Folytatódik az üzengetés Orbán Viktor egykori iskolatársa, a gázszerelőből lett dollármilliárdos Mészáros Lőrinc és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke között. Utóbbi most újabb Facebook-posztban érdeklődött, mikor fogják élő adásban kivesézni a felcsúti oligarcha gazdagodásának mikéntjét.
„Várom szíves visszajelzését, hogy mikor tudjuk a baráti levelezésünk után immár élő adásban, valamelyik televíziójában folytatni a diskurzusunkat (párbeszéd) a csodás gazdagodásáról” - fogalmazott a Tisza Párt elnöke. Úgy folytatta, megnézte az elérhető adatokat és ez alapján Mészáros „tévedett", amikor azt írta, hogy már Orbán Viktor hatalomra kerülése előtt milliárdos volt. „Gondolom ön is hallotta, hogy egy cég értéke nem egyezik meg a cég éves árbevételével” - jelezte.
A céges beszámolók alapján Magyar Péter számára az az érdekesség is feltűnt, hogy Mészáros Lőrincnek valahogy pont azt követően kezdett exponenciálisan nőni a vagyona, hogy Simicska Lajos 2015-ben a G-nappal szembefordult az Orbán-kormánnyal.
„A csodás gazdagodása mellett szerintem arra is kíváncsiak a honfitársai, hogy a nevén lévő 1400 milliárd forintból mennyi ténylegesen az öné és mennyi a Dinasztiáé. Hogyan van a vagyon lepapírozva, hogy nehogy véletlenül megpattanjon a családi ezüsttel. Tényleg daruval kellett beemelni az új kecóba a széfet? Valóban hordóban és fémládákban van elásva a cash (készpénz) egy része Felcsúton és Hatvanpusztán? Várom a jelentkezését! This is the beginning of a beautiful friendship (ez egy gyönyörű barátság kezdete). És ne feledje, egy a jelszó, tartós béke és bilincs, bilincs, rács, rács. Oligarcha (ch-val és egy szó)” - írta a Tisza Párt elnöke, aki végezetül megkérdezte még, hogy a zebrákat Felcsút környékén, vagy valahol az Alföldön-találták-e, és hogy finomak-e.
Mészáros Lőrinc nyílt levelet írt Magyar Péternek, amiben azt is megemlíti, hogy a Tisza Párt elnöke korábban többször is próbált nála elhelyezkedniMagyar Péter válaszolt Mészáros Lőrinc nyílt levelére: Bilincs, bilincs, rács, rácsAkciósan már 138 ezer forintért is lehet kapni olyan pólót, amelyben Mészáros Lőrinc azt mondta, nem érzi túlzónak a 22 milliárdos magánrepülőgépét