Bognár Péter: Elmész, visszajössz, sose halsz meg (részlet)

Késő délután ért vissza az autóhoz. Órák óta nem jutott vízhez, por csikorgott a foga alatt, kétszer vagy háromszor el is tévedt a szántóföldek között, a kialvatlanságtól és a fáradtságtól alig állt a lábán. Már azt számolgatta, hogy mikorra érnek haza. Miskolc felé mennek, mikor elérik az autópályát, onnantól számítva három óra. Aztán meglátta az autó alá tolt téglákat.
Antal barátom szerint, amikor észrevette, hogy le van szerelve a bal hátsó kerék, eltört benne valami. Futni kezdett az autó felé, de néhány lépés után megállt, és visszafordult, mint akit fejbe kólintottak. Percekbe telt, mire összeszedte magát.
Az autó teljesen ki volt fosztva, a műszerfal odvaiból drótok lógtak ki, a kesztyűtartó tartalma ki volt szórva az ülésre, az autó körül is tárgyak hevertek szanaszét, a csomagtartó üres volt, Szaffónak nyoma veszett, a másik ketrecnek szintén. Amikor idáig ért az elbeszéléssel, a barátom elhallgatott, és lehunyta a szemét. Percek teltek el. A szája meg-megrándult, egyébként mozdulatlanul feküdt. Elfordultam. Sajnáltam a barátomat, de haragudtam is rá. Mert hiszen az a cső, amibe a másik ember sétál bele, az mindig nyilvánvaló, az mindig ordítóan egyértelmű, annyira, hogy szinte fájdalmat okoz. Épp csak azt nem látjuk, amiben mi magunk nem leszünk képesek megfordulni már.
Vártam egy darabig, aztán rászóltam, hogy igyon egy kis teát. Edina benézett az ajtón, Antal barátom csak legyintett, majd a szája elé emelte a kezét, hogy eltakarja kitört első fogait.
Minek?
Igaza volt.
Egy darabig hívogattam Szaffót, folytatta aztán, hátha csak szélnek eresztették a bűnözők, majd megnéztem, nem maradt-e a kocsiban egy flakon víz. Az ülés alatt találtam egy bontatlan palackot, ittam, körbejártam az autót. Az autó körül terepmotorok nyomával volt tele a föld.
Erre a részletre többször is rákérdeztem, de Antal barátom mindig ugyanazt válaszolta. A poros úton jól felismerhető volt két vagy három terepmotor egymást kerülgető nyoma. A falu felől jöttek, és miután kifosztották az autót, menekülni is a falu felé menekültek el. Nem nagyon hittem ezekben a motorosokban.
Hogy vitték volna el a ketrecbe zárt Szaffót motoron?
Talán kétfelől fogták. Talán kinyitották a ketrecet.
Miután ivott, Antal barátom előkereste a pótkerékzár kulcsát. A zárat szerencsére nem tudták feltörni. Leszedte a pótkereket, és odagurította a csonkként meredező tengelyvéghez, de se a csavarokat nem találta meg, amivel rögzíthette volna a kereket, se a csavarkulcsot. Minden erő kiment belőle.
Leült a fűbe, a hátát az autónak támasztotta, és lehunyta a szemét. Talán aludt is valamennyit. Aztán hangokat hallott. Többször is azt hitte, hogy Szaffó ugat valahol. Fölkelt, körbenézett, a távcső persze nem volt meg, visszaült a fűbe. Amikor meghallotta a fiú hangját, biztos volt benne, hogy megint képzelődik.
Becsapták az urat, igaz? Elszedték a pénzét. Mondtam az úrnak, hogy be fogják csapni.
A fiú közelebb ment az autóhoz.
Még a kereket is elvitték.
Antal barátom nem hallotta a robogó hangját, de a mandzsettást most is ugyanaz a fogatlan szállította, mint néhány órával ezelőtt. A fiú megcsóválta a fejét.
Most már bánja az úr, igaz? A robogón üldögélő fogatlan felé bökött az állával.
Jobb lett volna, ha idehozom a nővérét, igaz? Elgondolkozott, megcsóválta a fejét, köpött egyet. Egy százasért idejött volna az úrnak.
Antal barátom feltápászkodott, és átment az autó túloldalára, és vizelni próbált. Hányingere volt, fogalma se volt róla, mit fog csinálni, de nem volt ereje hozzá, hogy válaszoljon a fiú kérdéseire.
Mért nem teszi föl a kereket az úr, kérdezte a fiú, mikor Antal barátom befejezte a dolgát. Nem bírja el?
Elvitték a csavarokat meg a kulcsot, mondta a barátom. A fiú megnézte a csonkot.
Ötvenért hoz a kollégám csavarokat. Kulcsot is hoz. Fél óra. Majd kis szünet után megkérdezte. Tudja az úr, mi történt a kutyával, ami az autóban volt?
Antal barátom szerint attól, amit a fiú mondott, még neki is megbicsaklott a térde.
A fiú azt állította, hogy Szaffó lefoglalásra került. Jogi alapon, állatvédelmi okból kifolyólag.
Kutya, bezárva egy autóba, nyári melegben. Valaki meglátta, följelentést tett a hatóság felé, a hatóság kénytelen volt kiszállni.
Magának kereste a bajt az úr.
Szegény barátom! Forgott vele a világ, teljesen megzavarodott attól, amit a fiú mondott, fogalma se volt róla, mit csináljon. Az első gondolata az volt, hogy agyoncsapja a mandzsettást, dehát mégiscsak gyerek volt. A fiú fél szemmel a barátomat leste, közben elővette az ingzsebéből a cigarettát, rágyújtott. A barátom felé nyújtotta a dobozt. Tóni elfogadott egy szálat.
Hozzon csavart a kollégám? Aztán majd meglátjuk, hogy lehet-e még tenni valamit a kutyáért. Mennyi pénze maradt az úrnak?
Tóni azt mondta, hogy kifizeti az ötven eurót a csavarokért meg a kulcsért, de csak azután, hogy idehozták őket. Arra, hogy összesen mennyi pénze maradt, nem válaszolt. Ebben egészen biztos volt.
A mandzsettás fiú odahívta a fogatlant, megmutatta neki a csonkot, aztán váltottak pár szót, a fogatlan visszaült a robogóra, és eldöcögött Kistárkány irányába.
Mikor elült a por, Antal barátom elkezdte összeszedegetni a földről mindazt, amit a tolvajok, vagy ahogy a barátom fogalmazott, a bűnözők a kesztyűtartóból meg az ülésekről kiszórtak a földre. A fiú segített neki. Vékony volt, vékony csontú, a feje kicsit nagyobb, mint amekkora a testéhez illett volna. Aztán szemügyre vették a műszerfalat.
A helyzet nem volt olyan rossz, mint ahogy Antal barátom hitte, kiderült, hogy a tolvajok csak a navigációs rendszer szerelték ki. A fiú megcsóválta a fejét.
Az úr hibája, mondta. Persze hogy elviszik, ha nincs itt senki. Hova ment az úr?
Egy kutyáért.
Szerződést akartak aláíratni az úrral, mi?
A barátom nem válaszolt.
Nem írta alá, ugye? Tudom, kik voltak. Két férfi, igaz?
Tóni kijavította, hogy egy férfi meg egy nő, de a fiú dühösen legyintett.
Az mindegy. Aláírta?
Megint nem kapott választ.
Aláírta! Aláírta az úr!
A fiú széttárta a kezét, és arcát az ég felé fordította, aztán eltakarta a szemét, mintha nem tudná elhinni, amit hall.
Aláírta a szerződést! Akkor fizetnie kell nekik. Akkor ki kell fizetnie nekik, amit aláírt.
Már kifizettem.
A fiú olyan fájdalmas arcot vágott, mintha az ő pénze lett volna.
Kétszázat is elkértek, igaz? Vagy még többet. Többet?
Többet, ismerte el a barátom.
Háromszázat?
Antal barátom tett egy bizonytalan mozdulatot. Nagyon szégyellte magát, és semmiképpen se akarta elárulni a fiúnak az összeget, de az tovább faggatta.
Hétszázötvenet, vallotta be végül.
Odaadott nekik hétszázötven eurót?
Oda.
A fiúnak még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Szinte dadogott, úgy megzavarta, amit hallott.
Odaadott nekik az úr hétszázötven eurót? Dehát mire gondolt az úr? Minek írta alá a szerződést? Én figyelmeztettem az urat, hogy be fogják csapni. Hogy el fogják szedni a pénzét.
Aztán úgy tűnt, mint aki gondolkozni kezd.
Kék autóval jöttek, mi?
Pirossal.
Pirossal. Tudom. Tudom, kik voltak. Talán még vissza lehet szerezni a pénzt. Nem az egészet persze, de egy részét. Csak sietni kéne.
A fiú az utat kezdte kémlelni, de a fogatlannak se híre, se hamva. Antal barátom beült az autóba, és ráadta a gyújtást. A motor, úgy tűnt, működik. Ivott még néhány korty vizet, és próbálta rendezni a gondolatait.
A fiú született üzletember. Ügyes gyereknek tűnik, ez tény. És az is tény, hogy figyelmeztette. Próbálta lebeszélni a vásárlásról.
Biztos vannak kapcsolatai. Testvérei. Az apja biztos valami főnök. Különben nem lenne ilyen nagy a pofája.
Ha tényleg ismeri a szőrös kezűt meg a lányt, akkor talán még tehet valamit. Különben miért küldte volna el a fogatlant csavarért?
Nem ingyen segít majd. Nyilván nem ingyen. El fogja kérni a visszaszerzett pénz negyedét. A felét. De az is valami. Aztán a másik feléből kiváltja Szaffót, és rögtön indulnak. Egyszer csak felkiáltott a fiú. A távolban tényleg mintha a robogó közeledett volna.
Mikor odaért hozzájuk a fogatlan, Antal barátom a saját messzelátóját pillantotta meg a nyakában. A fogatlan kibújt a gukker pántjából, és mondott valamit a mandzsettásnak. A mandzsettás megkérdezte, hogy Antal barátomé-e a távcső. Akkor talán a többi dolgot is vissza lehet szerezni.
A barátom átvette a messzelátót, és letette az autó ülésére. A fogatlan állítólag gyerekektől vette el bent a faluban. Taknyosok, csóválta a fejét a mandzsettás nagy komolyan. Aztán nekiláttak a pótkerék felszerelésének.
Antal barátom és a fogatlan dolgozott, a mandzsettás utasításokat adott nekik, és véleményezte a munkafolyamatot, az eredményt. Már sötétedett, amikor végeztek. A barátom megtörölte a kezét egy rongyban, adott ötven eurót a mandzsettásnak, és megkérte őket, hogy vezessék el Szaffóhoz. A fiú értetlenül nézett rá. Kiderült, hogy a hatóság telephelye valami másik faluban vagy településen vagy városban van, de már úgysincs ott senki, csak másnap tudnak elmenni a kutyáért. A barátom egy darabig győzködte a fiút, hogy biztos van valami éjjeliőr azon a telepen, de mandzsettás csak csóválta a fejét.
Hol fog éjszakázni az úr?
A barátom bevallotta, hogy fogalma sincs. Majd alszik az autóban. A fiú erről hallani se akart. Náluk otthon van egy nyári konyha, ami üresen áll, mondta. Abban van egy heverő. Senki se fogja háborgatni. Kipiheni magát, az anyja enni is ad neki, aztán ő reggel egy ötvenesért elvezeti a telephez.
A fiú a barátommal ment vissza a faluba. Egyikük se szólt egy szót se. Már látszott az első ház, mikor Antal barátom megkérdezte a fiút, hogy nem tudja-e, kik jelentették föl. A fiú megint csodálkozni látszott. Hogyne tudná. Ő meg a kollégája. Antal barátom nyelt egyet, de nem mondott semmit. Aztán megérkeztek egy ház elé.