A hazai ellenzéki politikusok és a sajtó folyamatosan azt firtatja, hogy a magyar gazdagok és szupergazdagok mire költik verejtékkel megkeresett milliárdjaikat: milyen autóból, milyen pulóverben vagy nadrágban, milyen órával a karjukon szállnak ki, vagy éppen milyen helikopterbe vagy repülőbe szállnak át.
A szupergazdagok költekezése - akár visszafogott, akár hivalkodó - személyiségfüggő, és akár tetszik, akár nem, magánügy. Milliók és milliárdok repkednek osztalékként és vándorolnak céges tulajdonból magánzsebekbe. Ez a kapitalizmus, és ez nem morális kérdés. A moralizálásnak ebben az értelemben nincs helye és alapja. Néhány százezer (vagy kevesebb) forintért lehet keményen dolgozni, milliókért nem, különösen, ha az a tőke eredménye, hozadéka.
De nem ez a valós kérdés. Még akkor sem, ha felmerülhet, hogy mi az oka ezeknek az elképzelhetetlenül nagy osztalékkivételeknek. A nagy kérdés és a jogos felvetés nem a kivétel összege és ideje, hanem az, hogy miként jutottak hozzá a milliárdokat termelő cégekhez; hogyan tudják a magyar átlaghozamot többszörösen túlszárnyalni; mi az oka, hogy vagyonuk rekordsebességgel gyarapszik; és mi történik a rendszeresen kivett osztalékkal. Ilyen nagyságrendű összegeket magánfogyasztásra, még szuperluxus kiadások esetében sem lehet ugyanis elkölteni.
Hogy miért vesznek ki milliárdokat, amikor erre nincs szükségük, és a pénz elköltésére, felélésére lehetőségük sincs, persze jó kérdés. Van egy gyanúm, hogy a bevételükhöz képest szerény, de jól menedzselt jótékonykodás árnyékában az osztalék útja és sorsa már nem véletlenül tabu, ugyanis az már tényleg nem követhető. Lehet, hogy külföldre vándorol, és ott biztosítja majd tulajdonosának a jólétet, sőt esetleg másnak is, amikor a NER már nem fog létezni. Felkészülés lehet ez a széljárás megváltozására és a vagyon biztonságba helyezésére. Nem kivételes jelenség a mai világban, igaz, demokratikus országokra nem éppen jellemző. Mindenki fantáziájára bízom, hogy milyen más utat járhat még be az osztalék, amelynek már bottal lehet ütni a nyomát…
De ismétlem, alapvetően nem a rongyrázással és a felfoghatatlanul nagy osztalékokkal van bajom, hanem azzal, hogy hogyan jönnek létre ezek az irdatlan összegek. A közvagyon magánvagyonná alakítása a módszer. Túlárazott közbeszerzések vagy azoknak a konkrét pályázó adottságaira való kiírása; közvagyon olcsó eladása, majd drága visszavétele; állami támogatások - csak néhány eljárás a gazdag módszertanból. Ennek eredményeként lett az ország az EU legkorruptabb állama a Transparency International felmérése szerint.
Ami a kormányzat szerint persze nem igaz, sőt csak azoknak érdekük ilyet állítani, akik pénzelik a felmérőket, valójában pedig Magyarország a legkevésbé korrupt az EU-ban: a pénz ugyanis a NER-hoz vándorol, vagyis a hazát erősíti. (Ha itt marad, és nem viszik külföldre vagy válik kámforrá - gondolom.)
Mindenesetre az osztalékok nagysága alig tart lépést a NER beruházásaival, így tehát nem állja meg a helyét az az érvelés, hogy mindez a hazát erősíti, gyarapítja. Kivéve persze, ha a haza fogalma leszűkül a NER-re. Az osztalékok túlnyomó többsége ugyanis elillan, a haza – akár kis betűvel, akár naggyal – nem lát ebből jóformán semmit.
Ezért lovagolják meg egyesek mindebből azt, ami a Holdról is jól látható: az autókat, repülőket, táskákat. Az ország leggazdagabb embere gázszerelőként majdnem csődbe ment, de „a jóisten, a szerencse és Orbán” jóvoltából fordult a kocka. Persze a felsorolás sorrendjének helyes voltában szabad kételkedni, hiszen elég csupán arra visszaemlékezni, hogy mi történt Simicska vagyonával, miután szembefordult a miniszterelnökkel; vagy elmerengeni azon, vajon a NER külföldi befektetései miért nem szárnyalnak úgy, ahogy a belföldiek. Ha hiányzik a politikai hátszél, a feltételezett zsenialitás is odalesz?
A NER-nek egyszer vége szakad. Akkor felmerülhet a kérdés, milyen úton-módon került igen rövid időn belül ekkora vagyon magánszemélyekhez.
Miért állta az adózó ennek az elképzelhetetlen vagyonosodásnak az árát?
A NER ezt tudja. Készül rá. Kuvaitban vagy Dubaiban, Spanyolországban vagy Svájcban. Ha elvész a magyarországi vagyonuk, nem fognak éhen halni, ahogy a külföldre kényszerített orosz oligarchák sem. Ráadásul még az életükért sem kell majd reszketniük - ellentétben orosz sorstársaikkal.
Mi, ittmaradók pedig egy olyan országban fogunk élni, amely a korrupciós listán nem lesz szégyenfolt, és megkapjuk végre az EU-s pénzeket. Azt a nemzeti jövedelem 3-4 százalékát kitevő összeget, amelyet a NER-rendszer miatt elveszítünk.
A szerző politológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
