Ennek az írásnak a megjelenésétől az országgyűlési választások vélelmezett időpontjáig, azaz április 12-ig 299 nap van hátra. Ebben a kihordásnyi időben egy biztos: a bizonytalanság.
Ha megkérdeznénk a közönség bármelyik tagját – beleértve az Orbánt szentképként tisztelő Fidesz híveket is – arról, hogy teremt-e békét Trump az agresszor Putyin és a megtámadott Ukrajna között, akkor vállvonogatást kapnánk válaszul. Ha azt is megkérdeznénk, hogy rövidesen lecsillapul-e az a felfordulás, amit Trump okozott a világkereskedelemben, hasonló választ kapnánk. Ha arról kérdeznénk az embereket, hogy ebben a periódusban megfordul-e a magyar gazdaság hanyatlása és eljön-e a robusztus növekedés ideje, akkor is inkább a kételkedés, mint a magabiztos hit diktálná a választ.
Egyszerűbben: annak a halottnak, amit Orbán gazdaságpolitikájának nevezünk, még nő a haja, nő a körme, de abban senki sem hisz, hogy ez az agónia megfordítható. Mire készüljünk a „saját halottunk” mellett?
MA MÁR SENKI SEM HISZI, HOGY ORBÁN GAZDASÁGPOLITIKÁJA VISSZATÉR A TÖRTÉNELMI TRENDHEZ (MEAN REVERSION). Az Orbán újraválasztása, a 2022 tavaszán ránk köszöntött „országos boldogság” óta eltelt tizenegy negyedévből hét negyedév alatt visszaesés volt, és csak négy negyedévben volt – a KSH minden erőfeszítésével kimutatott, kínosan elhanyagolhatóan kicsi - gazdasági növekedés. Egyszerűbben: a magyar gazdaság harmadik éve stagnál, érzékelhetetlen a gazdasági növekedés, a jólét változása.
A 2022-es szinten toporgunk akkor is, ha a GDP „árazását” a KSH az államadósság drámai növekedésének megakadályozása érdekében gondos kézzel „eligazította” (magas GDP deflátor). Orbán martingale stratégiát (a szerencsejátékos egyre nagyobb tétekkel akarja visszanyerni a pozíciót) alkalmaz, nem a pénzügyi piacok elemzésénél szokásos Ornstein-Uhlenbeck folyamat sztochasztikus modelljét követi, amely meggyőzően arra utal, hogy a pozitív és a negatív kilengések után a történelmi trend érvényesül.
Neki nincs ideje ezt kivárni, és nem is lenne elég ahhoz, hogy választást nyerjen, ezért Orbán mindig „va banque”-ra játszik. Mindent feltesz annak reményében, hogy az elvesztegetett évek (2022. II. félév-2025. I. félév) után a következő játszmában visszanyeri az előzőekben elvesztett pénzét.
NAPRÓL NAPRA FOGY A BIZALOM, PEDIG BIZALOM NÉLKÜL NINCS SEMMI. Magyarországon a „szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartellekről”, de mert nem hiszi, hogy a következő évek gondtalan jólétet hoznak, ezért inkább igyekszik megtakarítani, pontosabban jól használni, értékmegőrző befektetésekre (euróra, aranyra, utazásra, nyelvtanulásra) fordítani azt a pénzt, amit megkeres. Mert az a tapasztalata, hogy a pénz (még ha dunsztos üvegben tartja is) elveszíti a vásárlóerejét.
Nemcsak a szövőlányok gondolatvilágát befolyásolja a bizonytalanság, hanem a vállalkozókét is, akik inkább nem fognak bele egy több év alatt megtérülő beruházásba, mert félnek attól, hogy a kereslet megszokott hullámzásán túl a bennünket körülvevő világ is teljesen kiszámíthatatlanul alakul.
Ahol egy sárgahajú őrült naponta jelentheti be, hogy 50 százalékos vámot vet ki, majd másnap elhalasztja annak alkalmazását; ahol az ismert márkákat ontó autógyárak tucatjai állnak le, mert nem bízhatnak abban, hogy hozzájutnak a legalapvetőbb alkatrészek gyártásához szükséges alapanyagokhoz; ahol a magyar kormány a kivetett „rendkívüli” különadókra vonatkozóan egyetlen ígéretét sem tartja be - nem szólva a bejelentett növekedési célok megvalósulásában harmadik éve egymásra halmozódó baklövésekről -, ott a magyarországi vállalkozó nem a termelésen, hanem a menekülőutakon töri a fejét.
A FÉLIGAZSÁGOK FÉLHAZUGSÁGNAK TŰNNEK, EGYSZER ELJÖN AZ IGAZSÁG ÓRÁJA. Ahogy fogy a választásokig a napok száma, úgy válik egyre erősebbé a meggyőződés, hogy a kormány titkolózik, féligazságokat állít vagy egyenesen hazudozik. Ezt fényesen igazolta a gazdaságpolitikai miniszter, aki főnöke megalapozatlan butaságait („repülőrajt”), valamint a saját maga által néhány héttel korábban mondott hangzatos ígéreteket cáfolva ismerte be, hogy „kicsit túltoltuk” a monokultúrás szerkezetalakítást, mivel túlzottan nagy szerep jutott az akkumulátorgyártásnak.
Még sokan emlékeznek az eltitkolt kínai hitelmegállapodás éppen egy évvel ezelőtti leleplezésére. Az és az azóta gyakorta előforduló statisztikai hivatali vezetőváltás, illetve az alig hihető szegénységiállapot-jelentések ébren tartják a gyanút, hogy a „számokból” semmi sem igaz, mindent kozmetikáznak.
A 300. NAPON A ROMELTAKARÍTÁST MÉG NEM AZ ELKERÜLHETETLEN LELTÁROZÁSSAL, HANEM A TITKOSÍTÁSOK FELOLDÁSÁVAL KELL KEZDENI. A közönség higgadt, mértéktartó része nem táplál túlzó reményeket, hogy az új kormány belépésével megszűnhet a gazdaság mélyrepülése, és a jólét emelkedése veszi a kezdetét. Éppen ellenkezőleg, az eddig „vattázott” „légből kapott”, „hasalt”, túlértékelt jelentések helyén bekukucskál a valóság.
Azonnal kiderül, hogy a nagyon aktívnak hitt beruházási tevékenység, az évekig magasnak hitt beruházási hányad nem más, mint a túlárazott, a Mr. 20%-ok sorának beiktatásával készülő közmunkák felfújt hólyagja. Amit több tízezer milliárdos nagyságúnak hittünk, és ami hatalmasra duzzasztotta az éves bruttó hazai termék (a GDP) növekedési ütemét, az nem más, mint a minden környező országban normálisnak gondolt árszintet jócskán meghaladó áron, bűnszervezetben, folytatólagosan elkövetett csalások és hűtlen kezelések alapos gyanúját felvető összejátszás statisztikai leképeződése. A fecni papírra felírt túlárazások akkor sem ígérnek jólétet, ha a bűnszervezet eltűnik.
Ha mindenről – amihez nem fűződik honvédelmi érdek – lehull a lepel, és a hetven éve szavalókórusban ismételt rigmus: „Azt kérdezik Pesten s Budán, hová tűnt a magyar urán?" mai változata nyomán kiderül, hogy valójában milyen áron szerezte be Magyarország az orosz gázt, valamint miért kellett a költségvetésbe rezsitámogatás jogcímen hihetetlen összegeket beállítani, és kik gazdagodtak az Orbán által kiagyalt közbeékelődésen, akkor majd elindulhatunk az ígéretek és a kívánságlisták mérlegelése útján.
A 302. NAPON ELJÖN AZ ÖNKÉNTES FELAJÁNLÁSOK IDEJE. Érdemes lesz elsőként azoknak a felajánlásait összeírni, akik részt vettek a – teljesen értelmetlenül és irreálisan magas áron Magyarországra szállított – 17 ezer, azaz tizenhétezer darab, máig raktárban porosodó lélegeztetőgép beszerzésében, a minisztertől az utolsó ügyintézőig.
Mindenki, rangra, nemre, korra való tekintet nélkül hozzájuthat az általa is támogatott, illetve megvásárolt lélegeztetőgéptömeg egy-egy darabjához, mégpedig a magántulajdonát képező eszköz, azaz megfelelő cseretárgy (pénz) felajánlásával.
A cél, hogy a lélegeztetőgép dísze lehessen az ő magánvagyonának. Az önkéntesek Ferrarit vagy Ladát, panellakást, kastélyt, udvarházat, sőt festményt is felajánlhatnak, de a felajánlásban megnevezett vagyontárgynak nyilvánosnak és ellenőrizhetőnek kell lennie, hogy a közönség meggyőződhessen arról, a beszerzésben közreműködők a legjobb szándéktól vezérelve hozatták be a - részben személyzet híján, részben a felhasználási cél különbözősége miatt – használhatatlan lélegeztetőgépek ezreit. (Zebrában való törlesztést sajnos nem fogadhatunk el.)
Hasonlóan önkéntes felajánlásukkal segíthetik elő a fáradt akkumulátor visszavételét és szakszerű, környezetkímélő megsemmisítéséét azok, akik a ma már megszámlálhatatlan akkumulátorgyártó cég hazai letelepítésében – tudva, hogy a gyártáshoz szükséges elektromos energia, ivóvíz és munkaerő csak korlátozottan áll rendelkezésre, és ezek előteremtése messze meghaladja a helyi önkormányzatok erőfeszítéseinek lehetőségét – vettek részt, azzal, hogy saját lakóhelyük, kertjük néhány négyzetméterén hetente 8-10 fáradt akkumulátor ideiglenes tárolását vállalják.
A 365. NAPON KIDERÜL, HOGY AZ ELŐZŐ KORMÁNYOK VÁLLALÁSAINAK TELJESÍTÉSE MILYEN ÁRON, MEKKORA ÁLDOZATOKKAL LEHETSÉGES. Végre érdemes legalább a tervkészítéskor tiszta lappal kezdeni. Ahogyan minden gondos családban, amelyik megtervezi a jövőt, és ehhez azt is mérlegeli, hogy mekkora bevételekkel számolhat és milyen (pl. 50, 60 vagy 70 százalékos) valószínűsége van azok megszerzésének, az államnak is először a bevételeit kell számba vennie. Majd ennek alapulvételével és az érintettek számának felmérésével - hiszen azokat a kiadásokat kell előre venni, amelyek nagyobb számú népesség jólétét fedezik -, illetve a magukról gondoskodni nem tudók a sorrendjében kell világossá tenni, hogy a nagy valószínűséggel beszedhető bevételek mely kiadásokra biztosítanak fedezetet.
A gondos állam abból indul ki, hogy a folyó bevételeknek (tehát a rendkívüli, a családi ezüst eladásából származó bevételekkel ilyenkor nem számol) kell fedezetet nyújtaniuk a folyó kiadásokra (nyugdíjak; tanárok, orvosok, szociális gondozók, nővérek bére; energiaköltségek, stb.). Ha a folyó bevételek nem fedezik az összes örökölt kötelezettségvállalást, akkor a „szerzett jogokat” valamilyen felkészülési idő mellett és arányossági elvet vallva lehet időlegesen, vagy hosszabb ideig figyelmen kívül hagyni a tervezésben, arra is mindig fedezetet biztosítva, hogy rendkívüli esetekben lehetséges legyen limitált (az érintettek 5 százalékára kiterjedő) számú "kivételezés". Induljunk végre tiszta lappal!
A 456. NAPON LEHET AZT AZ ELSŐ KÖLTSÉGVETÉSI TERVET AZ ORSZÁG ELÉ TERJESZTENI, AMELY HIÁNY ÉS FEJLESZTÉSI KIADÁSOK NÉLKÜL MUTATJA, VAN-E ELÉGSÉGES FEDEZET AZ ÖRÖKÖLT KÖTELEZETTSÉGEKRE („SZERZETT JOGOK”). Innét kezdődhet a vita arról, hogy lehet-e további bevételekre szert tenni: adóemeléssel, az Európai Uniótól származó transzferek maradékának lehívásával, a jogállamisági követelmények teljesítésével. Vagy éppen, fordított irányból közelítve: melyek azok a kiadások, amelyeket átcsoportosítva (a korábbiakat mérsékelve, az új sorokra fordítva) el lehet indulni új célok felé.
Nincs még egy ország, amelyik arányosan a gyermekek számának növelése érdekében nagyobb áldozatot hozott volna, mint Magyarország - ugyanakkor a gyermekek száma évről-évre csökken. El kell gondolkodni azon, folytatható-e ez, nem arra lenne-e inkább szükség, hogy egészségügyi prevencióval, időben ütemezett vizsgálatokkal növeljük a munkaerő létszámát, az oktatás minőségének emelésével pedig javítsuk a foglalkoztathatóságot.
Végre beszélhetünk a közös ügyeinkről, a közügyekről. Fenébe már a demagógiával!
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.