Nyolcvanhat éves korában hétfőn rövid betegség után elhunyt Frederick Forsyth író, akinek munkásságát a keddi brit sajtó nagy terjedelemben méltatja. A The Times napilap összegzésében Forsyth, akinek művei több mint 30 nyelven 75 millió példányban keltek el, "kém, újságíró és bizonyos fokig vonakodó regényíró volt". Csak 2015-ben derült ki, hogy a hatvanas években egyszerre dolgozott külföldi, főleg haditudósítóként a BBC-nek és az MI6 hírszerzésnek, melyhez fizetség nélkül is húsz éven át hűséges maradt. Írói munkásságát kalandos előzmények után harmincas évei elején kezdte el, amikorra Biafra (a nigériai rövid életű szakadár állam) függetlenedési erőfeszítéseiről szóló jelentései miatt távozni kényszerült a közszolgálati óriástól.
Első, 1971-es megjelenése után azonnal bestsellerré vált műve, A sakál napja volt, melynek kéziratát eredetileg négy kiadó utasította vissza. A Charles de Gaulle francia elnök kivégzésére szőtt összeesküvés történetét számos olyan könyv követte, köztük az Odessa-ügyirat, A háború kutyái, A negyedik jegyzőkönyv, egészen utolsó, 2018-ban a könyvesboltokba került regényéig, A Rókáig, melyek elmélyült kutatáson alapuló, valóságos eseményekhez közel álló lebilincselő fikciók voltak. Ahogy most kiadója, Bill Scott-Kerr fogalmazott, "Freddie thrillerjeit ma is milliók olvassák a világon, a műfaj meghatározói és kortárs írók által elérni próbált mércék". Példamutató fegyelemmel dolgozott kora reggeltől folyamatosan hat órán át, egy-egy könyvet átlagosan 55 nap alatt fejezett be és szövege minimális szerkesztést igényelt. Soha nem bánta, hogy olvasóinak 80 százaléka férfi volt és nyíltan vállalta fő ihletését, pénzéhségét is.
Meghalt Frederick Forsyth