Csehországban vádat emeltek egy álfogorvos és két asszisztense ellen, akik az internetről sajátították el, hogyan kell betegeket ellátni – írja a The Guardian.
A trió több pácienst kezelt Havlíčkův Brod településen, ahol teljesen felszerelt fogorvosi rendelőt nyitottak – természetesen mindenféle engedély és képesítés nélkül. A magát fogorvosként bemutató 22 éves férfi vizsgálatokat végzett, foghúzásokat és gyökérkezeléseket vállalt, sőt érzéstelenítést is adott, kizárólag az interneten szerzett ismereteire hagyatkozva. Egy 50 éves nő ápolónőként segített, míg a 44 éves férfi, aki a rendelő helyiségét biztosította, fogpótlásokat készített a páciensek számára.
A rendőrség közlése szerint az asszony – aki egyébként egészségügyi területen dolgozott – érzéstelenítőt is használt, továbbá más fogászati anyagokat is alkalmazott, például tömőanyagot, fogtisztító port, ragasztót, lenyomatvételi anyagot és számos egyéb szert. Az engedély nélkül működő rendelő tucatnyi pácienst látott el, és mintegy 4 millió cseh koronára (jelenlegi árfolyamon kicsivel kevesebb mint 65 millió forintra – a szerk.) tettek szert. A három gyanúsítottat a hónap elején vették őrizetbe, és illegális vállalkozás működtetése, pénzmosás, súlyos testi sértés kísérlete, gyógyszerrel való visszaélés, valamint lopás miatt indult eljárás ellenük. Mindhárman büntetlen előéletűek és elismerték a bűncselekményt, ezért szabadlábon védekezhetnek, de akár nyolc év szabadságvesztéssel is sújthatják, amennyiben bűnösnek találják őket.
A prágai parlament a fogorvoshiány miatt tavaly olyan törvényt fogadott el, amely egyszerűbbé teszi az Európai Unión kívülről érkező fogorvosok alkalmazását, mivel Csehország EU-tagország.