Franciaország;betiltás;közösségi média;Emmanuel Macron;

Képünk illusztráció

A francia elnök kitiltaná a közösségi oldalakról a 15 év alattiakat

Emmanuel Macron a közösségi médiát nevezte meg a fiatalok körében elharapódzó erőszak egyik forrásának, arra reagálva, hogy nemrég egy 14 éves fiú késsel halálosan megsebzett egy oktatási asszisztenst Kelet-Franciaországban.

A francia elnök bejelentette, törekedni fog arra, hogy az Európai Unió jogszabályban tiltsa be a 15 év alattiak közösségimédia-használatát. Emmanuel Macron a bejelentést nem sokkal azt követően tette, hogy egy 14 éves fiú késsel halálosan megsebzett egy oktatási asszisztenst Kelet-Franciaországban.

A France 2 közszolgálati televíziónak nyilatkozva Macron reményét fejezte ki, hogy néhány hónapon belül eredményt ér el. „Ha így nem működik, nekilátunk Franciaországban; nem várhatunk” – szögezte le a Nogent városában történt halálos késelés után. Az interjút követően az X-en közzétett üzenetében azt is aláhúzta, hogy szakértők is támogatnak egy ilyen jellegű szabályozást.

„A felületek tudják ellenőrizni az életkort, hát csinálják!” – jelentette ki Macron, aki a közösségi médiát nevezte meg a fiatalok körében elharapódzó erőszak egyik forrásának. A közösségi média életkor szerinti szabályozása világszerte több országban vált vita tárgyává: az egyik legszigorúbb rendelkezést az ausztrál kormány hozta, amely tavaly a 16 éven aluliaknak tiltotta meg ezen felületek használatát.

A milliárdos kijelentette, hogy túl messzire ment néhány, az amerikai elnöknek címzett bejegyzésével, amelyeket a közösségi médiában folytatott szóváltásuk során tett közzé.