Beteljesült az álom, most már perzsaszőnyegeket sző az egykori vezető magyar közgazdász

A most hetvenéves Dobay Zsuzsanna ma is aktív mérnök férjével egy csendes budakalászi, még ifjú korukban a két kezükkel épített házban élnek. Két lányuk már rég kirepült, egyikük Ausztriában, másikuk Svájcban alapított családot. Öt unokájuk közül négy – Bubreg Bence, Márton, Sára és Levente – nemzetközi szinten elismert fúvósok, hol Japánban, hol az Egyesült Államokban, hol Európában koncerteznek, szinte csak Magyarországra nem hívták még meg őket.

A családi ház kertre néző tágas nappalijában ma is ott egy kézzel csomózott, régi szőnyeg, a miskolci nagymama keze munkája. Még Zsuzsa édesanyjának készítette, s beleszőtte a nevét és születési évét is: Kató, 1937. Mindig szem előtt volt ez a darab, de a család és a munka mellett az ő számára jó ideig álom maradt, hogy engedelmeskedjen a benne mindig ott mocorgó vágynak, és nekilásson egy hasonlónak. Aztán jött a koronavírus, s az akkor már nyugdíjas közgazdász odafordult műszaki tudományok terén otthonosan mozgó férjéhez: le kellene végre hozni a nagymama száz éves szövőszékét a padlásról – amit még a háborúban, menekülés közben sem hagytak hátra az elődök –, mert megérett a pillanat, hogy beteljesüljenek az évtizedes álmok.

– idézi fel a kezdeteket. Jó barátja, a Franciaországban élő Cserba János segített megtalálni azt a könyvet, amelyet antikváriumban megszerezve elkezdhette az alapokat. A könyv borítóján – lám, nincsenek véletlenek – egy ugyanolyan szövőszék fotója díszelgett, mint amilyen a nagymamáé volt. Később a mintafüzeteket is francia, olasz és osztrák antikváriumokból vadászta össze. A képeket a férje kifotózza, felnagyítja, s így lehet látni, hová milyen színű csomókat kell kötni, hogy végül a kis négyzetek kiadják a teljes mintát.

– Valójában türelmetlen ember vagyok, bár ezt senki nem hiszi el, hisz a legutóbbi szőnyeget például másfél évig szőttem. De nagyon jól ki lehet vele kapcsolni, mert a mozdulatokra muszáj figyelni. Olyan ez, mint a síelés, azt is ezért szerettem, mert ha nem koncentrálsz, elesel. Ha itt nem figyelek, kevesebbel megúszom: elbontom és újrakötöm a csomókat. Tökéletes szőnyeg nincs, eleve a keleti kultúrában csak Allah tökéletes, tehát valamilyen kis hibát még azok is ejtenek, akik elvileg hibátlanul tudnak csomózni – mondja.

A „műhelye” egy kis dolgozószoba, aminek a felét elfoglalja a szövőszék. A munkához használatos egyedi eszközök mind-mind kalandos úton kerültek Budakalászra, hiszen kereskedelmi forgalomban, főként itthon, Magyarországon egyiket sem lehetett kapni. – A legkisebb unokám a British School-ba járt korábban itt Budapesten, s neki volt egy török osztálytársa, akinek anyukája hozta a speciális ollót és leverő szerszámot Törökországból. A veje ismerősének szőnyegkereskedése volt, ő segített a horgos végű csomózókés beszerzésében: amikor küldték neki Iránból a szőnyegeket, ezt beletették a csomagba, és úgy kaptam meg – meséli.

Szavai szerint sokféleképpen lehet perzsát szőni, de neki az volt a küldetése, vágya, hogy az igazi, ősi, perzsa-perzsát akarja. Békésszentandráson pár évvel ezelőtt volt még perzsaszőnyegkészítés, ott talán még maradt ennek a kézműves iparágnak valamilyen kultúrája, onnan valók például az országházban lévő hatalmas nagy szőnyegek. Iránban, Indiában, Törökországban zömmel gyerekek és asszonyok ülnek a szövőszékek előtt és gyönyörű, csodálatos perzsákat készítenek, akár a motolla. - Csak összehasonlításképpen: jómagam körülbelül 1600-2000 csomót tudok megkötni egy nap, ők meg tízezret. Pedig nem is vagyok lassú - mondja. Ezzel nem lehet egy magyar kézműipari cégnek konkurálni, hiszen az órabérek is jóval magasabbak nálunk, itt már senki nem vállal el varrást, szövést alacsony bérért. Iránban bizonyos vidékeken úgy csomóznak perzsát, hogy többen ülnek a szövőszék előtt, de a mintát csak egyvalaki látja, aki egyfajta munkadalt énekel, s így irányítja őket, mikor mit kell épp csinálniuk – magyarázza.

– mondja –, ezért először külföldön vásárolta azokat, majd Vastag Ágnes iparművész segítségével jutott hozzá immár olyan alapanyagokhoz, amelyekkel magasabb minőséget tudott elérni. – Hét évig éltem Németországban, amikor a Richter ottani vállalatát vezettem, ott az ember hozzászokik, hogy bemegy egy boltba, és van ötvenféle fonal, cérna. Ezért egy kicsit szíven ütött, hogy itthon ennek ennyire kiveszett már a kultúrája, tradíciója – mondja. Manapság egyedül talán csak Pápán maradt meg egy olyan régi textiles cég – Lőrincz Péter műhelye –, akiktől a felvetőfonalat meg tudja vásárolni, s egyáltalán még lehet velük beszélni a szakmáról. Ott is megtörtént már a generációváltás, a fiú folytatja az apai örökséget.

Amikor épp nem sző, a férjével rendszeresen túra-kerékpározik, hetente többször is letekernek 60-70-80 kilométert alkalmanként. Februárban elkezdik, október végén fejezik be, s jön a tél, ami épp alkalmas a csendesebb, elmélyültebb kézimunkához. S hogy milyen érzés, ha egy-másfél év után elkészül egy bonyolultabb, kézi szövésű szőnyeg? Van egyfajta elégedettség, vagy rögtön az vetődik fel, úristen, mit csináljak legközelebb? – kérdezzük. Azt válaszolja, hogy ilyenkor inkább jólesően nyugtázza, hogy vége van egy munkának, s lehet egy kicsit pihenni. A fonalak felvetése a szövőszéken nagyon bonyolult, könnyen el lehet rontani, ezért sokszor kell újrakezdeni, így pont ez az első lépés a legnehezebb.

– Úgy szoktam fogalmazni, hogy meg kell éhezni újra a szövésre, mert ezt csak teljes erőbedobással lehet csinálni. Tízcentiméterenként 66 felvetőfonál van egymás mellett, ki lehet számolni: közel nyolcszáz a 120 centiméteres szövőszéken. Ezt mind úgy feltenni, hogy ne gubancolódjanak össze, ahhoz kell némi segítség. Ilyenkor (is) kapóra jön a mérnök férj. A nappaliban eldöntenek két széket, a két támla között húzzák ki a felvető fonalakat, amiket majd egy-egy nyalábot összefonva egy kecses ruhafogas ágára akasztanak, így nem gubancolódik össze. Utána ezeket egyenként áthúzza a nyüstön, és két végponton rögzíti a szövőszéken. – Ez a legkevésbé szeretett része ennek a munkának, így amikor levágok egy kész szőnyeget, arra szoktam gondolni, hogy a fene egye meg, megint kezdődik a felvetés. A múltkor például hat hónapot kihagytam, mert ebbe a sziszifuszi szakaszba nem volt kedvem belevágni. Utána már megy, van, hogy késő estig itt ülök, mert egyre jobban rajzolódik ki a minta, s mint mondtam, valójában türelmetlen vagyok, s alig győzöm kivárni, hogy egyben lássam a szőnyeget.

A legutóbbi szőnyeg egyébként egy antik Yoraghan minta a perzsa Heriz vidékéről, az 1920-as évekből származó lenyomat alapján készült, úgynevezett ghiordes csomózással, gyönyörű színei szinte fénylenek. Amikor feltette egy szövéssel foglalkozó csoportba, több mint tízezer lájkot kapott rövid időn belül. Zsuzsa azt mondja:

s mindig van miért leverni a port a régről velünk tartó, megvalósulatlan álmokról, már megérte.