Yaron Lischinsky és Sarah Milgrim éppen kilépett szerda este az amerikai fővárosban lévő Capital Jewish Museum épületéből, amikor egy 31 éves chicagói férfi, Elias Rodriguez közvetlen közelről tüzet nyitott rájuk. A támadó már órákkal korábban feltűnt az arra járóknak, amint fel-alá járkál a múzeum épülete előtt . Az épületben az American Jewish Committee éppen a fiatal diplomaták tiszteletére adott fogadást, ezen vett részt a lelőtt izraeli férfi és amerikai nő. Miután végzett a két áldozatával, besétált a múzeum épületébe, ahol először annyira zavartnak tűnt, hogy vittek neki egy pohár vizet. Miután a rendőrök megérkeztek a helyszínre, a férfi egy vörös kockás keffijét, a palesztin politikai ellenállást jelképező fejkendőt húzott elő és miközben letartóztatták, a „Free, free Palestine” rigmust kezdte el skandálni. Együttműködő volt, ő maga árulta el, hova rejtette a kettős gyilkossághoz használt fegyvert. Minden jel szerint válogatás nélkül zsidókat akart ölni, a hatóságok terrorcselekményként vizsgálják az ügyet.
Két áldozata párkapcsolatban élt, mindketten Izrael washingtoni nagykövetségén dolgoztak, Yechiel Leiter izraeli nagykövet állítása szerint a férfi, a 30 éves Yaron Lischinsky már az eljegyzésüket tervezte a jövő héten teendő jeruzsálemi úton. Az AP-nek nyilatkozó közeli ismerős szerint a német állampolgársággal is rendelkező keresztény férfi – egy zsidó apa és egy keresztény anya gyermeke – 2022 szeptembere óta dolgozott kutatási asszisztensként Izrael washingtoni nagykövetségén, még tinédzserkorában költözött Nürnbergből Jeruzsálembe, majd pályázott az amerikai álláslehetőségre. Barátnője, a 26 éves Sarah Milgrim a Kansas állambeli Overland Parkban született, vallásos zsidó közösségben nőtt fel, Tel-Avivba vándorolt ki, ahol Tech2Peace nevű, az izraeliek és a palesztinok közötti béke lehetőségeivel foglalkozó szervezetnél kapott munkát. Ő 2023 novemberében ment az Egyesült Államokba, Izrael washingtoni nagykövetségének a sajtóosztályán dolgozott.
Washingtonban lelőtték az izraeli nagykövetség két munkatársátBenjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szörnyűségesnek és antiszemita indíttatásúnak nevezte a támadást. Az antiszemitizmus és az Izrael elleni vad hangulatkeltés árát látjuk most – fogalmazott a kormányfő. Donald Trump a közösségi médiában tett közzé egy bejegyzést, amelyben határozott szavakkal elítélte a támadást. „Azonnal megálljt kell parancsolni az antiszemitizmusnak. A gyűlöletnek és a radikalizmusnak nincsen helye az USA-ban” – írta az amerikai elnök.
Gideon Szaár izraeli külügyminiszter már a felelősség kérdését is firtatta, amikor úgy nyilatkozott: a lövöldözés közvetlen következménye annak a „toxikus antiszemita izgatásnak”, amellyel Izraelnek és a zsidóknak ma szembe kell nézniük. Kiemelte, hogy több európai politikus és nemzetközi szervezetek vezetői is hozzájárultak a szikrához, amely kiváltotta a támadást. A hét elején több ország is elítélte Izraelt a Gázai övezet ellen újra elindított offenzíva miatt, amelyben a háború kitörése – vagyis a Hamász által Izrael ellen végrehajtott 2023. október 7. – óta életüket vesztő palesztinok száma már 53 ezer felett jár. A külügyminiszter szerint ez az elítélő álláspont felbátoríthatta a terror képviselőit.
A helyzetet árnyalja, hogy a megszólított Emmanuel Macron francia államfő, Sir Keir Starmer brit miniszterelnök is határozottan elítélték az esetet, utóbbi szerint az antiszemitizmus egy olyan gonosz, amelyet el kell tipornunk, bárhol is üsse fel a fejét. Megszólalt Friedrich Merz német kancellár is, aki szerint a támadás „megvetendő” cselekedet volt.
A washingtoni kettős gyilkosság után Izrael világszerte megerősíti külképviseleteinek biztonsági intézkedéseit