Egyesült Államok;import;Donald Trump;vámháború;

Donald Trump megduplázza az importált acélra és alumíniumra kivetett vámokat

25-ről 50 százalékra, az intézkedés szerdától lép életbe.

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok szerdától megduplázza, azaz 25-ről 50 százalékra növeli az importált acélra és alumíniumra kivetett vámokat – írja a BBC.

A pennsylvaniai Pittsburghben tartott gyűlésen Trump elmondta, hogy a lépés elősegíti a helyi acélipar és ellátás fellendülését, miközben csökkenti a Kínától való függőséget. Hozzátette, 14 milliárd dollárt fektetnek a térség acélgyártásába az US Steel és a japán Nippon Steel közötti partnerség keretében, bár később újságíróknak azt mondta, hogy még nem látta és nem hagyta jóvá a végleges megállapodást.

Trump beszédét azzal kezdte, hogy 2018-ban, első elnöki ciklusa alatt bevezetett 25 százalékos vámokkal „megmentette” a legnagyobb amerikai acélgyártót, a pittsburghi US Steel-t. A vámtarifák megduplázását az US Steel túlélésének biztosítására hivatott intézkedésként emlegette. Az amerikai acélgyártás az elmúlt években hanyatlásnak indult, miután Kína, India és Japán előre tört a világ legnagyobb gyártói közé. Az USA-ban felhasznált acél körülbelül egynegyede importból származik, leginkább Kanadától és Mexikótól függ.

A lépésre azután kerül sor, hogy egy szövetségi bírói döntés a napokban felfüggesztette a Donald Trump elnök által áprilisban bejelentett vámok egy részének alkalmazását, mindazonáltal nem érintette az acélra és alumíniumra kivetett tarifákat. A Fehér Ház szóvivője erre reagálva csütörtökön közölte, hogy az amerikai kormányzat fellebbez a közelmúltban bevezetett vámok alkalmazásának átmeneti felfüggesztéséről szóló bírói döntéssel szemben, és nem változtat vámokra építő kereskedelempolitikáján.

Kiadáscsökkentés és feltárt pazarlás formájában eddig mintegy 175 milliárd dollár szövetségi költségvetési megtakarítást sikerült elérni a milliárdos vezette osztálynak.