KDNP;lemondás;alpolgármester;Sümeg;

Feljelentést tett és lemondott Sümeg KDNP-s alpolgármestere

Konkrétumokkal egyiket sem indokolta.

Pénteken lemondott Sümeg kereszténydemokrata alpolgármestere.

Mindezt maga az érintett közölte Facebook-oldalán. Kalotay Kristóf saját bevallása szerint már néhány napja érleli magában, de csütörtök este meghozta a végső döntést.  Mindezek hátterében az az erkölcsi határvonal áll, amelyet nem tudok és nem is akarok átlépni. Az elmúlt időszakban, különösképpen ezen a héten olyan események történtek a hivatalban, amelyekkel nem tudok azonosulni. A köz szolgálata számomra nem csupán pozíció, hanem felelősség a közösség iránt, az értékrendem iránt és önmagam iránt is - fogalmazott, jelezve, hogy feljelentést tett ismeretlen tettes ellen az „elmúlt időszakban történtek miatt” - ám azt nem nevezte meg, hogy pontosan milyen ügyről van szó. Egyben jelezte, hogy a sümegi KDNP titkárként továbbra is szerepet vállal a közéletben. 

„A jövőben is Sümeg és polgárai érdekeit fogom tehát szem előtt tartani, és ennek megfelelően fogok dolgozni – immár nem alpolgármesterként -, de a közélet aktív és elkötelezett résztvevőjeként. Bár most egy fejezet lezárul, hiszem, hogy a közösség ereje tovább él, az igazságban, az összefogásban és abban a példában, hogy mindig van választás: a gerinc és a hallgatás között” - zárta sorait Kalotay Kristóf.  Előtte a héten Gaal Gergely elnökségi tag mondott le a posztjáról, mielőtt fegyelmi és etikai eljárást kezdeményezett volna Semjén Zsolt pártelnök és Latorcai János választmányi elnök ellen.

Úgy tűnik, neki is kellenek határon túli szavazatok azért.