Remes Gábor, a Barcsért Egyesület képviselőjelöltje nyerte vasárnap azt az időközi önkormányzati választást, amelyet a szintén egyesületi színekben politizáló néhai Diósi Anikó halála miatt kellett kiírni a Somogy megyei városban – derül ki a Nemzeti Választási Iroda honlapján vasárnap este közzétett adatokból.
E szerint Remes Gábor 144 szavazattal, a voksok 38,4 százalékával nyerte a megméretést és az önkormányzati képviselői mandátumot, Eperjesiné Pósz Tünde (Béke Egyesület) 116 szavazattal (30,93%) a második, Losteiner István (Fidesz-KDNP) pedig 115 vokssal (30,67%) a harmadik lett mögötte. A háttérbeli helyezkedésre már a 444 hívja fel a figyelmet, vagyis hogy Anderné Röszler Erika polgármester nem Remes Gábort, hanem Eperjesiné Pósz Tündét támogatta, állítása szerint azért, mert Remes Gábor a Demokratikus Koalíció egykori politikusaként „bizarr rajongással viseltetik” a Barcsért Egyesület vezetője iránt, és olyan, mintha „fideszes kottából” játszana.
Lapunknak is elküldött közleményében Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnökjelöltje gratulált Remes Gábornak, és jelezte, az ellenzéki párt őt indítaná a választókerületben a jövő évi parlamenti választáson is.