Előbukkant a Facebookon ez a mondat, hogy „Nem azt mondták, Feri!”. Ugye volt egy népszavazás egyebek között a vizitdíjról még a Gyurcsány-kormány alatt, ő is olyan KISZ-es arc volt, mint a minielnök úr; helyzetbe hozva lelepleződött, hogy rohadtul nem államférfi, csak egy ilyen kis tehetségtelen KISZ-es, a minielnök úrról ezen kívül még az is kiderült, hogy egy falánk, faluszéli, füllentős, kleptomániás pszichopata lókupec – de ez most nem érdekes. A szocik és az eszdéeszes púp a hátukon a háziorvosok helyzetét jelentősen megtámogató vizitdíj mellett kampányoltak, az ingyen-ebédpárti jobberek a vizitdíj ellen, igazából már akkor is a maszopos kormány és reformjai ellen, akkor is, ha azok történetesen tényleg előrevivő és pozitív kezdeményezések voltak. Az ilyesmi már akkor is pont annyira érdekelte a Fideszt, mint az erdélyiek tényleges sorsa vagy a gyermekvédelem valósága Orbán Viktort.
A külföldi megfigyelők úgy látták, a népszavazás volt Orbán első győzelme Gyurcsány felett, a szocik súlyos vereséget szenvedtek, a ballib kormánykoalíció egy hónap múlva felbomlott.
Aszonta erre a tévében a Feri, hogy „Nyilván vannak olyanok, akik (...) azt mondták, hogy »ha nem muszáj fizetni 300 forintot, akkor én inkább nem fizetnék 300 forintot«.” Erre reagálva hangzott el (Horn Gábortól) az azóta szállóigévé vált mondat, amely szerint „nem azt mondták, Feri, azt mondták menj a p*csába!”
Na most kicsit hasonló a helyzet. Nem az mondjuk, Viki, hogy kifogásoljuk az irdatlan inflációt, hogy a közértben minden ezer forintnál kezdődik, miközben a buta arcú gésák milliós nacikban feszítenek, és a főescort százmilliós Bentley-vel vagy mivel csapatja a körúton, a másik meg százmillás telket vesz Tihanyban.
Nem azt mondjuk, hogy gáz, mint a szerelő, hogy a Balcsit elleptétek, mint a takony-zöld alga, és miattatok eutrofizálódott már mindhárom medence, miközben a szegény, szegény SNI-s gázszerelő dubajozik. Azt sem mondjuk, hogy kicsit gáz, hogy kussoltok arról a habkönnyű félbillióról, amit az a hóbortos ex-bankelnök meglovasított a kis családjának, és hogy naponta majdnem ennyit, egymillió eurót vesztünk, mert fél évtizede leszarjátok az uniós bíróság ítéletét, miközben másfél évet kell várni egy csípőprotkóra, vagy bő három millát kell kicsengetni érte. Azt se mondjuk, hogy gáz 15 év regnálás után, hogy a nyuggereknek majdnem a fele a szegénységi küszöb alatt él. Még csak azt se mondjuk, hogy mennyire ciki, hogy a minap másfél órát kellett tengeni a füvön a majd’ 40 fokban, mert a vonat idegösszeomlást kapott, sőt, azt se, hogy az milyen már, hogy pedofilokat pátyolgattok. És azt se mondjuk, hogy aggályos egy hangyaf@sznyit, hogy három éve nincs gazdasági növekedés és hogy 50 billió fölött van az államadósság, meg hogy a világ legrosszabb arcú pofáival fotózkodsz a türk zsarnokok vagy az újfaszista führerembriók buliján és megtagadod a keresztény-libernyák Európát, ahol szemét árulónak tartanak minket, már a népet is, nemcsak titeket és hogy végképp ciki, hogy egy csekista gyilkoshoz dörgölőzöl. És hogy gyalázod az életükért küzdő ukránokat és ellenük lázítod a jó kis vidéki táborodat is, ami kábé a legaljasabb cuccod eddig – figyu, te tényleg egy gé vagy az O1G-ből, Szálasi és Rákosi méltó, jó utódja, az aljasságnak nincs határa és sosincs mélypont. És azt se mondjuk, milyen má’, hogy telerakod az országot akkugyárral, miközben lóf@sz nem vásárol akkus autót, meg hogy milyen gáz az is, hogy kinyírjátok a fővárost, mert Budapest rühell titeket, mint a kukorica gölődint, 136 billió adóemelés, 81 billió elvonás, aztán jöhet az ásványvizitündér, hogy Karácsony csődbe vitte a várost.
Megszoktuk, hogy hazudtok reggel, hazudtok éjjel, hazudtok minden hullámhosszon, de nem ezt hányjuk a szemedre. Azt mondjuk, hogy íme, kiderült, hogy durwára nem tudsz kormányozni, Viki, kár volt ezért kijönni a felcsúti fociöltözőből, ott kellett volna maradnod, szertárosnak talán jó lennél, semmi nem működik – nem látod? Ezért mi azt mondjuk, Viki, hogy menj már te a p*csába, Viki!