A nemzetközi filmkritikusok Fipresci-életműdíját vehette át Szabó István filmrendező péntek este a 78. cannes-i filmfesztiválon. Az Oscar-díjas magyar direktor az idén huszonhat éves A napfény íze felújított változatának a világpremierjére érkezett Cannes-ba, a mustra a Classics szekcióban mutatta be a művet péntek este, teltházas vetítésen a spanyol-mexikói filmrendezőről, Luis Buñuelről elnevezett teremben, ahol a filmet vastapssal köszöntötték.
Szabó Istvánnal nem sokkal a díjátadó előtt a szállodai szobájában találkoztunk, ahol elmondta: ő önmagát nem tartja klasszikusnak. – Klasszikus, megmondom őszintén – szabadkozott elegánsan , és azzal érvelt, ő elég jól ismeri a filmtörténetet. – Klasszikus A rettegett Iván és klasszikus a Hamu és gyémánt, Bergmantól az Erdei szamóca meg a Perszóna, meg hát klasszikus Fellinitől a 8 és fél, meg az Amarcord, meg a Satyricon, meg klasszikus Visconti pár műve. – Akkor ön nem klasszikus? – kérdezztük. – Én erről másképp gondolkodom. De örülök, ha a klasszikusok között vetítik a műveimet.
A napfény íze már csak azért fontos mű – ahogy lapunknak fogalmazott egy nappal korábban Robert Lantos producer –, mert mai szemmel is aktuális, Szabó István azért is rendezte meg, mert az 1990-es évek végén úgy érezte, egyre erősebb az antiszemitizmus. Szavai szerint Magyarországon ma jobb a helyzet, de a világ számos pontján rosszabb, például Kanadában zsinagógákat, zsidó iskolákat támadnak meg.
Mondták többen nekem, hogy A napfény íze aktuálisabb, mint valaha. Ez nem az én felelősségem, hanem a történelemé. 1938-ban születtem, megértem a Horthy-, a Szálasi-, a Rákosi-rendszert, ezekből jöttek a tapasztalatok ahhoz, hogy egy történetet elmeséljek. Ha ezek a tapasztalatok hasonlítanak a jelenre, az nem tőlem van, nem én rendeztem. Ezt tessék számon kérni a történelmen
– mondta lapunknak Szabó István . Hangsúlyozta: senki ne értse őt félre: a Mephisto és a Redl ezredes – amelyek arról szólnak, hogy valaki hisz egy ideológiában, de az elárulja őt – szintén aktuálisak. Az Édes Emma, drága Böbe – két lecsúszott tanítónő története – is abszolút aktuális. – Közép-Európát mutattam meg – fogalmazott.
Ralph Fiennes korábban egy interjúban azt nyilatkozta, akkor döntötte el, hogy rendezni fog, amikor Szabó Istvánnal együtt dolgozott. Most faggattuk is Szabó Istvánt, hogy vajon miről beszélhetett az angol színész. – Ez is olyan kérdés, amire én nem tudok válaszolni – válaszolta a filmrendező, aztán mégis megpróbált választ adni egy történettel, amelyben Glenn Close-t hozta fel, aki nemrég Los Angelesben kapott életműdíjat. A direktor elővette a telefonját, elegánsan kikereste a köszönőbeszédet, majd lejátszotta, ahogy a színésznő elmeséli, hogyan dolgozott egy magyar rendezővel a Találkozás Vénusszal című filmben és kétségbe volt esve, mert úgy érezte, nincs meg benne az erő a jelenethez. Ekkor szavai szerint odahajolt hozzá Szabó István, aki a fülébe súgta, nem baj, megvárjuk az angyalkát. Glenn Close ezután simán megoldotta a jelenetet. – Na látja, ez az, amit Ralph is megtanult. Ha egy rendezőnek meg kell nyugtatnia egy színészt, akkor mondania kell valamit. Láttam az angyalt érkezni? Nem, de ezt mondtam. Az egyetlen titkom, hogy imádom a színészeket nézni, csodálni, rendezni, és a legnagyobb szerencsém, hogy az életben ezért meg is fizettek. A színésznek egy forgatáson azt kell éreznie, hogy aki ott áll a kamera mellett, az a testvérük. Addig nem is mozdul el, amíg nem hozzák a legjobbat – húzta alá Szabó István. Visszatérve Ralph Fiennes alakítására A napfény ízében: más rendezői hozzáállással az angol színésznek nem is ment volna, hogy három teljesen különböző karaktert hitelesen el tudjon játszani – az áldozatot, a kollaboránst és a bosszúállót.
