Fidesz;Navracsics Tibor;Hadházy Ákos;

Hadházy Ákos az egyik leggerinctelenebb fideszesnek nevezte Navracsics Tibort

A független országgyűlési képviselő, a miniszter egykori párttársa úgy látja, hogy aki 15 év NER után a Fideszben politizál, „az vagy maga is haszonhúzó társtettes vagy hülye vagy zsarolják” valamivel.

„Kevés károsabb ember van a magyar politikában, mint Navracsics, az emberarcú reformfideszes” – kezdi Hadházy Ákos csütörtöki posztját, melyben reagált a közigazgatási és területfejlesztési miniszternek az Öt pontban című podcastban elmondott kijelentéseire.

Mint arról beszámoltunk, Navracsics Tibor szokatlanul őszinte hangvételűnek tűnő interjút adott Dull Szabolcsnak, kritikákat fogalmazva meg mások mellett a miniszterelnök vejével, Tiborcz Istvánnal kapcsolatban, továbbá odaszólva a „luxizást” egyébként rossz szemmel néző Lázár Jánosnak is a vadészkastélya miatt. 

Az egykori fideszes Hadházy bejegyzésében felidézte, hogy 2013 és a trafikmutyi előtt is több olyan pont volt, amikor azt gondolta, „ideje otthagyni a fideszes bűnszervezetet”. Az, hogy ezt túl későn tette meg, leginkább Ángyán József professzornak és Navracsics Tibornak volt köszönhető.

„Mindkettőről tudtam, hogy őszintén és erőteljesen kritizálják a lopást és valódi konfliktusokat vállalnak fel a párton belül. Csakhogy kettejük között van egy hatalmas különbség. A professzor úr már 2012-ben lemondott az államtitkárságról, majd 2013 júniusában (talán a trafikmutyi hatására is) kilépett a Fidesz frakcióból is. Navracsics azonban vígan bennmaradt, majd a nagy ellenállásának »büntetése« az lett, hogy öt évre brüsszeli biztosként próbálta az egyre inkább fasizálódó Fideszt szalonképesnek hazudni” – szúrt oda a miniszternek a független országgyűlési képviselő.

Hadházy azzal folytatta: „Ezt teszi 2022 óta is, amikor visszaült a »parlamentbe« és visszaült a kormányba is és az »emberarcú fideszesként« próbálta kikunyerálni az EU-s támogatásokat Brüsszelben. Bár aztán megint volt egy nagy »ellenállása«: átült Semjén frakciójába.” Az ellenzéki politikus úgy látja, aki 15 év NER után a Fideszben politizál, „az vagy maga is haszonhúzó társtettes, vagy hülye, vagy zsarolják valamivel”. 

„Navracsicsot éppen azért tartom az egyik leggerinctelenebb fideszesnek, mert még mindig úgy gondolom, hogy meggyőződéses atlantista, jobbközép politikus, aki tűpontosan látja, hogy mit tettek, mit tesznek ezzel az országgal. De pont ezért mélyen vállalhatatlan az, amit tesz”

– írta Hadházy. Majd arra a megállapításra jut, hogy Navracsics Tibor szereplése „annak a reménynek a fenntartása, hogy nincs szükség ellenállásra, majd a fideszes urak elrendezik békésen a dolgokat”.

Magyarország nem bizonyította, hogy az LMBTI-személyek hétköznapi életét megjelenítő tartalom kárt okozhat a kiskorúak egészséges fejlődésében.