Az első negyedév során 2,9 százalékkal 1,5 milliárd liter közelébe emelkedett a hazai üzemanyagforgalom – számítható ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjára nemrég kihelyezett frissítésből. Ez a valaha mért második legmagasabb szint, bár az első helyezett, az árstopos 2022-es év 1,7 milliárd literje szakértők szerint az akkori mesterséges környezet miatt piaci szemszögből értékelhetetlen. 2022 óta a felmérések most először mutatnak első negyedévi emelkedést. A nagy hazai láncokat képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) április közepi jelentése szerint a több mint ezer márkás hazai kúton az első negyedévi érték mindössze 0,1 százalék.
A NAV országos összesítésének leglátványosabb ugrását a gázolaj mutatta, amelynek szinte centire egymilliárd literes forgalma a tavalyi első negyedévi, 1,6 százalékos visszaesés után idén 3,2 százalékos emelkedéssel jött össze és 2022-t leszámítva ez is rekord. A tavaly ugyanekkor 0,7 százalékos bővülést mutató benzinből ezúttal 2,2 százalékkal több, 458 millió liter kelt el, aminél viszont nemcsak három éve, hanem 2007 és 2009 között is több fogyott. A MÁSZ tagvállalatai körében ezeknél is rendre szerényebb értékeket – a 95-ös esetében 0,7 százalékos visszaesést, a dízelnél pedig ugyanekkora emelkedést – mutatott ki.
Ebből következően a bővülés a többi, vagyis a „fehér” töltőállomásokon következett be. A NAV teljes kútforgalmi adatából a MÁSZ-értéket levonva esetükben 4,3 százalékos emelkedés adódik. Bár eme, „márkátlan” töltőállomások száma szintén közelíti az ezret, összforgalmuk csak 376 millió litert tett ki, ami az összes hazai kiskereskedő értékesítésének 30 százaléka. Mindazonáltal 2021-et leszámítva körükben ez is csúcsérték. A kis kutak piaci részesedése szintén négy éve érte el legmagasabb, 33 százalékos pontját, de az ugyanazon év végén bevezetett és a rákövetkező esztendő szinte egészében érvényes árstop az értéket azonnal 25 százalékig vetette vissza, amit azóta módszeresen igyekeznek visszatornászni. A kis kutak szintén 2022-ben zászlót bontó érdekképviselete, a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) képviselői többször hangot is adtak abbéli gyanújuknak, hogy az árstopot a kormány a Mol piacszerzése érdekében vezethette be, amit mindkét gyanúba kevert fél határozottan cáfolt.
A kis kutak az első negyedév során 113 millió liter benzint forgalmaztak, ami noha közel 7 százalékos bővülés, a tavalyi, időarányos, mintegy 12 százaléktól elmarad. Bár 263 millió literes gázolajforgalmuk csak 3,2 százalékos emelkedés, e szint a valaha mért harmadik legtöbb, a változás mértéke pedig 2021 óta szintén a legmagasabb.
A kivonásokból adódóan a hazai kutakon kívüli, nem nyilvános – például tömegközlekedési vagy honvédségi -, úgynevezett közvetlen nagykereskedelem szinte csak gázolajból álló forgalma kétszázmillió literre rúgott, ami 2024 elejéhez képest 13 százalékos növekedés.
Visszatérnek a vevők
Az árstop idején a kis kutaktól a Molhoz átcsábított nagyvevők visszatérési hullámával indokolta többiekénél lendületesebb első negyedévi forgalomemelkedésüket megkeresésünkre Egri Gábor, az FBSZ elnöke. De a közlekedők növekvő árérzékenysége közepette vonzóbbá válhattak a helyi töltőállomások jellemzően alacsonyabb tarifái is. Gépész László, az FBSZ elnökhelyettese lapunknak az okok közé sorolta a tavaszi mezőgazdasági munkálatok felfutását is. A kis kutak jellemzően családi üzemeltetői a multiknál jóval beágyazottabbak a helyi közösségek mindennapi életébe - hívták fel a figyelmet. A kormánynak a nagy külföldi - például kínai vagy német - befektetők helyett inkább a fenntartható gazdasági növekedés és a foglalkoztatás gerincét alkotó kis- és középvállalkozásokat kellene segítenie, miközben utóbbiak költségvetési támogatása előbbiekéhez képest máig eltörpül - nyomatékosította az elnök, hozzátéve, hogy az árstop óta minden szabályos eszközzel küzdenek a versenyképességüket csorbító, külső beavatkozások ellen. Felvetésünkre, hogy forgalmi részesedésük újbóli erősödése tükrében nem tartanak-e újabb, számukra hátrányos állami döntésektől, Egri Gábor úgy fogalmazott, hogy nem látnak a jövőbe.