A Carson Coma megcsinálta a Szentkirályi-videó paródiáját – vette észre a nem éppen NER-kompatibilis zenekar Facebook-oldalán a 444. Az együttes két tagja eljátszotta ugyanazt, amit Szentkirályi Alexandra és Szabó Botond Zsolt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa, de a bizarr és abszurd, ukránok elleni uszítás helyett a felvételen egy autó csomagtartójában látható összekötött kezű és bekötött szájú, nyöszörgő frontember, Fekete Giorgo előtt társa arról beszél: „Gondolom, te sem szeretnél lemaradni.” Majd elhangzik, hogy hol és mikor koncerteznek a nyáron.
A népszerű együttes tagjai korábban is kiálltak olyan ügyek mellett, mint a sajtószabadság, többször felszólaltak a melegjogok mellett, de Fekete Giorgo korábban elmondta, hogy ők nem egy ellenzéki zenekar, ezt illusztrálandó az is belefér náluk, hogy fellépnek Mészáros Lőrinc fesztiválján.
A Facebookon egyébként a megdöbbentő szombati fideszes propagandavideó hatására óriási a felháborodási és tiltakozási hullám. Magyar Péter a Tisza Párt elnöke egyenesen arról posztolt még szombaton, hogy szerinte Fidesznek a tegnapi napig egyetlen egy ismert női politikusa volt. – De csak volt. Szentkirályi Alexandrát lehetett szeretni vagy nem szeretni. Lehetett vele egyetérteni vagy kritizálni. Egy biztos, Szentkirályi Alexandrának mától nincs helye a magyar közéletben – tette hozzá, majd utóiratként még azt is: „A legegyszerűbb az lenne, ha a férjét is vinné magával.”
Megkötözve vonaglott Szentkirályi Alexandra kedvéért Rogán Antal minisztériumának a munkatársaSzentkirályi Alexandra kiment a bécsi Pride-ra