Az Országgyűlés hivatala pénteken közzétette a napirendet, így biztossá vált, hogy a parlament június 17-én rendkívüli ülést tart – vette észre a 24.hu.
A portál felidézi, bár a parlament tavaszi ülésszaka június 11-ig tartott volna, Semjén Zsolt kezdeményezésére beiktattak még egy napot. Öt témában is zárószavazást tartanak majd:
Magyarország 2026. évi központi költségvetéséről,
a használatidíj-rendszerben és az útdíjrendszerben ellátott közfeladatok biztosításáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról,
Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról,
Magyarország 2026. évi központi költségvetésének megalapozásáról
és az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény módosításáról.
Az ülés 9-kor kezdődik és a tervek szerint 18 óráig tart majd.
A törvényjavaslatot, mely eltörölné a választási kampányokra fordítható kiadások összegének felső korlátját, három KDNP-s képviselő – Vejkey Imre, Hollik István és Nacsa Lőrinc – nyújtotta be. Az előterjesztők szerint ugyanis a módosítandó jogszabály már nem szolgálja azt a célt, amely miatt megalkották – hogy különböző üzleti érdekkörök, akár külföldi politikai erők ne gyakorolhassanak befolyást a politikai döntésekre a pártoknak juttatott pénzösszegekkel.
Akár már a jövő héten szavazhat a kampányköltési korlát eltörléséről az OrszággyűlésKorlátozás nélküli kampányköltekezést lehetővé tevő törvényjavaslatot nyújtott be a KDNP