Száz esztendeje ugyanúgy 3 győzelem, 2 döntetlen és 5 vereség volt a magyar labdarúgó-válogatott szerény mérlege, mint 2025-ben

Ahogyan száz éve 3 győzelmet, 2 döntetlent és 5 vereséget könyvelt el a labdarúgó-válogatott, úgy 2025-ben is ugyanez a statisztika. Csak 1925-ben nehezebb ellenfelekkel kellett megküzdeni: egyaránt kétszer Olaszország (2:1, 1:1) és Ausztria (1:3, 1:1), továbbá Svájc (5:0), Belgium (1:3), Svédország (2:6), Lengyelország (2:0), Spanyolország (0:1), valamint Csehszlovákia legjobbjai (0:2) sorakoztak fel a túlsó térfélen.

Az idén a törökökkel (1:3, 0:3), a svédekkel (0:2), az azeriekkel (2:1), az írekkel (2:2, 2:3), a portugálokkal (2:3, 2:2) és az örményekkel (2:0, 1:0) találkozott a címeres mezes csapat, s a jórészt kímélő menü ellenére torkán akadt a falat.

E tekintetben fölényesen vezet 1994, amikor 12 mérkőzésen 4 döntetlen és 8 vereség borzasztott el. Verebes József szakvezető csapata nyolcmeccses tavaszi hadjárata (2 iksz, 6 „zakó”) közben a hollandoktól Eindhovenben elszenvedett 1-7 után Gallov Rezső államtitkár, a sporthivatal elnöke a következő meccs helyszínére, Brüsszelbe repült leváltani Laczkó Mihály szövetségi elnököt.

A 12 nyeretlen mérkőzésen ezek a labdarúgók léptek pályára a legtöbbször: Végh (8) – Kozma István vagy Puglits (5–5), Márton (6), Mészöly Géza (7), Duró, Keller vagy Keresztúri (5–5) – Lipcsei (11), Halmai (10), Illés (7) – Csertői (6), Klausz (10), Vincze István (6). Közülük Kozmát, Mártont, Lipcseit, Halmait, Illést vagy Vinczét alighanem el tudnánk helyezni a mai tizenegyben...

Volt 16,6 százalékos csapat is – 1920-ban, mindössze három meccsen –, s 33,3 százalékig sikerült jutni 1973-ban, amikor selejtezős veretlenséggel búcsúzott a válogatott az 1974-es világbajnokságtól. Az esztendő 6 találkozóján 4 döntetlen és 2 vereség került be az évkönyvekbe olyan kitűnő játékosokkal, mint Géczi (2 mérkőzés) vagy Mészáros (2) – Bálint (6), Kovács József (5), Vidáts (3) – Fábián (3) vagy Török Péter (3), Juhász István (4), Kocsis Lajos (6), Szűcs Lajos (3), Zámbó (4) – Bene (6), Kozma Mihály (4).

Ez esetben nem érdemes összehasonlítást tenni a jelennel, mert az egybevetés meglehetősen egyoldalú volna. (S Marco Rossi sem említhető egy lapon Illovszky Rudolffal, aki – első kapitányságának 1966/67-es bomba sorozata után – 1972-ben az Európa-bajnokság négyes döntőjébe vezette „fiait”.)

Hetvennyolcban vb-résztvevő volt a válogatott, de az az évi produkció meg sem közelítette az akkor még elvárhatót. Negyedszázaddal a legendás londoni 6:3 után kilenc mérkőzésen 2 győzelem, 1 döntetlen, 6 vereség (27,7 százalék) szomorította a magyar labdarúgás az idő tájt sok millió hívét. Gujdár (6 meccs) – Martos (7), Kocsis István (7), Kereki (9), Tóth József (5) – Csapó (4), Nyilasi (4) vagy Tatár (4), Pintér (9), Zombori (7) – Szokolai, Törőcsik vagy Várady (4–4), Nagy László (5) szint alatt maradt külön-külön és együtt is. Azért „Nyílt”, „Törőt” vagy Várady Bombázó Bélát ugyancsak elfogadnánk napjainkban is, hogy ne soroljunk fel újra szinte mindenkit.

Ám ne merüljünk el a sikertelenségben, mert voltak szép számmal gyönyörű esztendők is. (Nem annyira az utóbbi négy évtizedben, amelynek újabb mély gödre nyomán hódoló hurráhuszárokból is egyszeriben kíméletlen kritikusok lettek.) Egyenesen 100 százalékot ért el a legtöbbször a Plattkó (Zsák) – Feldmann (Fogl II), Siegl – Kertész Vilmos, Vágó Antal, Kertész Adolf – Taussig, Konrád Kálmán, Schaffer, Schlosser, Szabó Péter összetételben szereplő társaság 1918-ban, igaz, összesen négy találkozón. De messzemenően igazolja a garnitúra minőségét, hogy egy évvel korábban 90 százalékkal tűnt ki a verhetetlen együttes (4 győzelem, 1 döntetlen).

Kilencven százalék fölé jutott a svájci vb-döntő elvesztését követő esztendőben az ezüstös Aranycsapat, amely 1955-ben 10 győzelmet és 2 döntetlent (91,6%) jegyzett. Sebes Gusztáv szocialista brigádvezető élgárdája 1954-ben 89,2, 1952-ben 87,5, 1953-ban 81,2 százalékot mutatott fel, Pióker Ignáccal konkurált a sztahanovisták munkaversenyében. A százalékok mögött 1954-ben 12 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség (a berni...), 1952-ben 12 győzelem, valamint ugyancsak 1–1 döntetlen és vereség, 1953-ban 5 győzelem és 3 döntetlen volt.

A dicsőséges négy év alatt a következők játszottak a legtöbbször: Grosics (31) – Buzánszky (41), Lóránt (30), Zakariás (22), Lantos (39) – Bozsik (43), Palotás (20) – Hidegkuti (38), Kocsis (43), Puskás (42), Czibor (30).

Noha 1953-ban veretlen maradt a csapat, százalékosan (83,3) elé került az 1967-es válogatott, amely 6 meccsen 5 győzelmet és 1 vereséget számlált. A Tamás (6) – Káposzta (4), Mátrai (4), Szűcs (6), Ihász (6) – Göröcs vagy Mészöly (3–3), Rákosi (6) – Bene (6), Varga (4), Albert (6), Farkas (6) összeállítású együttes akkor kapott ki – Lipcsében a keletnémetektől 1:0-ra –, amikor már bejutott az Eb legjobb nyolc csapata közé, a korábban említett Illovszky nagymestert mégis fúrták…

Rossi sorsa az idei 36,6 százalékkal, a vb-selejtezők második bántó buktájával egyelőre kérdéses.