Egerben született, Budapesten, a Pesti Barnabás Szakközépiskola irodalom-dráma tagozatán végzett, színésznőnek készült, de az irodalom- és drámaelmélet tanulmányozásával párhuzamosan érdeklődni kezdett az emberi test működése iránt. Tizenhét éves volt, amikor édesanyja nagyon beteg lett. Akkor jutott eszébe, hogy ha nem színésznő, akkor ápolónő lesz. Hogy miért nem új karriercélja felé indult el mégsem? Azért, mert mindennapi kórházlátogatása során észrevette, hogy a hátsó lépcsőn lévő odaszáradt koszt egyszer sem takarították fel.
Amikor anyja elmondása szerint az is megesett, hogy gyógyszert, fájdalomcsillapítót az orvosa otthonról, vagy a magánrendeléséről vitt be neki, akkor a lány letett a kórházi betegápolásról. Viszont továbbra is érdekelte a gyógyítás, tanulni kezdett és természetgyógyászként végzett Földes Lászlónál, a Mantra Szabadegyetemen. Akkoriban is nehéz volt munkát találni, végül egy élelmiszerboltban lett eladó. Önállósodott, de mire minden hónapban kifizette a lakbért és a rezsit, szinte semmi másra nem jutott pénze, pedig akkorra már főpénztáros beosztásban dolgozott.
– Milyen úgy egy kasszában ülni, hogy tudja, azokat a dolgokat, amiket blokkol a vásárlóknak, saját magának nem tudja megvenni?
– Meghasonlott. Imádom a paradicsomlevet, emlékszem, négyszázharminc forint volt akkor, pont mint az órabérem. Fizetésnapon vettem egy litert, és addig ittam, amíg tartott. A másik kedvencem a Camambert sajt volt, vettem egyet, és egyszerre megettem az egészet. Ennyi az élet? Azért szakadok meg, hogy egyszer egy hónapban egy semmi kis paradicsomlevet vagy egy darab kommersz sajtot vegyek?
– Vagy-vagy?
– Igen, egyik hónapban ezt, a másikban azt. A kettő egyszerre nem ment. Közben bőszen tanultam angolul, hogyha lesz valami külföldi munkalehetőség, tudjak kommunikálni. Nem vártam a sült galambot, elébe mentem a dolgoknak, kerestem, így találtam is egy számomra megfelelő állást. Február 14-én, Valentin napon jöttem ki Németországba, München mellé. Huszonöt éves voltam, tele tettvággyal. Intenzív némettanulásba fogtam, és szerencsémre német főiskolásokhoz sikerült beköltöznöm albérletbe, egy régi építésű, bajor házba. Rengeteget tanultam tőlük, de a hivatalokban is türelmesek voltak velem, és mert látták rajtam az igyekezetet, segítettek is.
– Alacsonyabb szintű nyelvtudással is talált munkát?
– Igen, de közben folyton tanultam, kommunikáltam, ahogy tudtam. Rájöttem, éles helyzetben nem lehet szégyenlősködni. Hamarosan elkezdtem dolgozni a reptéren, a beléptető rendszernél, tehát rögtön olyan helyre kerültem, ahol muszáj volt beszélni. Sokan ott rontják el a külföldön való munkavállalást, hogy magyar közegbe kerülnek, ami roppant kényelmes, úgy viszont soha nem tanulnak meg beszélni az adott ország nyelvén. Egy idősebb bajor férfi volt a közvetlen munkatársam, aki a csomagátvizsgáló kamerát figyelte. Ő, aki nagyon szép hochdeutsch-ot beszélt, mondta nekem: Zsófi, mindegy, hogyan, csak mondd nekem, amit akarsz, nekem ez az anyanyelvem, ketten kiókumláljuk, mit szeretnél! Ha nem mondasz semmit, nem tudok a fejedben olvasni. Eleinte csak egymás után tettem a szavakat, utána elkezdtem figyelni a szórendre, a mondatrendre, egyre többet tudtam. Ugrásszerűen fejlődtem, azután megismerkedtem a férjemmel, és vele végre tudtam magyarul beszélgetni. Mert az nagyon hiányzott.
– Nem az volt az álma, hogy magyar lányként külföldi férjet fogjon magának?
