Kilencvenöt éves korában elhunyt Günther Uecker, a háború utáni Németország egyik legjelentősebb képzőművésze. A ZERO mozgalom úttörőjeként ő vezette be az ácsszöget a művészetbe, és világhírű nagyméretű szögdomborműveket alkotott, amelyek számos múzeumban láthatók. Uecker 1930. március 13-án született Wendorfban, az egykori NDK-ban, 1953-ban Nyugat-Berlinbe, majd 1955-ben Düsseldorfba költözött. A Képzőművészeti Akadémián Uecker a pacifista favágó, Otto Pankok tanítványa volt, és mintegy 20 évig professzorként dolgozott ott. Uecker 1961-ben csatlakozott a Heinz Mack és Otto Piene által 1958-ban alapított ZERO csoporthoz.
Uecker vásznakat „szegelt” meg, de székeket, zongorákat és varrógépeket is. Számára a szögmezők a lélek naplószerű tájképei voltak. Számára a szögek nem csupán matériák voltak, hanem eszközök, amelyekkel a fény és árnyék dinamikus játékát hozta létre, meditatív és provokatív felületeket alkotva. Művei a világ legnagyobb gyűjteményeiben, így a New York-i MoMA-ban és a párizsi Centre Pompidou-ban is megtalálhatók.
A világban humanitárius békeüzenettel utazott, diktatúrákban és totalitárius államokban is kiállított. A csernobili katasztrófa után hamufestményeket festett, harcolt az őslakos navajo népért, Pekingben a Letter to Beijing projektben az ENSZ Emberi Jogi Nyilatkozatát festette vásznakra. Fényművészeti alkotásokat és látványos installációkat is készített, egyik híres és hangos installációját, a Terrorzenekart porszívókból és mosógépekből állította össze. A berlini Reichstag imatermének 2000-es tervezése során a szakralitás és a történelem összefonódását jelenítette meg, de színpadi tervezőként is maradandót alkotott: például Richard Wagner Lohengrin című operájához készített díszleteivel Bayreuthban.
A magyar fővárosban, Veszprémben Pécsett és Tatán is többször rendeztek tárlatot a műveiből. Mikor 2011-ben a Művészet a tavon című kiállításon szerepelt nagyméretű, stilizált vitorlás hajót formázó alkotásával, egy interjúban így foglalta össze ars poeticáját: „A művészet nem tudja megmenteni az embert, de a művészet eszközeivel lehetséges a dialógus, ami a cselekvés alapja lehet. Az alapot az életben, a ma megélése során szerzett tapasztalatok jelentik, s a kép ott kerül előtérbe, ahol a szó már képtelen a lényeg kifejezésére. A teremtés pillanata a jelen.” Jelenleg is látható tárlata Magyarországon, a békásmegyeri Gaudiopolis templomterében. A fény természetének fizikai tulajdonságait és metafizikai jelentéseit természettudományos, irodalmi, teológiai és filozófiai szövegek segítségével mutatják be A Fényről címmel 1974-ben, Heidelbergben kiadott, most kiállított művészkönyvének lapjai.
