hanem szinte az egész rendezvény szellemiségét betolta az amerikai elnök feneke alá. Nincs mit csodálkozni azon, hogy a világsajtó keményen kritizálta a korábbi korrupciós ügyei miatt épphogy visszanyert tekintélyű FIFA-t. A játék ünnepe helyett a rendezvény „egyetlen ember politikai szélhámosságában nyilvánult meg”, írta a Mirror. A „giccses és hivalkodó” sorsolás „kétségtelenül a világ legöncélúbb egójának szellemében zajlott”, hangsúlyozta a The Guardian. A spanyol Marca pedig úgy látta, hogy Trump „átvett egy díjat, beszédet mondott, és még golyókat is húzott. Ez az ő világbajnoksága”.
Bizony sokunkban fogalmazódott meg a gyanú, hogy ilyen nyitány után könnyen lehet, hogy a semmilyen féket nem ismerő Trump otrombasága teljesen rátelepszik a világ legnagyobb sporteseményére. Ő akar majd mindenhol pályára lépni, gólt rúgni és ünnepelni, és az is a legtermészetesebb, hogy csak neki adhatják a világ bajnokának járó serleget. Hiszen már az sem mindennapi mutatvány, hogy az oly hatásos rasszizmusellenes kisfilmekkel kampányoló szövetség egy olyan politikusnak nyújtja át a sebtében összehozott elismerést, aki hulladéknak nevezte a szomáliai bevándorlókat. Már jelezte, hogy Irán és Haiti szurkolóit nem engedi be az országba (a lista még bővülhet), másrészt pedig mindent megtesz, hogy az amerikai idegenrendészetet erőszakszervezetként használva vegzáljon mindenkit, aki nem fehér. Trump maga minden ízében tagadja azt a sportszerűséget és sokszínűséget, amit a foci jobb pillanataiban képvisel. Most viszont a legsötétebb időszakát, az elvtelen szolgaságot idézi.