rendőrség;megfélemlítés;vegzálás;kiállás;Momentum;

Füstgyertyázó momentumosok egy korábbi tüntetésen

A Momentum szerint rájuk szállt a hatalom, politikusaikat eltávolítják, a rendőrök vegzálják őket

Tompos Márton pártelnök állítja, a durvuló rendszer addig akarja feszíteni a húrt, amíg rá nem kényszeríti a Tisza Pártot valamilyen reakcióra. Kíváncsi arra, ha őket most kicsinálják, kiállnak-e mellettük.

Az aljas hatalom rászállt a Momentum aktivistáira, de mi nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni – posztolta az ellenzéki párt a Facebook-oldalán. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az elmúlt napokban tagjaikat és aktivistáikat – fogalmaztak – elkezdte vegzálni ez az aljas és gyáva hatalom. Minderre több is esetet is felsoroltak, Tompos Márton pártelnök pedig egyenesen Grúziából hozott példát, ahol mondvacsinált okokkal börtönöznek be ellenzéki vezetőket, a megrendezett tárgyalásokról pedig erősszakkal távolítják el a szimpatizánsokat. Szerinte a Momentum lesz a tesztalany, hogy a hatalom a jövőben Magyarországon is megcsinálja-e azt, amit most Grúziában.

– A keddi tüntetés után egyik tagunkat egy BKV-buszról szedte le a rendőrség, miután a buszt rendőrautókkal megállították. 10 rendőr 1 lányra, azért, mert füstgyertyázott – ez volt ezen a héten az első eset. Mint írták, szintén a keddi tüntetés után Szabó Bence politikusuk számolt be arról, hogy úton hazafelé egy fekete Audi lassított le mellettük, jelzett egy rendőrségi kisbusznak, amiből 7-8 rendőr szállt ki. – Körbevettek engem, igazoltattak, átvizsgálták a ruhámat és a táskámat – számolt be Szabó a történtekről, akinél szintén a játékbolti füstgyertya volt az ok.

Az ellenzéki párt lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint mindez semmi, ugyanis Szabó Bencét, aki a debreceni kulturális és oktatási bizottság külsős tagja, 6 év után eltávolították a testületből. nem sokkal azt követően, hogy tüntetést szervezett a Pride betiltása ellen. Az indoklás szerint az elmúlt hónapokban négyszer is hiányzott, ami veszélyezteti a bizottság munkáját. Szabó hiába védekezett azzal, hogy súlyos veseelégtelenségben szenved, kezelésekre jár, de júniustól egy új típusú kezelést kap, ami már nem fogja akadályozni a részvételét, kirúgták, szerinte egyértelmű, hogy a Pride szervezéséért.

Újabb eset történt szerdán egyelőre egy meg nem nevezett megyei jogú városban, ahol a Momentum önkormányzati képviselőjének indoklás nélkül, azonnali hatállyal felmondtak a munkahelyén. – Csütörtökön egy tagunknál házkutatást tartottak, mert felfújta egy útjelző tábla hátoldalára Lentiben, hogy már 1,5 éve nem kezdenek semmit egy helyi útszűkítéssel. Ez az ötödik alkalom volt, négyszer simán csak lemosták, most házkutatást tartottak nála – írták.

A Momentum elnöke külön posztban jegyezte meg, hogy a rendszer durvul, és addig fogja feszíteni a húrt, amíg a Tiszát nem készteti reakcióra, azaz arra, hogy az ő pályáján játsszon. – A Momentum tökéletes alany erre, mert sok olyan témával foglalkozunk (melegjogok, Ukrajna támogatása, eutanázia), ami a tiszás szavazókat is megosztja, viszont túl sok Momentum-szimpatizáns van a tiszás táborban ahhoz, hogy a mi kicsinálásunk, majd annak tiszás ignorálása kiverje náluk a biztosítékot. Mi kitartunk. Segítünk az MBH-károsultaknak, kiállunk a gyülekezési törvény csorbítása ellen, és a megtámadott civilek és sajtó mellett. A kérdés, hogy kiáll-e majd valaki értünk, ha ki kell – tette hozzá Tompos Márton.

A Tisza Párt elnöke arra is kíváncsi, hogy lehet még a helyén a szakterület vezetője, az illetékes államtitkár és miniszter.