Szombat délben tette közzé beszámolóját a Whitedog Media Kft., Várkonyi Andrea elsősorban műsorgyártással és reklámügynöki munkával foglalkozó vállalkozása - írja az MFor.
Az egyre jobban teljesítő cég a 2024-es évet
10,16 milliárd forintos árbevétellel és 1,36 milliárd forintos adózott eredménnyel zárta.
A vállalkozás a bevételek terén először érte el a 10 milliárd forintos szintet. 2023-ban ebben a sorban 8,92 milliárd forintot könyvelt el a cég, de a profit is százmilliókkal hízott az egy évvel korábbi 1,09 milliárd forintos szinthez képest.
Várkonyi Andrea és üzlettársa, Gergely Judit a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is osztalékfizetés mellett döntött. A beszámolóhoz csatolt taggyűlési jegyzőkönyvből az derült ki, hogy összesen 1,36 milliárd forintnyi, tehát az éves nyereség egészének megfelelő összegű osztalékot vesznek ki a cégből. Ennek megoszlása a következő a tulajdonosok közt:
Várkonyi Andrea: 1 024 987 500 forint,
Gergely Judit: 341 662 500 forint
Várkonyi 2023-ban több mint 821 millió forintot vett fel, így a korábbi évek osztalékaival együtt a Whitedog Media már jócskán 2 milliárd forint feletti összeget hozott az üzletasszonynak.
A bevétel
Várkonyi-Gergely páros ezúttal is elsősorban reklámügynöki tevékenységgel keresett milliárdokat, a befolyt 10,16 milliárd forintból 10,15 milliárd forint innen származott, míg ingatlanbérbeadásból 51,88 millió forintot kaszált a cég.
A vállalkozás a honlapján elérhető portfóliójában több projektet is feltüntet.
A Galio húsipari cég reklámkampánya mellett például az MBH Bank és a Fundamenta számára készült kampányok is feltűntek, de a Kreatív beszámolója szerint Várkonyi Andrea cége csinálta az MBH bankfúzió utáni, 2023-as bevezető reklámkampányát is.
Hadházy Ákos szerint most egy hatszázezer forintos polót viselt Várkonyi Andrea Várkonyi Andrea egymilliós nadrágban szállt ki a 120 milliós Bentley-ből